VÉCSEY LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

VÉCSEY LÁSZLÓ,
VÉCSEY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Törvényalkotási bizottság a 2017. május 25-ei ülése alkalmával a bizottság tagjai vitát folytattak a pénzügyi piacok működését és a pénzügyi eszközök kereskedését szabályozó törvények jogharmonizációs célú módosításáról szóló T/15347. számú törvényjavaslatról. A bizottság a házszabály 46. §-a alapján 25 igen szavazattal, 6 nem ellenében, valamint tartózkodás nélkül összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be. Az összegző módosító javaslat a Törvényalkotási bizottság módosító javaslatait tartalmazza, hiszen önálló képviselői módosító javaslat nem került a szakbizottság elé megvitatásra.
A bizottságunk a következő indítványokat terjesztette elő konzultálásra, amelyeket támogatás kísért. A jogszabályi összhang megteremtése érdekében szükséges a Nemzetközi Beruházási Banknak a hitelintézeti és a tőkepiaci törvények hatálya alóli kivétele, továbbá az elektronikus fizetési forgalom bővítése mint közérdek alapján indokolt bevezetni a szociális fizetési számlát, amelyre vonatkozó részletszabályokat kormányrendelet állapít majd meg.
További ilyen: a pénzügyi szolgáltatóknak a jövőben lehetőségük lesz az ügyfél-átvilágítási intézkedéseiket az általuk üzemeltetett, előzetesen auditált hírközlő eszközökkel elvégezni. Nem utolsósorban hadd emeljem ki, hogy a bankcsoporton kívüli hitelközvetítőnek kifizetett, de legfeljebb 2 százalékos közvetítői díj mellett a bankcsoport hitelbiztosítéki értékmegállapítást, hiteladminisztrációt végző tagja is megkaphatja a szolgáltatás ellenértékét.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk álló törvényjavaslat már a címében is jelzi, hogy alapvetően egy európai uniós jogharmonizációt megvalósító törvénycsomagról beszélünk. A pénzügyi szabályozás területén az ilyen jellegű szabályalkotás rendszeresen ismétlődő feladat, ugyanis az egységes európai pénzügyi piac fenntartása számos uniós jogszabály elfogadását, korszerűsítését teszi szükségessé. Ezért kérem szíves támogatásukat.
Köszönöm a figyelmüket. Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem