DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Minden egyes olyan intézkedést a Jobbik támogat és eddig is támogatott, ami a magyar családoknak segítséget nyújt, és az ő életüket, a gyermeknevelési munkájukat segíti. Ha kormányra kerülünk, minden egyes olyan intézkedést, ami a családokat segítette, azt tovább kívánunk vinni és meg kívánjuk tartani. Ugyanakkor az elhangzottakkal kapcsolatban van néhány szakmai észrevételünk, ezt majd az erre vonatkozó törvényjavaslatok vitájában szeretnénk ismertetni.
A demográfiai kérdés Magyarországon a legnagyobb probléma. Nem csupán az egyik legnagyobb probléma, hanem a legnagyobb probléma. Magyarország következő évtizedeit alapvetően határozza meg az, hogy a születendő gyermekekhez, családok-hoz hogyan viszonyulunk. Éppen ezért további intézkedéseket, javaslatokat szeretnék megfogalmazni, amelyeket a Jobbik évek óta hangoztat, azonban eddig nem sikerült a kormányzat figyelmét felhívni erre.
Egyrészt, hogy a nyugdíjrendszerrel ellentétben Magyarországon a családtámogatási rendszer nem inflációkövető. Tehát miután önök bevezették a családi adókedvezményt, akár a gyest vagy a gyed értékét (sic!), azóta az elmúlt hét, illetve hat évben ezeknek az értéke nem változott. (Kósa Lajos: Az infláció sem.) Önök büszkék arra, hogy a nyugdíjrendszer inflációkövető, a családtámogatási rendszer nem az.
Másrészről a gyermeket nevelő családokat támogatná kizárólagosan az az intézkedés, hogyha a gyermekneveléshez szükséges cikkek áfáját minimális mértékűre csökkentenénk. Úgy gondoljuk, hogy ez egy hosszú távú, kiszámítható jövőképet is adna a gyermeket vállaló családoknak, és érdemi segítséget nyújtana a felnevelésükben.
Államtitkár asszony is említette az elvándorlás kérdését. Egy bérlakásépítési program és annak kedvezményes hiteltámogatása is olyan lehetőséget biztosítana az elvándorolni szándékozó fiataloknak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), ami az itthoni boldogulásukat tenné lehetővé. Nyolc év alatt 90 ezer gyermek született meg magyarként külföldön - ne engedjük el a kezüket, hozzuk vissza őket Magyarországra! Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem