RIG LAJOS

Teljes szövegű keresés

RIG LAJOS
RIG LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Magyar Idők hasábját fel tudta olvasni, államtitkár úr, csak érdemes lenne a közösségi oldalakon azokat a beszkennelt átutalási papírokat is elolvasni, amelyeket a mentődolgozók megkapnak, hiszen ők abból vásárolnak - ez az egyik. A másik, hogy támogassuk a költségvetést. A mentősök és az egészségügyi dolgozók béremelését természetesen támogatjuk, de azt, hogy maguk intézményi rendszerben lopjanak a költségvetésből, azt nem fogjuk támogatni. Ezt ne is kérje, mert az bűnpártolás lenne.
Arról viszont hallgat, hogy az előző igazgató egy 1,2 milliárdos hiánnyal vette át a céget, és 3,5 milliárdos pluszba fordította át. Ezért kellett őt eltávolítani? Ezért kellett egy olyan bábot odahelyezni az Országos Mentőszolgálat élére, aki minden egyes utasítást véghez visz és fenyegeti a dolgozókat? Szégyelljék magukat, államtitkár úr! Hogy lehetne ezt a választ elfogadni?! Nem fogadom el, elnök úr. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem