DR. BITAY MÁRTON ÖRS

Teljes szövegű keresés

DR. BITAY MÁRTON ÖRS
DR. BITAY MÁRTON ÖRS földművelésügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Úgy látom, hogy a ciklus végére elfáradt. Az elején még talán elolvasott veretesebb anyagokat is, de most már egy 2-3 oldalas írásbeli válasz is talán meghaladja az érdeklődési képességének a maximumát (Z. Kárpát Dániel közbeszól.), ezért fordulhat elő, hogy ilyen dőreségeket mond a Magyar Országgyűlés nyilvános ülésén.
Engedje meg, hogy segítsek önnek, és a láthatóan szűk befogadóképességére irányulva (Z. Kárpát Dániel: Vegyél már vissza egy kicsit az arcodból!) megpróbáljak röviden válaszolni önnek úgy, hogy talán pontot tudjunk tenni a dolog végére.
Nem termőföldről beszélünk, nem az állam adta el, és nem cég vásárolta meg. Remélem, hogy ez a három állítás már elegendő lesz önnek arra, hogy világosan felismerje azt a tényt, hogy hiába kérdezi meg újra és újra ugyanazt a kérdést, az, hogy ön nem érti, még nem azt jelenti, hogy bármi szabálytalanság történt volna. (Z. Kárpát Dániel közbeszól.) Az, hogy valaki nem hajlandó elolvasni egy egyszerű írásbeli kérdésre adott választ, még nem jogosítja fel őt arra, hogy másokat, mások munkáját becsmérelje.
De nagyon szívesen elmondom önnek azt is, hogy a magyar földértékesítési programban, a „Földet a gazdáknak!” programban több mint 30 ezer magyar földműves vásárolt termőföldet. Mint ahogy láthatja, az összes földművesnek közel egyharmada jutott állami termőföldhöz így. És szeretném önnek világossá tenni, hogy mi ezt egy helyes és normális eljárásrendnek gondoljuk, hogy a magyar állam azokat a termőföldeket, amelyeket egyébként is a magyar gazdáknak adott különféle bérleti konstrukcióban, felajánlotta vásárlásra, és egy nyilvános árverésen, egy nyilvános liciten a helyben lakó gazdák ezt megvásárolhatták.
És szeretném világossá tenni, hogy ezután is ki fogok állni amellett, hogy ha van arra igény, hogy valaki a termőföldje mellett adott esetben egy sertéstelep vagy bármilyen más állattartó telep létesítésének igényével vásároljon termőterületet, akkor ehhez az állam hozzá fog járulni, és hozzá fog járulni akár megosztással is, mert ez a normális működési mód, és nem az, hogy magunknak megtartjuk, nem az, hogy több tízezer hektáron gazdálkodnak gazdák, és nem az, hogy összességében 30-40 ezer hektáron gazdálkodnak olyan nagyvállalkozók, akik önöket is jó szívvel támogatják.
Szeretném világossá tenni, kedves képviselő úr, még egyszer (Z. Kárpát Dániel közbeszól.), hátha egyértelműen pontot tudunk tenni a dolog végére: ami után kérdez, az nem termőföld, az adásvételt, amit kérdez, nem az állam adta el, és a vásárló pedig nem jogi személy. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem