BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ

Teljes szövegű keresés

BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ
BANGÓNÉ BORBÉLY ILDIKÓ (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Lázár János nemrégiben azt ígérte, hogy a gyermekvállalást ösztönzőleg a családtámogatási rendszert átalakítják és kiszélesítik, megemelnék a családi pótlékot, ami 2008 óta változatlan. Kiderült, hogy ebből egy szó sem igaz. A benyújtott költségvetésből láthatjuk, hogy valójában nemcsak a családi pótlék, hanem a gyes, a gyed, az anyasági támogatás összege sem változik jövőre. Igazi családbarát kormányzás ez!
Azóta Orbán Viktor újabb régi, már többször bejelentett ígéreteket tett. Azt mondta, hogy tovább emelik a kétgyerekes adókedvezményt. Csak tudják, ezt már a 2014-es választások alatt megígérték. Végül csak 2016-tól kezdték meg az emelést, de azt is négy évre elhúzva, hogy legyen mit bejelenteni minden évben. Semmit nem mondott Orbán Viktor arról a több százezer gyerekről, akiknek a szüleje részben vagy egyáltalán nem tudja igénybe venni az adókedvezményt, amivel végső soron a gyerekeket bünteti az állam. Semmit nem mondott az alanyi jogú juttatások kilenc éve változatlan összegéről sem.
Bejelentették, hogy lehetővé teszik a diplomásgyedet, hogy a gyermekek kétéves koráig kaphassák a jogosultak. Pont a napokban derült ki, hogy eddig a gyed extrára jogosultak 1 százaléka vette igénybe, tehát alig pár száz főnek ígérnek most valami nagyot.
Újabb kedvezményeket kapnak a nagycsaládosok a lakáshiteleik törlesztésére a harmadik, negyedik, ötödik gyermek után, 1-1 milliót leírhatnak a jelzálogból. Mintha csak úgy megszületnének ezek a gyermekek! De közben közel félmillió családnak elvették a lakhatási támogatását. Több százezer családot a kilakoltatás veszélyezteti ma Magyarországon, és eközben önök megint csak ígérgetnek.
Egy újabb ötletcement: aki már a keresztény értékeknek megfelelően eleget szül, az ússza meg a diákhitel-tartozást is. Magyarországon a nők arra kellenek, hogy szüljenek, szüljék tele a világot. Mintha csak tenyészállatok lennének! Ez az igazi keresztényi gondolkodás! Orbán Viktor nem beszélt a meddőségi problémáról sem, ami minden ötödik párt érint Magyarországon; aki akarna gyereket, de egészségügyi okokból nem képes, vagy akár szociális okokból nem tudja ezt megtenni.
Ma megint ígértek egy nagyot, ahogyan két éve Zombor Gábor államtitkár úr, és ebből sem lett semmi. Mert Orbán Viktor egy szót sem szól a már megszületett, de szegénységben, reménytelenségben élő milliókról, a gyerekekről, a gyermektelen családokról, a több százezer egyszülős családról, a kilakoltatás szélén élő több százezer családról, magyar emberek millióiról.
Orbán Viktor bejelentette azt is, hogy egy családpolitikai kutatóintézetet hoznak létre. Vajon a miniszterelnök úr nem tudja, hogy 1968. január 1-jétől mind a mai napig létezik a KSH Népességtudományi Kutató Intézete? Vagy a miniszterelnök úr nem tudja, hogy egészen tavaly őszig létezett Család-, Ifjúság- és Népesedéspolitikai Intézet, amit egy kormányhatározattal önök szüntettek meg? Persze, már megint hazudnak.
Ma Varga Mihály elismerte, hogy Orbán Viktor bejelentett intézkedéseire a költségvetésben egy huncut garas sincs. De ha már a népesedésnél tartunk, Orbán Viktor azt is kijelentette, hogy népesedési fordulatra van szükség, minél több gyermeknek kell megszületnie, mert ha gyermek van, jövő is van. Az összefüggés fordított: ha jövő van, akkor gyermek is van. A semmire senki nem akar gyermeket vállalni. Hányadik éve csak beszélnek a népesedési fordulatról! 2008-ban ezer főre 99 élve születés jutott, 2016-ban ez a szám 93. Tehát semmi nem javult, és nem csináltak semmit.
De persze tudjuk, hogy valójában sok mindentől függ, hogy mennyi gyermek születik. Például attól, hogy mennyi szülőképes korú nő él az országban. Sajnos, ez a szám nemcsak a csökkenő népességszám miatt lesz egyre kevesebb, hanem azért is, mert ezeknek a nőknek egy jelentős része kivándorol, máshol él, máshol szüli meg a gyermekét, nem Magyarországon van a jövőjük. De nemcsak a nőkön áll a vásár. Kormánypárti politikusoktól folyamatosan olyan kijelentéseket hallunk, mintha csak a nők tehetnének arról, hogy kevés gyermek születik. Nem, kedves uraim! Az önök megnyilvánulásai, kijelentései és a politikájuk árt a legtöbbet ennek a témának. Az emberek szeretnének gyermeket vállalni, ehhez viszont jövedelmi, anyagi biztonság kell.
Ehhez képest ma Magyarországon a nők számára sem egyenlőség, sem jogbiztonság, sem munkahely és szociális biztonság sincs. Tudják, mi van? Állandó bunkó fideszes beszólások. Szóval, nagy az önök fejében a káosz. 4,3 százalékos GDP-növe-ke-dés-sel számol a kormány, mégis kevesebb jut jövőre jóléti kiadásokra. 2018-ban igazságot fogunk tenni a magyar családokért, a gyerekeinkért, a magyar emberek jövőjéért. Mert önök nemcsak a gyerekeink jövőjét vették el, hanem a jelenét is, államtitkár asszony. Köszönöm szépen, elnök úr. (Nagy taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem