FÖLDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

FÖLDI LÁSZLÓ
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a válaszát, államtitkár úr. Ezt a kérdést azért is tettem föl, mert abban a választókerületben, ahonnan én jövök ide a Házba, nincsenek nagyvállalatok, ott igazából kis- és közepes vállalkozások vannak vagy éppen mikrovállalkozások. És például ennek a térségnek a vállalkozásaiban kiemelkedő szerepet játszik az informatika, hiszen ha ezt nem tudják jól kiépíteni, és nem tudnak megfelelő forráshoz jutni e tekintetben, akkor bizony az ő versenyképességük csorbát szenved, és nem tudnak versenyképesek lenni. Tehát ezért is örvendetes számomra - és nyilván a kis- és közepes vállalkozások számára -, hogy nagyon sok pénzzel, mintegy 60 milliárd forinttal támogatja a kormány EU-s és hazai forrásból ezeket a vállalkozásokat. És én bízom benne, hogy nemcsak a magyar, hanem Európa élvonalába kerülnek ezek a kis- és közepes vállalkozások.
Köszönöm a választ, államtitkár úr. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem