DR. GALAMBOS DÉNES,

Teljes szövegű keresés

DR. GALAMBOS DÉNES,
DR. GALAMBOS DÉNES, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A törvényalkotási bizottság 2017. május 25-i ülése alkalmával a tagok tanácskoztak a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával összefüggő egyes törvények módosításáról szóló T/15375. számú törvényjavaslatról. A bizottság a házszabály 46. §-a alapján 22 igen szavazattal, 6 nem ellenében, valamint 3 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
Az összegző módosító javaslat magába foglalja a Gazdasági bizottság által javasolt módosításokat és a Törvényalkotási bizottság nyelvhelyességi pontosításra irányuló kezdeményezéseit is. A törvényjavaslat elfogadásával a szövetkezeti hitelintézeti szektor hosszú távú jövedelmező és prudens működésének megerősödése következik be.
Ahogy a törvényjavaslat általános vitájában a vezérszónoki felszólalásomban jeleztem, fontos eleme még a törvényjavaslatnak az, hogy hatékonyabb üzleti működést lehetővé tevő mérethatékony intézményi rendszer elérése kiemelt célja a törvényjavaslatnak. 52 takarékszövetkezetből 12 újjászervezett takarékszövetkezet jön létre, és a mérethatékony nagyságrend és a hozzá kapcsolódó új informatikai rendszer lehetővé teszi az ügyfelek korszerűbb kiszolgálását. Egyúttal garanciális elemeket is tartalmaz a törvényjavaslatnak az a része, hogy az ügyfeleket semmilyen hátrány nem érheti, hiszen a módosítások során megilleti őket a díjmentes felmondás joga is. A törvényjavaslat előremutató rendelkezéseit az általános vitában a hozzászólásokban is kifejtették képviselőtársaim. A szövetkezeti hitelintézetek integrációs szervezetének, a prudenciális és a központi bank üzleti funkcióinak az erősítése, illetve előtérbe helyezése az, ami még fontos eleme a törvényjavaslatnak.
A részletes vitában elhangzottak, valamint a Törvényalkotási bizottság részletes vitát lefolytató eljárásában elvégzett kiegészítések alapján kérem önöket, hogy a holnapi végszavazáskor támogassák a törvényjavaslatot, és annak elfogadásával a szövetkezeti hitelintézeti szervezet korszerűbb működését tegyük lehetővé. Köszönöm szépen a figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem