HADHÁZY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

HADHÁZY SÁNDOR
HADHÁZY SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A magyar családok már az első kormányzati ciklusunkban is számíthattak a Fidesz segítségére. A családok otthonhoz jutásának támogatása érdekében indítottuk el még 2000-ben azt az otthonteremtési programot, amely több más elem mellett forintalapon, állami kamattámogatással nyújtott hitelfelvételi lehetőséget mindazoknak, akik szerettek volna saját otthonhoz jutni.
A 2002-es kormányváltást követően, bár a szocialisták a kampányban még mást ígértek, az új kormány már 2003-ban csökkentette a támogatás mértékét, majd lépésről lépésre korlátozta, és végül megszüntette azt. A Fidesz politikája azonban azóta sem változott, ezért indítottuk el a családok otthonteremtési kedvezményének programját 2010-et követően.
Az otthonteremtési kedvezmény csak az egyik eleme annak a komplex programnak, amely jelenleg is segíti a saját házra, lakásra vágyó családokat. Őket szolgálja, a lakáshoz jutást segíti az áfacsökkentés és a háromgyermekeseknek járó 10 millió forintos támogatás is. A lakásépítési kedv javulását egyértelműen jelzi, hogy az idei első negyedévben 47 százalékkal több lakás épült a tavalyi azonos időszakhoz képest. A CSOK járulékos hatásai közé sorolható, hogy ha 10 ezerrel több lakás épül, akkor az fél százalékkal lendíti meg a gazdasági növekedést, és akár 10 ezer új munkahelyet hozhat létre. A CSOK ösztönzi a gyermekvállalást is, a vissza nem térítendő támogatásból és fix kamatozású támogatott lakáshitelből álló konstrukció elsősorban a háromgyermekes családokat vagy az ennyi gyermeket vállaló fiatal párokat segíti. Az évtizedek óta tartó kedvezőtlen demográfiai trendek miatt nemcsak csökken az ország lélekszáma, hanem az alacsony születési arányszám a gazdasági növekedést is visszafogja.
Tisztelt Államtitkár Úr! A 2018. évi költségvetés a munkából élők támogatása és a biztonság fenntartása mellett a családok költségvetése is lett. Mindezek alapján kérdezem államtitkár urat, hogy hány család önálló otthonhoz jutását segítette eddig az otthonteremtési kedvezmény, illetve milyen források állnak majd rendelkezésre ezekre a célokra a 2018. évi költségvetésben.
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem