VERESNÉ NOVÁK KATALIN,

Teljes szövegű keresés

VERESNÉ NOVÁK KATALIN,
VERESNÉ NOVÁK KATALIN, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Akkor menjünk szépen sorban! Először is tisztázzuk szerintem azt mindannyian, hogy valóban demográfiai értelemben nincsen könnyű helyzetben az ország. Ez nem tegnap óta van így, nem is tegnapelőtt kezdődött ez a dolog, 35 éve tart ez a folyamat, 1981 óta minden évben többen halnak meg Magyarországon, mint amennyien születnek. Ez így van, ez egy adottságunk, amivel együtt élünk, és amivel kapcsolatban próbálunk lépéseket tenni. Ez egy olyan dolog, ami valóban befolyásolja egy ország geopolitikai súlyát, a befolyásolási lehetőségeit, fontos az, hogy mennyi magyar ember van a világon.
Én azért azt nem mondanám, sőt kifejezetten kikérném azoknak a nevében magamnak, akik külföldön szülik a gyermeküket, hogy mi lemondunk azokról, akik nem Magyarországon születtek. Számunkra ők nem számítanak? Ők nem magyar gyerekek? (Dr. Szél Bernadett: A kormány számára.) Attól, hogy valaki nem Magyarország közigazgatási határain belül születik, attól az az ember nem magyar? Attól arról a gyerekről le kellene mondani? Én nem gondolom. Én azt hiszem, hogy ugyanúgy büszkének kell lennünk arra a gyermekre, aki Magyarország közigazgatási határain kívül születik, mint aki a közigazgatási határain belül. (Dr. Szél Bernadett: Nagyon gyenge!) Úgyhogy ezeket támogatjuk, minden esetben ezeket a gyermekeket is. És én megtiszteltem önt azzal, hogy végighallgattam a szavait, örülnék, ha ön is megtisztelne engem ezzel. A gyermekeinknek is példát mutatunk azzal, hogy az Országgyűlésben hogy viselkedünk. Azt hiszem, ebben a tekintetben az ellenzék nagyon rosszul vizsgázott, úgyhogy szégyelljék szerintem ezért magukat! (Taps a kormánypártok soraiból.)
A konferenciáról csak egy gondolatot: egy értelemben valóban ellene megyünk a mainstreamnek, mondhatom ezt; abban az értelemben, hogy mi nem a bevándorlásban látjuk a megoldást a demográfiai problémákra. Való igaz, nagyon sokan mondják azt, hogy egy egyszerű képlet: ha Magyarországon nem születik elég gyermek, ha Magyarországon nincsenek elegen, akkor egész egyszerűen be kell kívülről telepíteni egy csomó embert, megoldottuk Magyarország demográfiai problémáit. Ez is lehetne egy megoldás, mi nem ezt választjuk. Mi azt mondjuk, hogy mi a belső erőforrásainkra támaszkodunk, azt nézzük meg, kedves képviselő asszony, hogy mi az oka annak, hogy a magyar gyermekek nem születnek meg abban a számban, mint amennyire vágynak a fiatalok; hogy mi a különbség aközött, amire vágyott egy fiatal, és aztán amennyit végül vállaltak, és mik az akadályok, és ezeket az akadályokat igyekszünk lebontani.
Nem voltunk könnyű helyzetben, amikor indultunk 2010-ben, hiszen akkor a családtámogatásokat teljesen szétverték, a családtámogatási rendszer tulajdonképpen egy nagyon-nagyon embrionális állapotba került. Ebből kellett szépen építkeznünk, ebből kellett felépítenünk a családi típusú adózást, ehhez kellett hozzátennünk az otthonteremtési programunkat, ehhez kellett olyan eszközöket párosítanunk, amivel valóban azt tudjuk érzékeltetni a magyar emberekkel, hogy Magyarországon érdemes és jó gyermeket vállalni, hogyha családot alapítanak, hogyha gyermeket vállalnak, akkor ehhez támogatást fognak kapni. Nem tudjuk minden terhüket átvállalni, a gyermekvállalásnak a felelőssége mindig is első helyen a családé lesz, első helyen a szülőké lesz, azonban amit egy állam, amit egy kormány meg tud tenni, azt megtesszük a gyermekek támogatása érdekében.
Említette a munkaerőpiaci folyamatokat. Bizonyára ismeri a számokat: munkaerőpiaci tekintetben nem álltunk az elmúlt évtizedekben ilyen jól. Akár a foglalkoztatottságot nézzük, akár a munkanélküliséget nézzük, akár a női foglalkoztatottságot nézzük, akár a női munkanélküliség mutatóit nézzük, de beszélhetnénk itt a fiatalokra vonatkozó számokról is, ezekből minden ilyen tekintetben rendkívül pozitívan alakultak a mutatók.
Említette a bölcsődeépítéseket. Én is azt gondolom, hogy van még szükség bölcsődékre, de nézzük meg, hogy honnan indultunk megint csak 2010-ben, és hogy mekkora összeget áldoztunk bölcsődeépítésre. Százmilliárd forintot áldozunk arra, hogy bölcsődei és óvodai férőhelyeket hozzunk létre. Most hirdettünk meg egy újabb tízmilliárd forintos programot, ami kifejezetten a közép-magyarországi régióra koncentrál. Rugalmasabbá tettük a bölcsődei rendszert, megváltoztattuk az erre vonatkozó jogszabályokat, hogy kötelesség legyen az önkormányzatoknak a bölcsődéknek az üzemeltetése, új típusú bölcsődéket hoztunk létre. Megemeltük a bölcsődei dolgozóknak a fizetését, mind a felsőfokú végzettségűekét, mind a középfokú végzettségűekét. Könnyebbé tettük számukra a felsőfokú végzettségnek a megszerzését, tehát én azt hiszem, hogy a bölcsődékhez való hozzáférés tekintetében kormány még ennyit nem tett, mint a mi kormányunk.
Beszélt az otthonteremtéstől. Én azért gondolnék arra a most már közel 50 ezer családra, akik csak ennek az otthonteremtési programnak köszönhetően tudtak otthonhoz jutni. Ez, képviselő asszony, 50 ezer magyar családot jelent. Lehet, hogy ez önnek kevés, én azt hiszem, hogy ennek az 50 ezer családnak ez egyáltalán nem kevés, sőt.
Végül pedig az egyszülős családokról, hiszen úgy látom, hogy ön valami felkent képviselője ennek a csoportnak, holott van egy civil szervezet, amely kifejezetten képviseli az egyszülősöknek az érdekeit. És mivel itt folyamatosan együttműködésben vagyunk, stratégiai partnerségben állunk ezzel a szervezettel, és tőlük kapjuk azokat a javaslatokat, amelyek az egyszülősöket tudnák támogatni, ennek köszönhetően fogadtuk el azt, hogy előnyben részesüljenek a bölcsődei felvételnél. Gondoljon bele, képviselő asszony, hogy a CSOK-ot ugyanúgy igénybe veheti egy egyszülős család, mint ott, ahol ketten nevelik a gyermekeket. Nemhogy nem rekesztjük ki ezeket a családokat, hanem kifejezetten támogatjuk. Éppen most hirdettük meg az Erzsébet-program keretében számukra az üdülési lehetőséget, amire eddig még soha nem volt példa.
Tehát én azt hiszem, hogy képviselő asszony is inkább nézze meg, hogy mik a realitások, inkább nézze meg azt, hogy mi történt az elmúlt hét évben, és ezek alapján hozza meg az ítéletét. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem