DR. HADHÁZY ÁKOS

Teljes szövegű keresés

DR. HADHÁZY ÁKOS
DR. HADHÁZY ÁKOS (LMP): Köszönöm szépen. Az előbb nagyon humoros válaszokat kaptunk, remélem, hogy most egy picit komolyabbakat kapunk. Egy picit vissza is utalnék az előző azonnali kérdések órájára. Ott megkérdeztem a miniszter urat, hogy hogyan tudták a Közszolgálati Egyetemen eltalálni egészen pontosan, hogy egy közbeszerzés 4 515 246 109 forintba fog kerülni - ezt pontosan eltalálták. Azt ígérte a miniszter úr, hogy utánakérdez. Megköszönöm, ha ezt most meg tudja válaszolni.
A másik is összefügg ezzel a beszerzéssel. Én szerettem volna megkérdezni a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet, hogy akkor mire költötték ezt a 17 milliárdot, mert ez a tény, amiről a múltkor beszéltünk, többek között eléggé aggasztó, és szerettem volna elkérni azokat a szerződéseket, amiket kötöttek. Nem kaptam meg, mert azt mondták, hogy odaadják, ha fizetek 2 millió forintot. A múlt héten a Patyi András rektor által vezetett Választási Bizottság elkaszálta a népszavazásikérdés-tervezetemet; az arról szólt volna, hogy Paks szerződései legyenek nyilvánosak. Képzeljük el, hogy mennyi pénzt kereshettek volna, ha ilyen arányosan, ennyi pénzért tennék nyilvánossá ezeket.
2 millió forintot kértek, mire azzal indokolták, hogy nagyon sok szerződés van, sokba telik ezeket lemásolni. Akkor azt mondtam, hogy küldjék el nekem ezeknek a szerződéseknek az adatait. Küldjék el, hogy kit bíztak meg; küldjék el, hogy mikor bízták meg, mivel bízták meg és mennyiért. Tehát ez nem túl sok adat, abban bíztam, hogy ez egy táblázatban megvan; egy 17 milliárdos szerződésnél, én úgy gondolom, ennek meg kellene lenni. Ezért 900 ezer forintot kért a Nemzeti Közszolgálati Egyetem.
Tehát egy európai uniós projektről van szó. A szerződés alapadatait kértem meg, 900 ezer forintot kért az egyetem. A kérdésem az, hogy ön szerint ezek az adatok megvannak-e Excelben az egyetemnek, hogy egy projektben kit bíztak meg, mire bízták meg, mikor és mennyiért. Ez a kérdés: megvan-e vagy meg kell-e lennie? Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem