KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

KONTRÁT KÁROLY
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Én abban bízom, hogy nem sokáig tűri már Brüsszel, bár a jelek nem erre mutatnak egyébként, nem erre utalnak a jelek, tehát nem sokáig tűri, hogy terroristák tartsák rettegésben Európát, hiszen az ön által is felsorolt súlyos terrorcselekmények és a legutóbbi manchesteri terrortámadás is azt bizonyítja, hogy a migráció és a terrorizmus kéz a kézben jár. Ez megengedhetetlen, ezért ezzel szemben erőteljes fellépés lenne célszerű.
Például a határok megvédése ügyében fontos lenne, ha az Európai Unió is megkövetelné minden tagállamtól, hogy megvédje a schengeni külső határokat, és ne engedjen be egyetlen illegális bevándorlót se anélkül, hogy igazolni tudná a személyazonosságát.
És szeretném elmondani, hogy Magyarország az elmúlt közel két évben fontos lépéseket tett annak érdekében, hogy megvédjük a magyar embereket, megvédjük Magyarország biztonságát. Bár százszázalékos biztonság nincsen, de azt mondhatjuk, hogy az eddigi megelőző intézkedéseink és eddigi erőfeszítéseink eredményesek voltak, és a magyar emberek biztonságban vannak.
Magyarország szerencsésebb helyzetben van, mint a nyugat-európai országok, hiszen az illegális migráció visszaszorításával kevesebb esély van arra, hogy olyan ember juthat be az országba, aki terrorcselekményt hajthat végre.
Magyarország Kormánya továbbra is a magyar emberek biztonságát és a határok védelmét tartja az egyik legfontosabb feladatának, és azt szeretnénk elérni, hogy a magyar emberek dönthessék el, hogy kikkel akarnak együtt élni és kikkel nem akarnak együtt élni.
A manchesteri merénylet is azt igazolja, hogy Európában nem csökkent a terrorveszély. Immár bebizonyosodott, amit a magyar kormány a migrációs válság kirobbanása óta következetesen képvisel, és fel kell lépni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) az illegális migrációval szemben, meg kell védeni a határokat, meg kell védeni az embereket. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
(17.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem