KARA ÁKOS

Teljes szövegű keresés

KARA ÁKOS
KARA ÁKOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, engedje meg, hogy az ön feltételezéseivel szemben a tényekről beszéljek, a rádiófrekvenciák használati jogosultságát ugyanis törvényben szabályozott pályázati eljárás útján lehet elnyerni. Az eljárásban részt vevők érdekeit komoly garanciák védik, a döntések ellen pedig jogorvoslat nyújtható be. Ezek a pályázatok nyíltak, azokon bárki indulhat, aki teljesíti a törvényi feltételeket.
Ön is pontosan tudja, kedves képviselő asszony, hogy a nyertesek korábban sem örök időre kapták meg a frekvenciákat használatra. Ezt a jogot egy meghatározott időt követően újrapályáztatják, és amikor ez lejár, akkor a kiírt, ismételt, újból megjelenő pályázaton ismét döntést hoz majd a jelentkezők között a hatóság. Ez a világon mindenhol így van. Így biztosítható az, hogy a rendelkezésre álló szűkös frekvenciatartományt mindig a fogyasztók, az emberek érdekeinek, igényeinek leginkább megfelelő, versenyképes és modern szolgáltatásokra használják a szolgáltatók.
Ezek a szabályok érvényesek a kis helyi rádiókra is. Az ilyen rádióadók is pályázaton nyertek el korábban frekvenciát, és azt a korábbi pályázat feltételeinek megfelelően, meghatározott ideig használhatják, használhatták. Ezek leteltével pedig ismét megnyílnak a piaci szereplők előtt a pályázati lehetőségek, erre bárki pályázhat. Megismétlem: a frekvenciákra bárki benyújthat majd pályázatot. Benyújthat pályázatot nagy országos médiaszolgáltató és kis helyi médiaszolgáltató.
Magától értetődik, hogy az újrapályázás is lehetséges, azaz az a kis rádió, amelynek lejárt a frekvenciahasználati jogosultsága, szintén indulhat a pályázaton, sőt az újrapályázás még némi előnnyel is jár, a törvény alapján ugyanis ez pluszpontokat jelent a pályázatnál. A jelenlegi rendszer ilyen módon tehát még előnyben is részesíti a lejáró frekvenciával rendelkező, helyi kis rádiókat.
A pályázat során azonban az a szolgáltató nyeri el a frekvenciát, amelynek a pályázata összességében a legjobb, és ez így helyes. Ha a helyi kis rádióval szemben egy másik vállalkozás pályázata minősül jobbnak, akkor nyilván ez a döntés születhet majd. Igen, ilyen tehát előfordulhat, volt rá már példa, mint ugyanúgy arra is, hogy ismét helyi kis rádió nyerte meg a frekvenciát.
Összefoglalva tehát nyugodtan mondhatom, hogy a frekvenciahasználati jogosultság törvényben szabályozott módon, nyilvános pályázat útján érhető el, és az teljesen biztos, hogy a Médiatanács kizárólag a törvény alapján jár el. A pályázaton bárki indulhat, és az nyer, akinek a pályázata a jogszabályok alapján a legjobbként értékelhető. Miután a Médiatanács elvégzi az értékelést, az adott döntés ellen jogorvoslat kérhető adott esetben, ha erre igény van, és azt gondolom, hogy az ön feltételezéseivel szemben ez jelenti a megnyugtató garanciát a helyi közösségek számára.
Végezetül megjegyzem, hogy az önök korábbi kormányzati gyakorlatával szemben a jelenlegi kormány sokkal többet tett a helyi kis rádiók működési feltételeinek könnyítéséért. Ha megengedik, megengedi nekem, néhány példát hadd mondjak, hiszen 2010 után jelentős mértékben csökkentek a médiaszolgáltatási díjak, tehát kevesebbet kell fizetniük a frekvenciahasználatért a kis helyi rádióknak, a 2010-ben elfogadott médiaszabályozás rugalmasabb reklámozási szabályok bevezetésével lehetővé tette, hogy ezek a helyi kis rádiók többletbevételhez jussanak, valamint azt gondolom, azt gondoljuk, hogy kiszámíthatóbb rendszerben működik az állami támogatásokat biztosító rendszer, amely ezen kis rádiók létét lehetővé teszi azzal, hogy a Médiatanács évek óta sikerrel működteti a „Magyar média-mecenatúra” programot. Ez a program pályázati lehetőséget biztosított és biztosítani is fog kisebb vidéki, helyi rádiós szolgáltatóknak. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem