DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Azért nehéz azzal a párttal korrupcióról vitatkozni, amelynek az egyik vezetője még mindig nem tisztázta magát adócsalás vádjában, és az egyik alelnök ellen épp a napokban nyújtottak be feljelentést azért, mert belenyúlt a gyanú szerint egy közbeszerzésbe. Azt szeretném azért önnek elmondani, hogy a kormány zéró toleranciát hirdetett a korrupcióval szemben, és bármilyen vállalkozóról van szó, bármilyen gazdasági társaságról az országban, három fő elvárásunk van: a munkát tisztességesen végezzék el, ha megrendelést kapnak, fizessék be az adót, a törvényeket pedig minden körülmények között tartsák be. Szeretném önnek is elmondani, hogy ez a kormány volt az, amelyik megszigorította a korrupciós büntetési tételeket, és egyébként megtiltotta, hogy átláthatatlan hátterű cégek induljanak közbeszerzéseken.
Tisztelt Képviselő Úr! A Jobbik gyakran rémisztgeti azzal a tisztelt Házat és a magyar lakosságot is, hogy rövidesen kormányra kerül, de ha az ember egy kicsit fülel, akkor nagyjából kétnaponta értesülhet olyan dolgokról, amelyek megmutatják, hogy mennyire is kormányzóképes a Jobbik. Szeretnék önnek három dolgot kiemelni ezzel kapcsolatban, érintik azt a témakört, amelyről ön is beszélt. A múlt héten, nem beszéltünk itt erről a tisztelt Házban, de volt Gyulán egy időközi választás, és nem csupán azért érdekes ez, mert a fideszes jelölt toronymagasan győzött, hanem azért, mert a Jobbik itt sem indított jelöltet, és az igazán érdekes az, hogy ezt a helyi főemberük azzal magyarázta, azzal indokolta, hogy szeretnének takarékoskodni az erőforrásokkal, magyarul: spórolni szeretnének. Tehát ha jól értjük, egy hét éve a parlamentben csücsülő párt, amelyiknek minden évben sok száz millió érkezik az államtól, annak nincs pénze arra, hogy elinduljon egy helyi választáson, ennyire érdeklik önöket a választók. Arra viszont van pénz, hogy a gazdájuk kérésére bosszúkampányt indítsanak akár százmilliós nagyságrendben, akár hitelből is, a valós költségekről meg annyifélét mondanak, ahányan csak vannak. Ennyit a nyilvánosságról. Egyébként a gyulai nem az egyetlen eset, ahol a Jobbik nem indított jelöltet, ez történt Zuglóban, Szentendrén sem állítottak, ezzel gyakorlatilag megtámogatva a baloldalt, úgyhogy majd érkezhet a köszönőlevél.
A Jobbik iránytűje egyébként más ügyekben is összezavarodik, például Ózdon, ahol felmerül a gyanúja annak, hogy a polgármester belenyúlt egy közbeszerzésbe, és még ki is akasztja a cinizmusmétert azzal, hogy az egészet, az ezt alátámasztó hangfelvételt úgy kommentálja, hogy csupán kockázatelemzésről van szó. Értik? Kockázatelemzésről. Ha szeretne valamit tenni az átláthatóságért, akkor javaslom, hogy még ma induljon el Ózd irányába.
Aztán van itt még egy ügy, amelynek súlyos nemzetközi vonatkozásai is lehetnek. Németországi híradások szerint orosz pénzek érkezhettek a Jobbikhoz, és ezt érdemben nem cáfolták. Ha ez bebizonyosodna, akkor nem ez lenne az egyetlen hasonló botrány, mert jól tudjuk, hogy európai parlamenti képviselőjük ellen is kémkedés vádja miatt nyomoznak. Jellemző módon még csak le sem mondatták ezt a képviselőt, miközben még Vona Gábor is úgy nyilatkozott, hogy hallott elbizonytalanító dolgokat.
Tisztelt Ház! Dióhéjban így áll a Jobbik kormányzóképessége: adósságba veri magát, mint az egykor volt SZDSZ, aztán egy helyi választáson még egy helyi jelöltet sem tud elindítani, a gyanú szerint belenyúlnak a közbeszerzésekbe, és ami épp ennyire súlyos, továbbra sem tisztázzák a külföldi finanszírozásról szóló vádakat. Nem csoda, ha az egykori nemzeti párt egy lefelé tartó spirálba került, és egyre többen vannak úgy, hogy egy vödör savanyú káposztát sem bíznának erre az alakulatra, nemhogy az ország irányítását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem