MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Hát, nem sikerült őszinte válaszokat kapnunk. Államtitkár úr, nagyon jól tudja, hogy csúsztat, miután a Monsanto megszerezte a területet. Valóban nem közvetlenül az államtól vette, hiszen önök előtte, az állam, eladták egy fideszes helyi strómannak (Z. Kárpát Dániel: Szégyen!), és ilyen módon juthatott később a Monsantóhoz. Erre nem válaszolt, államtitkár úr! És amikor a magyar állam megszabadult ettől a területtől, akkor igenis még állami szántóterület volt, később minősítették át. Az már egy másik kérdés, hogy ezt hogyan tehették meg. Érdemes lenne a tulajdoni lapokat esetleg megnézni, államtitkár úr, csatoltam az írásbeli kérdésemhez, abból világosan kiderül, hogy ön tudja rosszul, vagy éppen hazudik.
És ha már a privatizációt újra szóba hozta, bár ez a történet még azt megelőzően indult, akkor inkább arról beszéljen, hogy a birtokkoncentráció hogyan nőhetett Magyarországon, hogyan képzeli azt, hogy elhiszi bárki, hogy 600-700 millió forintért kínáltak állami földeket, és azt helyben élő családi gazdálkodók vették meg. Vicc, államtitkár úr! Nem vizsgálták meg, hogy az önök oligarcháinak minimálbérre bejelentett traktorosai hogyan tudtak 300 millió forintért földet venni - ez a botrány! Nem tudom elfogadni. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem