DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN
DR. NAGY ISTVÁN földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Harangozó Gábor képviselőtársam fölvetésére szeretnék néhány szóban válaszolni. Hiszen olyan kérdéseket vetett föl, amit nem szeretnék úgy hagyni a levegőben.
Külön köszönet az elismerésért, hogy miniszter úr helyes képet festett föl a vidék állapotáról. Azt hiszem, hogy az az expozé nagyon őszinte, nagyon értékes elemzés volt. Pontosan azért, hogy a vita is egy őszinte, mélyreható szakmai síkon tudjon menni, és valóban próbáljuk megkeresni kiki a maga szemszögéből azt a lehetőséget, hogy hogyan lehet a magyar vidék fejlesztéséért, a magyar vidék életképességéért valamit tenni.
Azt mondja, külön köszönet neki, hogy amikor a hátrányos helyzetű térségekről beszélt, akkor a közmunka szerepét mint pozitív példáét említette meg. Igen. És én ezt nagyon szeretném kihangsúlyozni, hogy nem lehet egy csapásra mindent megoldani. Csak folyamatokat lehet vezényelni. Először meg kell tanítani, őszintébben fogalmazok, rá kell kényszeríteni az embereket, hogy megélhetés csak akkor jár, ha valaki dolgozik és alkotómunkát folytat. Bizony, nagyon sok térségben olyan helyzet volt, hogy a harmadik, negyedik generáció már nem látta az elődjét munkába menni. Tehát először ki kellett alakítani a munkába járás kultúráját, hogy dolgozni kell.
Ugyanakkor azt is hadd mondjam, hogy itt a 2018-as költségvetés, amelyikben tisztán látszik, hogy mintegy 50 ezer főt legalább szeretnénk a közmunkából kivenni és a gazdaság felé elmozdítani, hogy kitoljuk a versenyszférába. Hiszen munkaerőhiány van Magyarországon, létkérdés a dolgos kezek munkája. Nagyon fontos, és szerintem látszik is a kormány szándékaiban, hogy merrefele megy.
És ki kell mondani egy nagyon nagy igazságot, hogy ott sikeresek egyes települések, térségek, ott különböznek a másik térség másik településétől, ahol bizony van egy jó polgármester, vagy van egy jó tanító, aki közösséget épít, aki összefogja őket, aki jó példával jár elöl. Tessék megnézni, a legfejlettebb Győr-Moson-Sopron megyei körzetekben is van olyan település, ahol feladják. És van olyan mellette lévő település, tehát ugyanolyan gazdasági lehetőségek, ugyanolyan gyakorlatilag minden, mint a szomszédban, csak ott akarnak és tesznek és küzdenek azért a maguk nehézségeivel, hogy hogyan tudnak kitörni.
(17.10)
Csodálatos példákat lehet mondani, ha akár Hajdúnánáson a „Nánási portékát” megnézik, közmunkából indult az egész. Ma már piaci szereplők abban a térségben és gyakorlatilag országos szintűvé növik ki magukat. Ezt kellene továbbvinni, ezt kell hajtani ahhoz, hogy lehessen javítani a helyzeten.
Szó esett a területalapú támogatásokról. Azt kell mondanom, hogy sokat bántanak bennünket érte. De emlékezzenek: azt a degressziót pontosan mi vezettük be. Nagyon kikaptunk érte anno, pont a szocialistáktól, hogy 1200 hektárban maximalizáltuk. (Gőgös Zoltán: Mert nem néztetek semmit, Pista, csak a méretet!) De kellett, hogy az egész nagybirtokot hogyan tudjuk lebontani. Mindig felhozzák a nagybirtokot is. Azt kell mondanom, hogy minden hónapban, minden évben nyerünk, hiszen ma már az 50-50-ről 60-40-nél tartunk a családi gazdálkodás felé. Hiszen ahogy a hosszú lejáratú bérleti szerződések lejárnak, egyre inkább osztódik, és méretre tagolódik maga a földbirtok.
Ausztriát hozzák fel, többször előkerült ma példaként. De akkor fejtsük már meg, hogy mi történik Ausztriában, és mi a különbség Ausztria és Magyarország között! Az a helyzet, kedves képviselőtársaim, hogy Magyarországon kényszerből szocialista mezőgazdaságra kellett áttérni. Mindazt az értéket, amit a magántulajdon, a paraszti gazdálkodás jelentett, fel kellett adni. Alkalmazotti réteg lett a parasztságból, a paraszti életforma megszűnt.
Nem merjük kimondani, pedig van egy nagyon fontos mondat a mai napra: hagyományosként működik ma a falu? Betölti a falu szerepét a falu? Próbáljanak 50 hízót hizlalni a szomszédban, bármelyik képviselőtársam! Mit fognak mondani a faluban? Pedig ezt szeretnénk? Ez volna a megoldás? Akár integrációban, akár magánvállalkozásként, bárhogy, hogy újra ott legyenek a jószágok a településen? Próbáljuk meg! Rettenetesen nehéz. Az egy hízótól kiabál mindenki. Sőt, a világ szégyenévé tesznek, amikor azt mondom, hogy nyulat kellene előállítani, és hogy a szegény településeken vagy legalább a szegénység felszámolásában a nyúlhúst tessék figyelembe venni. Ha van olcsón előállítható hús, akkor azt mondom, hogy a nyúl az. (Közbeszólás az MSZP padsoraiból: Audiból!) És újságcímlapon szerepelek, mint félnótás, aki nyulat akar enni és nyulat akar etetni a társadalommal.
Tehát észveszejtő nehézségekben vagyunk. Azt szeretném kérni mindenkitől, hogy amikor a falu szerepéről beszélünk, a mai realitásokat is vegyük figyelembe. Mi a különbség Ausztria és Magyarország között? Az a különbség, kérem szépen, hogy ott apáról fiúra öröklődik a gazdaság. A mezőgazdaság és a gazdálkodási forma mint életforma van meg. A magyar vidékről ez az életforma tűnt el, nem mindenünnen, de nagyrészt.
Ezt keressük, szeretnénk, hogy ez újra meglegyen. De ez nincs meg, ez az életforma hiányzik. És ezt az életformát nem akarják felvállalni, hogy karácsony szent napján vagy húsvétkor is a jószágot meg kell etetni. Sokkal egyszerűbb elmenni alkalmazottnak, és akkor szabadságra megyek, 8 óra munka, köszönöm szépen és hazajövök. Nem működik ma, az egyik legnagyobb problémája a vidéknek. A falu nem faluként működik, hanem csúnya szóval, a városi ember ágyrajáró helye. Ő úgy is fogja fel, mint egy kis nyaralót, mert füvet nyír, meg fenyőfát ültet az udvarba, ahelyett hogy gyümölcsfa lenne, vagy zöldség, gyümölcs. De nem az van! Ő inkább medencét szeretne, és nagyon mérges, ha a legyek átjönnek a szomszédból.
Őszinte volt a felvezetés, folytassuk őszintén! Tehát sokkal mélyebbek azok a gondok, amelyekről beszélünk, életforma kérdéséről is beszélünk. Ezeket a segítségeket kell megadnunk, hogy az a vidéki életforma, ami felemelheti a vidéket, ami tolja a magyar gazdaságot előre, az meglehessen. Mert egyébként a számaink alakulnak: 55,6 százalékkal bővült a mezőgazdasági termelés, 37,5 százalékkal nőtt az exportkibocsátásunk. Tehát rajta vagyunk azon az úton, amivel tudunk menni.
A vidékfejlesztési államtitkárság pályázati eredményei napvilágot látnak. Olyan óriási korszerűsítések indulnak az élelmiszeriparban, a feldolgozóüzemekben, a hűtőházakban, amelyek mind-mind azt segítik, hogy ne alapanyag-termelők legyünk, hanem terméket állítsunk elő. Az segíti a szabolcsi almásoknál, bármelyik más zöldségesnél, hogy ne egyszerre dömpingben vigyük a piacra, hanem el tudjuk húzni a szezont, és ezzel már 20 százalék árnövekedést tudunk elérni. Ezek a támogatások, amelyek megjelennek, mind-mind a vidék fejlődését szolgálják, mind azt segítik, hogy akik vállalják ma azt az életformát, vállalják ma a gazdálkodást, annak a jövedelmezősége növekedjen, azaz jó példára találjon a szomszédban, jó példára találjon azon fiatal embereknél, akik nézik, hogy mihez kezdhetnének az életben, hogy vonzó legyen ez a pálya. Ha el tudjuk érni, hogy életformaként vonzó legyen, akkor szerintem teljesen sínen leszünk és tudunk előrehaladni. De azt kell mondanom önöknek, hogy az nem helyes diagnózis, ha azt mondják mindenre, hogy ez semmit nem ér és minden rossz.
Vannak nehézségek. Azt is el kell mondanom, hogy csak közösen fogjuk tudni ezt az egészet megoldani, máshogy nem lesz esélyünk arra, hogy megoldjuk, mert sokkal mélyebb az a probléma, amely jelen pillanatban van, mint hogy azt tudnánk mondani, hogy ilyen támogatási formát ide-oda osztogatva ezt az egész kérdést meg tudnánk oldani. Ebben kérem a segítségüket.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
