DR. HOPPÁL PÉTER,

Teljes szövegű keresés

DR. HOPPÁL PÉTER,
DR. HOPPÁL PÉTER, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy nagyon röviden részben az általános vitában, részben pedig az utána bizottsági szakaszban részletes vitákban lezajlott javaslatok vonatkozásában arról tájékoztassam tisztelt képviselőtársaimat, hogy az összegző módosító indítványba bekerült módosítások, amelyeknek többsége - azon kívül, hogy néhány szövegpontosító javaslat is érkezett még az előterjesztéshez - valóban a nemzetiségi bizottság imént szószóló úr által összegzett javaslatait építette be módosításként.
A kormány jó szívvel támogatta az elmúlt esztendőkben is a kulturális önazonosság további fejlesztését a nemzetiségi intézményi és fenntartói önkormányzati körben. Úgyhogy ebbe a kormányzati támogatási gondolkodásba beleilleszkedik az a szándék, amely szerint a törvénymódosítási csomagban a települési önkormányzatok mellé a nemzetiségi önkormányzatok is nevesítésre kerülnek, kerülhetnek. Így a záróvita alkalmával és annak a megpecsételéseképpen is hangsúlyozni szeretnénk, hogy valóban a települési önkormányzatok és a kulturális intézményrendszer által létrehozott kulturális értékek mellett a nemzetiségek, nemzetiségi települések, nemzetiségi önkormányzatok által generált kulturális felhajtóerő is értéke, alkotmányos, alkotmányban védett értéke Magyarországnak.
Ilyen módon a kormány ezeket a módosításokat jó szívvel támogatja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok és a szószólók soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem