B. NAGY LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

B. NAGY LÁSZLÓ,
B. NAGY LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Ezúton tájékoztatom az Országgyűlést, hogy a Törvényalkotási bizottság 2017. május 25-én a házszabály 46. §-a alapján megtárgyalta az oktatás szabályozására vonatkozó és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/15376. számú törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 18 igen szavazattal, 6 nem ellenében, 3 tartózkodás mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
Az összegző módosító javaslat tartalmazza egyrészről a Kulturális bizottság részletes vitát lezáró irományát, másrészről a Törvényalkotási bizottság saját kezdeményezését. A szakbizottság indítványa rögzíti többek között, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók esetében a szélesebb spektrumú tüneti képek, továbbá a gyengébb kognitív képességek miatt, fenntartva az inkluzív szemlélet fontosságát, célszerű a testnevelés tantárgy gyógypedagógiai szemléletű oktatása. Tekintve, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók oktatása rendszerint olyan gyógypedagógiai intézetben folyik, amelynek fő profilja az enyhe értelmi fogyatékos tanulók oktatása, lehetőség nyílik az ő esetükben is közös, úgynevezett egyéb foglalkozások keretében, nem tanórai formában szaktanárok irányításával történő tevékenykedésre. Továbbá a Jobbik fogalompontosítását is támogatta a Kulturális bizottság.
A Törvényalkotási bizottság saját indítványa a nyelvhelyességi pontosításokon túl egyértelműsíti, hogy a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermekek számára a köznevelési törvényben biztosított fejlesztő foglalkozások továbbra is rendelkezésre állnak. Az elhangzottakra is tekintettel kérem képviselőtársaimat, hogy támogassák a javaslatot. Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem