DR. SZÉL BERNADETT

Teljes szövegű keresés

DR. SZÉL BERNADETT
DR. SZÉL BERNADETT (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Hát, különösen aktuális most erről a kérdésről beszélni, mert megtudhattuk, hogy 508 millió forintot kapott a CÖF-CÖKA az MVM-től. Mint állítják azt többen kormányközelből, ez nem közpénz, ami persze marhaság. A civilitikára és a komplettált étkezésre adni több mint félmilliárd forintot, azt gondolom, mindennek a legalja.
(18.10)
De egyébként az előző felszólalásomban magam is megmutattam, hogy 4,4 milliárdot hogyan tapsolnak el az MVM, a Paks II. projektcég és a Paksi Atomerőmű jóvoltából különböző jobboldali sajtóban, minthogyha csak a jobboldali fogyasztóknak akarnának áramot eladni, mintha másfajta sajtó nem is létezne. Egy szó, mint száz, ez a fajta gyakorlat, ami ma Magyarországon tenyészik, az maximálisan alkalmas arra, hogy a sajtószabadság maradékát is felszámolják.
És egyébként meg mélyen nem értek, tisztelt képviselőtársaim, azokkal a szakmainak tűnő felvetésekkel, amiket mondtak. Nagyon szigorú feltételek elé állítanánk a kormányt, az önkormányzatokat, illetve az állami vállalatokat, hogy hogyan lehet hirdetni és hogyan nem. Hogyha egy állami vállalat, mondjuk, piaci versenyben van, tehát nem mono-pol-helyezetben, mint az MVM, ha konkrét szolgáltatásról vagy árucikkről van szó, akkor mondja el, hogy miért gondolja azt, hogy az jobb, mint a másik. De ha egy választópolgárnak a választási preferenciáit akarjuk befolyásolni egy népszavazásnál vagy akár a választásoknál, arra azt mondanánk, hogy tilos. Vagy például azt is tilosnak gondoljuk, hogy a saját munkáját értékelje egy kormány közpénzből, ez egészen nonszensz.
Emlékszünk rá, 2013 márciusa-novembere között 792 millió forintot tapsoltak el a „Magyarország jobban teljesít” kampányra, és ebben az volt a trükk, hogy a kormány átadta a Fidesznek a teljes imidzset, a szlogent, mindent, utána meg bevonult a kormány a kereskedelmi televíziókba is reklámozni, ahova pártok nem tehették be a lábukat. Tehát gyakorlatilag a Fidesz-birodalom minden fronton támadott, pontosan azért, mert a kormány megcsinálta azt, amit a pártoknak nem volt szabad.
De egyébként korábban nem voltak ennyire kritikusak, helyesebben még jobban látták a világot, amikor 2006 előtt az Új Magyarország-tervvel kapcsolatban hasonló összefonódás volt az MSZP és a kormány között, akkor Répássy Róbert és Nyitrai Zsolt volt az, aki beadott még anno ellenzékből, a Fideszből egy ilyen javaslatot. Most hol vannak, tisztelt képviselőtársaim (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), most miért nem támogatják ezt? Mi változott? Az álláspont, az üléspont?

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem