VONA GÁBOR

Teljes szövegű keresés

VONA GÁBOR
VONA GÁBOR (Jobbik): Tisztelt Miniszterelnök Úr! Az Európai Bizottság három héttel ezelőtt elfogadta a Jobbik kezdeményezését a bérunióról, úgyhogy megkezdődhet az aláírásgyűjtés. Mi többször kérdeztük már önt erről a kérdésről, és mindig azt mondta, hogy ne forduljunk Brüsszelhez, ne várjunk onnan segítséget, ne adjunk pluszjogokat az Európai Bizottságnak.
Az a helyzet, miniszterelnök úr, hogy ez a kezdeményezés nem erről szól. Mi ilyet nem mondtunk, ön nem olvasta el ezt a kezdeményezést mind a mai napig. Ez ugyanis arról szól, hogy az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elvet ültessük be az Európai Unió működésének alapelvei közé, hogy egy olyan szolidáris, szociális és igazságos Európai Uniót építsünk, ahol mindenki a szülőföldjén tud boldogulni, ahol a személyek szabad áramlása jog, és nem pedig kényszer, mint amilyen most.
Az Európai Bizottság elismerte ennek a felvetésnek a legitimitását, jogilag is, gazdaságilag is megalapozottnak találta, tehát elkezdődhet az európai népszavazás vagy a hivatalosabb nevén az európai polgári kezdeményezés. Ez egy történelmi jelentőségű fordulópont, egy új időszámítás kezdete, miniszterelnök úr. Önnek is lehetőség arra, hogy a saját pozícióját újragondolja, hiszen szaván fogtuk az Európai Uniót, egész Kelet-Közép-Európát összefogtuk egy jó ügy mögé, és önnek is itt a lehetőség, hogy átgondolja, hogyan is álljon ehhez a javaslathoz.
Én tudom azt, miniszterelnök úr, hogy ön nagyon nehezen viseli, hogyha másnak van igaza, azt is tudom, hogy nem szokása az, hogyha más kezdeményezését kell támogatni, vagy nem szereti az ilyeneket, mégis erre kérem, hogy vegyen erőt magán, miniszterelnök úr, és ne háborúzzon tovább. Tízből kilenc háborúnak, amit ön kezdeményez, miniszterelnök úr, semmi értelme.
A magyar embereknek ebből már nagyon elege van, a magyar emberek valójában nyugodt, közös, békés országépítésre várnak, és nem rögeszméktől vezérelt háborúskodásra.
A magyar embereknek erre van szükségük, és én tudom, hogy mi nagyon sok dologban nem értünk egyet, sőt a választások felé közeledve még több dologban nem fogunk egyetérteni, de miniszterelnök úr, jöjjön ki a kis világából és vegye észre, hogy ez most más.
Ez egy nemzeti ügy. Ha ön államférfi, akkor nem teheti meg, hogy ezt a kezdeményezést nem támogatja, ezért kérem, hogy támogassa, vagy akár úgy is megfogalmazhatnám a kérdést, hogy mi önnek a fontosabb, miniszterelnök úr: a magyar embereknek a bére vagy Habony Árpádnak a krokodilbőr táskája? Köszönöm a válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem