Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az év legfontosabb törvényjavaslata kapcsán újra szembesítenünk kell a kormányzatot azzal a most már visszatérő hibájával, hogy a költségvetési tervezetet a megelőző év tavaszára teszi, és tulajdonképpen bázis, alapok és a kiszámíthatóság talaja nélkül próbál tervezni egy következő évre, következő időszakra. Bizony azt látjuk, hogy feltételezhető módon mindez nem a hozzá nem értésből ered, hanem tudatos politikai szándék, tudatos politikai haszonlesés szándéka húzódik meg mögötte. Ebből áll elő az a szakmailag a kormány által tulajdonképpen védhetetlen helyzet, miszerint 2018-ra tervez költségvetést és éppen módosítja a 2017-est. Az éppen módosításokkal amúgy is meggyűlt a baja ennek a kormányzatnak. Államtitkár urat - aki azért tisztességesen szokott szakmai kérdésekre válaszolni - szeretném szembesíteni azzal és megkérdezni arról, hogy vállalják-e most már, hogy ez a kormány az előző időszakban tudatosan alultervezte az inflációt, hogy aztán amikor a valós várakozásoknak megfelelő inflációs adatok kiderültek, a nyugdíjasok számára az így keletkezett különbözetet egyfajta jóvátételként odaadhassák, miközben csak késve adták oda a nyugdíjasoknak azt az összeget, ami amúgy is járt volna nekik tisztességes pénzügyi tervezés alapján. Tehát itt a kormányzattal szemben erős vádként merül fel a várakozási adatok, ha nem is manipulálása, de legalábbis nagyon-nagyon rugalmasan kezelése.
Azt látjuk tehát, hogy miközben napirenden van a 2017. évi költségvetés módosítása is, bizonyos gazdasági folyamatokból következően annyi szabad mozgástér lett volna ebben is, hogy tisztességes tervezés esetén az előző év végén tervezve a minimálbér 15 százalékos és a garantált bérminimum 25 százalékos emelése már erre az évre vonatkozóan befért volna. Tehát gyakorlatilag egy évvel előre lehetett volna ezt hozni, ha a kormány tisztességesen tervez, tisztességesen dolgozik. De látható, hogy a 2018-ra tervezett költségvetés egyértelműen választási célokat szolgál, brutális mennyiségű homályos tétel vagy őrültségekre elköltött tétel található benne. Hegedűsné Kovács Enikő képviselőtársam részletesen fogja kifejteni, de a Jobbik szakértői mintegy 600 milliárd forintnyi olyan forrást találtak ebben a tervezetben, amelyik vagy nettó őrültségekre vagy presztízsberuházásokra, piramisépítésekre vagy tökéletesen homályos célokra kerül elkülönítésre.
Mi, jobbikosok állítjuk, hogy ezen források egy részének, akár csak felének átcsoportosításával az alapvető élelmiszerek áfájának teljes körben 5 százalékra történő csökkentése kivitelezhető lenne. Megvalósíthatóvá válna a gyermeknevelési cikkek áfájának 5 százalékra csökkentése. Hiszen egy demográfiai tél közepén hogyan vár államtitkár úr vagy bármely más kormánytag fordulatot úgy, hogy egész Európában a legbrutálisabb áfatartalma a gyermeknevelési cikkeknek Magyarországon van? Ezen változtatni kell, és ebbe a költségvetésbe beleférne a változtatás. Sajnálatos módon nem látjuk ugyanakkor az erre irányuló kormányzati szándékot.
Harmadsorban pedig, ha már a demográfiai télnél tartunk, nem lehet és nem akarom elvitatni a családtámogatást illető kedvezményeket, hiszen ami jó, azt egy Jobbik-kormány is meg fogja tartani. Nagyon szomorú vagyok, hogy viszonylag rövid az a lista, amely a jó és pozitív, dicséretre méltó elemek-ről szólhat. Ugyanakkor ki kell hogy emeljem azt, amíg elképesztő lakhatási válság dúl Magyarországon, addig a különböző családtámogatási formákba lényegében akármennyit önthet Magyarország. Ha egy fiatal, egy egyetemista, egy pályakezdő dolgozó azzal találkozik, hogy Budapesten 130-150 ezer forintot kell egy átlagos méretű albérletért fizetnie; amíg a vidéki ember is azzal találkozik, hogy bérelhető, tisztességes minőségű és elérhető mennyiségű bérlakással nem találkozik, addig bizony a lakhatási válság tömegeket fog külföldre űzni. Idesorolandó az önálló otthon megszerezhetetlenségének érzete is, hiszen a mai magyar átlagfizetésekből, ha valaki végez egy gondolatkísérletet, hogy mikor lesz önálló otthona, bizony, ha nem a szerencsések közé tartozik, és nem a felső középosztálytól fölfelé helyezkedik el az idézőjeles ranglétrán, tehát nem tud a CSOK kiemelt kedvezményéhez hasonló dolgokat igénybe venni, akkor azt látja, hogy belátható időn belül önálló otthonra nem tud szert tenni.
Éppen ezért ebbe a költségvetésbe beleférne a Jobbik ötlete nyomán egy olyan állami hátterű, állami lábú otthonteremtési és bérlakásépítési program, amely több lábon, de bérlakások tízezreit elérhetővé téve, jóval a piaci ár alatt elérhetővé téve a lakhatási válságot és a lakhatási szegénységet is képes lenne csökkenteni. Hozzáteszem, államtitkár úr, hogy ez a kormányzat még uniós forrásokat is elérhetett volna a lakosság által elérhető energetikai fejlesztésekre, mondjuk úgy, hogyha legalább egy energetikai szintet ugrik a lakás vagy az ingatlan, viszont Magyarország jelenlegi kormánya volt az, aki ezt az energetikai programot lényegében berekesztette a közintézményeknél, csak a közintézményekre igénybe vehető módon alkalmazta, és egész egyszerűen nem tette lehetővé, hogy a magyar lakosság ilyen téren könnyítéseket érhessen el.
Ugyanakkor elképesztő pazarló tételeket is találunk. Az Országvédelmi Alap évi előirányzatának 56 milliárd forintos, valamint a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzat 10 milliárd forintos emelése egészen elképesztő. Indoklása komolytalan, nem derül ki, hogy minek érdekében kér ekkora többletpénzt a kormányzat tartalékba, rendkívüli alapba, az indoklás gyermeteg. Ugyanakkor egy biankó csekket kívánnak aláíratni. Államtitkár úr, több árvizet várnak jövőre vagy több természeti katasztrófát? Nyíl-ván-való módon nem. A helyzet az, hogy tíz- és százmilliárdokat kérnek zsebpénznek úgy, hogy aztán azt majd később gyakorlatilag kormányhatározatban eldöntik, hogy mire, hogyan, milyen hatékonysággal, milyen formában költik el. Hiszen teljesen egyértelműen még az Állami Számvevőszék hiányos és hibás ellenőrzése is csak annyit jegyez meg erről, hogy 2015-ben 346 milliárd forint szerepelt az Országvédelmi Alapban és a céltartalékok előirányzataiban, az Állami Számvevőszék szerint felhasz-ná-lá-suk-ról a kormány határozatban dönt - pont, ennyi. Senki nem ellenőrzi, hogy mire mennyit, miért, milyen hatékonysággal, milyen eredményességgel költenek el. Államtitkár úr, százmilliárdokról van szó! Tehát a legalapvetőbb szakmai iskolákban is megbukna az, hogy indoklás nélkül, észérvek nélkül, gyakorlatilag egy üres csekket akarnak kitöltetni, és egész egyszerűen nem tudtak épeszű indokot adni min-derre.
Azt is látjuk ugyanakkor, hogy állami hátterű intézmények vagy akár állami intézmények tekintetében bizony azt mondják, hogy a finanszírozásuk rendben van, de ha mondjuk, a Magyar Tudományos Akadémiát emeljük ki példaként, azt látjuk, hogy két értékes ingatlanát kellett eladnia, hogy saját bevételei növelésével is tudja finanszírozni halaszthatatlan kiadásait és így tudja túlélni a következő időszakot. Tehát a kormányzati kényeztetés nagyon fontos intézmények esetén egész egyszerűen nem terjed ki, akkor is, ha a Tudományos Akadémia bizonyos tevékenységeivel, mondjuk, a magyar eredetkutatás tekintetében tudnék vitatkozni.
Azt is látjuk, hogy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács költségvetése továbbra sem szerepel a központi költségvetésben önálló lábon, pedig elképesztő, több mint 71 milliárdos juttatásban fognak részesülni, de ezt majd egy önök által meghatározott külön törvény fogja szentesíteni, pedig helye lenne mind az indoklásnak, mind a részletes bontásnak jelen esetben is. Ugyanígy idesorolható az, hogy nem biztosítanak rálátást egész egyszerűen az állam pénzügyeinek arra a területére, amely kívül esik az államháztartáson, tehát a közszféra szervezeteire gondolok, köztük meghatározó jelentőségű cégekre: MVM, Állami Autópálya-kezelő, államtitkár úr, a MÁV is idetartozik, közalapítványok, mondjuk, a Magyar Nemzeti Bank közalapítványai. Hiszen oké, hogy bővítik az ingatlanportfóliót, műkincs- és festményvásárlásokra szórják az önök szerint közpénz jellegüket elvesztett, szerintem nem elvesztett pénzeket. Az is látható, hogy elképesztő visszaélések tömege fordulhat itt elő, amely az át-láthatóság hiányában egész egyszerűen odavezetett, hogy tulajdonképpen a devizahiteles átváltáson felszaporodott profitot is szabadon csalják ki őrült célokra vagy csalhatják ki feltételezhető módon őrült célokra ezek az intézmények. Még egyszer mondom, utólag ezeket át fogjuk látni, de nagyon sajnáljuk, hogy most nem lehet átlátni.
Hogy egy példát kiemeljek az előző szektorból: a NAV az idei 77,5 milliárd forinttal szemben majdnem 100 milliárdot, 28 százalékkal többet költhet majd személyi juttatásokra. De államtitkár úr remélhetőleg majd el tudja mondani, hogy ebből hány adóellenőr, vámellenőr, jogász, vezető, titkárnő foglalkoztatását kívánják lehetővé tenni. Hiszen a törvény-hozónak lenne a feladata ezeket mérlegelni, nem pedig valamely kormányszervnek kellene sötét irodákban eldöntenie mindezeket, a parlament kizárásával. De ha már átláthatóságot említettünk, megint számon kell hogy kérjem önökön azt az országleltárt, azt a nemzeti vagyonleltárt, amely 2010 óta folytatólagosan hiányzik. Idézőjelben az ország családi ezüstjéről nincs fogalma ennek a kormánynak, vagy ha fogalma van, akkor azt nem osztja meg a szélesebb közvéleménnyel.
Azt is látjuk ugyanakkor, hogy a gazdasági növekedést illető prognózisaik nem kellőképpen kifejtettek, ugyanakkor merőben optimistának tűnnek, még az önökkel baráti viszonyt ápoló szerveződések is csak az Orbán-éra utolsó két évére mertek jósolni 4 százalék fölötti gazdasági növekedést.
(11.20)
A probléma az, hogy ez igaz lesz-e, vagy megint csak egy várakozás a korábbiakhoz hasonlóan, leghamarabb két év múlva fog kiderülni az adatok teljes körű feldolgozottsága után, akkor, amikor vélhetően már egy másik kormány fog regnálni. A Költségvetési Tanács megállapítja, hogy 2017. március végére önök ezzel párhuzamosan kipörgetik azokat az uniós forrásokat, vagy megpróbálják a legtöbbet kipörgetni, amelyek révén ezt a gazdaságot köldökzsinóron keresztül életben tartják. Hogy mi lesz utána, mi lesz 2018 után, arról a nemzetgazdasági miniszter által jegyzett dokumentum semmiféle vízióval, semmiféle kitekintéssel nem rendelkezik. Annyival igen, hogy most megpróbálnak kipörgetni 9200 milliárd forintot.
A KDNP-s vezérszónok elmondta, hogy 60 százalék szerinte gazdaságfejlesztésre kerül fordításra mindebből a tömegből, és azt is elmondta, hogy értelmetlen gazdaságfejlesztési projekttel nem találkozott. Hát, ezen kormányzat regnálása alatt jellemző módon azt látjuk, hogy burkolatcsere mellett, mondjuk, egy kórház homlokzatának a felújítására kerül sor, amely kórházból az orvos már elvándorolt, az altatógép adott esetben nem működik, és a homlokzatfelújításhoz az építőanyagot rendre és sokszor Németországból importálják. Sok esetben azt látjuk, hogy az uniós források idejövő összegeinek 60-70 százaléka „visszavándorol” a feladóhoz. Hatékonynak nevezni ezt a rendszert enyhén szólva túlzás.
Amiről ugyanakkor egy polémia alakult ki az előző vezérszónoklatok alatt, az az államadósság alakulása. Láthatjuk ugyanis, hogy az államháztartás adóssága 2010-ben lépte át a 20 000 milliárdos határt és azóta monoton növekvő pályán mozog. Azt látjuk, hogy 2017-re 26 936,3 milliárd forintot, 2018-ra pedig több mint 28 000 milliárd forintot prognosztizálnak. Világosan látszik, hogy az államadósság növekedésének trendje töretlen, hamarosan eléri a 30 000 milliárd forintot, az Orbán-érában pedig az államadósság évente egy nagy átlagot számolva 1000 milliárd forinttal nő. Lehet sakkozni GDP-arányos adatokkal és kell is, hiszen a szakma egy része ezeket figyelembe veszi, de azért ne tagadjuk el azt, hogy nominálisan nézve folyamatos növekvő pályán mozog az államadósság.
Azért is fontos ez egy költségvetési tervezési folyamat szempontjából, mert reálértéken nézve vagy adott esetben GDP-arányosan hiába mutatható ki némi csökkenés, ha minden évben több mint 1000 milliárddal megterheli a költségvetést csak a kamatterhek törlesztésének terhe - márpedig itt tart ez az adat, 1250 milliárd volt a korábbi időszakban, most is 1000 milliárd fölötti, a nagyságrendje nem változik, tehát az államadósság menedzsmentminősége nem változik -, akkor azt látjuk, hogy minden évben egy olyan ballaszt van ebben a költségvetési tervezetben, amely ha csak részben kikapcsolásra kerülne, a magyar gazdaság motorját be lehetne rúgni. A helyzet ezzel szemben az, hogy nem hallunk a kormánytól olyan víziót, hogy mi lesz ezzel az államadósság-tömeggel. Ki lehet nőni? Hiszen nem csökken, még egyszer mondom, lassan eléri a 30 000 milliárdot. S amikor ezt eléri, akkor nagyon nehéz elhinni azt, hogy ez egy csökkenő pályára fog átállni. De mindenféle ellenérv tekintetében befogadó vagyok, csak legyenek végre szakmailag alátámasztott ellenérvek.
A munkahelyteremtéssel kapcsolatos adatsor egészen elképesztő, mellbevágó és szembeötlő durvaságokat tartalmaz, hiszen azt írja, hogy 2010 óta 702 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, döntően a versenyszférában, ahova 486 ezer munkahelyet csatolnak. A helyzet ugyanakkor az, hogy Magyarországon a jelenlegi kormányzat háromféle tényezővel torzítja ezt a statisztikát. Az egyik a közismert közmunkások száma, erről már számtalan polémiát folytattunk, ezt nem kívánom újra megnyitni. A másik, hogy a diákmunkásokat is belesorolja a tisztességes, normális munkavállalók közé. Egy diákmunkás is tisztességes munkát végez, de ne említsük még egy sorban azzal, aki hetente 40-60-80 órát ledolgozik, hiszen teljesen egyértelmű, hogy amíg az önök statisztikája úgy működik, hogy a hetente egy órát ledolgozó embert is teljes értékű munkavállalóként könyveli el, addig nagyon nehéz súlyozás nélkül kezelni ezt a számhalmazt. És van egy harmadik tényező, a külföldön dolgozó, de nem teljeskörűen regisztrált magyarok egy részét is ideszámolja Magyarország Kormánya. Ezen három statisztikát torzító tényező nagyságrendileg 500 ezres munkavállalóbéli különbséget feltételez egy tisztességes számítási módszertanhoz képest.
Tehát azt látjuk, hogy a versenyszférában lényegében alig sikerült új munkahelyeket létrehozni. Emellett Magyarország a versenyképességi listákon csúszik, ezt nem kívánom részletesen elemezni, hiszen már megtörtént. A fő probléma pedig a termelékenység tekintetében van. Magyarországon a dolgozók rengeteget dolgoznak, de nem többet kellene dolgozniuk, hanem hatékonyabb klímában kellene lehetővé tenni a munkavégzésüket.
Zárásként el kell hogy mondjam, az államgépezetben találhatjuk azt a másik fő problémát, amely nem egy takarékos, modern, XXI. századi államapparátust, kormányzatot épített fel, hanem saját magát duzzasztja, egy elképesztő bürokratikus vízfejjel működik. Soha nem volt még a magyar államapparátusban annyi vezető állású hivatalnok, mint most. 2010-ben ugyanis Orbán Viktor 20 államtitkárral vette át a kormányzást, most ismereteim szerint 55 van belőlük. Rangkórságnak is nevezhetjük azt, ami kialakult. 49 egykori szakállamtitkárral szemben most 106 helyettes államtitkár működik, továbbá 5 miniszterelnöki biztos, 14 miniszterelnöki megbízott, 15 kormánybiztos és 65 miniszteri biztos.
Tehát egészen durva bürokrácianöveléssel és propagandisztikus célok ellátásával találkoznak ezek a munkavállalók is. Ezt bizonyítja a kormányzati kommunikációra és konzultációra fordított plusz 5 milliárd forint, ahol az Orbán-kormány az előbb említett legalábbis hiányos, víziók nélküli gazdasági teljesítményének a reklámozását ráadásul az ellenérdekelt vagy más politikai véleményt elfoglaló állampolgárokkal próbálja megfizettetni. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
