MAGYAR ZOLTÁN

Teljes szövegű keresés

MAGYAR ZOLTÁN
MAGYAR ZOLTÁN (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Az elmúlt hetekben megszokhatták, hogy napirend után a választókerületem néhány településének problémáiról ejtek gondolatokat, és kezdem azzal, amit néhány szóban a történelmükről el lehet mondani. (Szól a telefonja.)
Szanyt 2024 fő lakja, a Kisalföld déli peremterületén, a Rábaközben található. Az 1398-as oklevél még Zayan néven említi, 1427-ben már mezőváros. A Rába ugyan védte is a töröktől, de áradásaival gyakran pusztította is a települést, ezért már akkor megkezdték a védőtöltések építését. 1783-ban már állt a településen a püspöki palota, a helyiek joggal büszkék rá, hogy Apor Vilmos püspök is sok időt töltött itt nyaranta. 1778-tól Szany plébánosa a kor neves költője, Nagy János volt, aki a helység szellemi és társadalmi életében is aktívan részt vett. 1753-ban épült a Szent Anna-kápolna, amely idővel jelentős búcsújáró hellyé vált. Az 1870-es népszámlálás adatai szerint 2754 lakos, 733 ló, 1324 szarvasmarha, 3614 juh, 1209 sertés és 45 kas méh volt a községben. De nem lehet elkerülni a negatívumokat sem, így a kivándorlási hullám is érintette a települést, ehhez az l898-as nagy tűzvész jelentősen hozzájárult.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem