NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN
NÉMETH SZILÁRD ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Az elmúlt héten is folytatódott a Brüsszelből érkező, hazánkat érintő támadássorozat. Sőt, a nyomás egyre erősödik, a fenyegetés egyre brutálisabb, az érvelésük pedig teljesen figyelmen kívül hagyja a józan ész, a törvényesség és a tisztesség határait. Az európai parlamenti baloldali Soros-párti többség ugyanis megszavazta azt a határozati javaslatot, amelyben utasítják a jogi szakbizottságot, hogy készítse elő az uniós szerződés 7. cikkelye szerinti eljárást Magyarországgal szemben. Ez hazánk uniós szavazati jogának kikezdését, felfüggesztését jelentené. Meg akarnak bennünket regulázni, el akarnak bennünket lehetetleníteni, mert a magyar emberek ellenállnak a Soros György által mozgatott brüsszeli bürokraták migrációs vágy- és rémálmainak.
A Magyarországot elítélő határozatot szégyenszemre még hazánk baloldali európai parlamenti képviselői is megszavazták, sőt közülük egy Péter Niedermüller és egy Benedek Jávor nevű még a szövegezésben is részt vett. Persze, nem volt nehéz dolguk, mert valószínűleg az amerikai pénzügyi spekuláns mondta nekik tollba még ezt is: 2016 novemberében egy tisztességtelen bírósági eljárás során Ahmed H. ciprusi illetőségű szíriai állampolgárt tízéves börtönbüntetésre ítéltek pusztán azért, mert a feszültségek oldására megafont használt, és három tárgyat hajított a határőrökre.
Elképesztő, hogy Soros kérésére az európai és a magyar baloldal egy terrorcselekmény elkövetésével jogerősen elítélt, illegális migránst menteget és állít be mártírként. Ez nemcsak hogy nyílt politikai beavatkozás és durva nyomásgyakorlás a független igazságszolgáltatásra, de az európai, különösen a legutóbbi, gyermekeket ért manchesteri terrorcselekmények árnyékában különösen felháborító, az emberek biztonságát semmibe vevő kijelentés. Végső soron az Európai Unió vezetői azt követelik, hogy Magyarország szüntesse meg a biztonságos tranzitzónát, bontsa le a védelmet biztosító kerítést, és helyezze hatályon kívül azokat a törvényeket, amelyek a jogi és műszaki határzár működéséhez szükségesek.
A Fidesz-KDNP-szövetség nevében kijelentem, hogy elutasítjuk az alaptalan rágalmakat, a tisztességtelen hazudozást, az egész politikai támadást. Számunkra a legfontosabb a magyar emberek biztonságának és Magyarország szuverenitásának megvédése. Hangsúlyozom, hogy a jövőben is csak mi, magyar állampolgárok dönthetjük el, hogy kikkel akarunk együtt élni az országunk területén.
Mindezek alapján kérdezem államtitkár urat, változhat-e a kormány bevándorláspolitikája Brüsszel nyomására, megtisztelő válaszát várva. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem