KÓNYA PÉTER
KÓNYA PÉTER
KÓNYA PÉTER (Független): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1994-től kezdve, a NATO-csatlakozásunkat követően kezdődött meg az a missziós tevékenység, amit a Magyar Honvédség a világ különböző területein folytat. Az első ilyen felkérésre az 1995. év végén, a daytoni megállapodást követően került sor, amikor is felkérést kapott Magyarország arra, hogy vegyen részt Bosznia-Hercegovinában a délszláv válság megoldásában, és 1996 februárjában már Okučaniban megalakult a magyar tábor, ahol több éven keresztül az IFOR és az SFOR keretein belül több száz magyar katona teljesített szolgálatot. Ezt követően a világ számos területén és országában, Cipruson, Sínán, Szudánban, Gornji Karabakhban, Kuvaitban, Koszovóban, Afganisztánban, Irakban, de sorolhatnék még egy-két országot, teljesítettek szolgálatot magyar katonáink.
Azt gondolom, minden magyar állampolgár részéről köszönettel tartozunk azoknak a katonáknak, akik becsülettel és tisztességgel helytálltak ezekben a missziókban, és köszönettel tartozunk nemcsak a katonáknak, hanem a családtagjaiknak, akiknek hónapokon, éveken keresztül nélkülözniük kellett a családfenntartót, azt az embert, aki egyébként külföldön szolgálta hazánkat.
Ugyanakkor a köszönet mellett nyilvánvaló, hogy azok a katonák, akik külföldi missziókban teljesítettek szolgálatot, számos olyan katonai tapasztalattal tértek haza hazánkba, amire egyébként a Magyar Honvédségnek szüksége lehet, és olyan tapasztalt katonáink lettek, akiknek Magyarországon egyébként valószínűleg ilyen lehetőségeik nem lehettek volna. Ugyanakkor azt is meg kell említeni, és szomorú az a tény, hogy nagyon sok olyan katona hagyta el már a hivatásos pályát vagy akár szerződéses katonaként leszerelt, akik egyébként ilyen tapasztalattal rendelkeztek, mert az adott kormányzat nem becsülte meg kellőképpen ezeket a katonákat, nem látta szükségesnek, hogy azt a tapasztalatot, amit egyébként ilyen külföldi missziókban megszereztek, megőrizzék és megbecsüljék ezeket az embereket. Számos ilyen példát tudnék most felsorolni, de idő hiányában ezt nem teszem meg.
Ugyanakkor a pozitív oldalai mellett egy olyan országnak, mint Magyarország, amely Európa közepén fekszik, olyan potenciállal, ami egy nagyon kis hadsereg elavult technikával, azt gondolom, a politikának is óvatosan kell bánnia a tekintetben, hogy milyen missziókban vesz részt hazánk. Nagyon kényes kérdés egyébként, geopolitikailag és stratégiailag is Magyarország olyan helyen fekszik Európa közepén, amely a világtörténelem során mindig is nagyhatalmak célkeresztjében volt, éppen ezért nagyon óvatosan kell bánnunk a tekintetben, és nagyon ügyesen kell taktikáznunk, hogy egyébként meg tudjuk őrizni Magyarország szuverenitását annak ellenére, hogy erre egyébként önállóan a Magyar Honvédség nem képes.
Nyilván ezért van szükségünk arra, hogy szövetségeseink legyenek, és szövetséges politikán keresztül és szövetséges katonai támogatásokon keresztül tudjuk ezt biztosítani. Sokkal célszerűbb lenne egyébként, ha diplomáciailag és politikailag el tudtunk volna érni egy olyan státuszt, ami a svájcihoz hasonló, de nyilván az elmúlt időszak háborúit követően és akár az első világháborút lezáró békét követően nem volt lehetőségünk sajnálatos módon. Sokkal jobban és sokkal nyugodtabban tudnánk élni, ha egyébként diplomáciailag lehetne biztosítani Magyarország szuverenitását.
Éppen ezért rendkívül kényes kérdés, hogy milyen missziókban vesz részt Magyarország - most annak ellenére, hogy nyilvánvalóan, bár erre Mirkóczki képviselőtársam is utalt, maga a NATO-szer-ző-dés nem kötelez bennünket direkt módon ilyen missziókban való részvételre -, ugyanakkor nyilván nem csak szerződésben lefektetett és írásban lefektetett kötelezettségeink vannak időnként a szövetséges társainkkal szemben. Ennek ellenére azt gondolom, hogy a mindenkori magyar politika és a mindenkori magyar kormány felelőssége az, hogy milyen missziós tevékenységben vesz részt Magyarország.
A missziós tevékenységeknek két formája ismert: az egyik a béketeremtő akció, a másik pedig a békefenntartó akció. Azt tudom mondani, hogy a magam részéről a béketeremtő akciókban való részvételt én magam nem tudom támogatni, Magyarország túl kis ország ahhoz, és katonai potenciállal nem rendelkezik, hogy ilyen akciókra egyébként rá tudjak bólintani.
Az előző napirendi pontnál is sarkalatosan kijött az a kérdés, hogy Magyarország, a Magyar Honvédség óriási létszámhiánnyal küszködik. Rendkívüli módon az elmúlt időszakban megnőttek a feladatai, gondoljunk csak a déli határszakasz védelmére, de egyébként a különböző missziós feladatokban való részvétel, a már meglévő missziós feladatokban való részvétel is rendkívüli módon leterheli az állományt. Körülbelül 3 ezer katonáról beszélünk, akik rendszeresen, egymást rotálva vesznek részt ezekben a missziókban, sokaknak már a családja ment tönkre és a magánélete ment tönkre annak következtében, hogy folyamatosan külföldön teljesítenek szolgálatot, és nem a családjuk mellett vannak.
Maximálisan egyet kell értenem Mirkóczki Ádám szavaival, aki pontosan annak a felelősségét taglalta, hogy a mindenkori magyar kormánynak milyen felelőssége van abban, hogy egyébként a világ nagyhatalmainak különböző törekvéseiben hogyan veszünk részt, és egyébként Magyarország hogyan tud segítséget nyújtani egy ilyen kérdésben. Számomra sem vitatandó és nem vitakérdés az, hogy egyébként az Iszlám Állammal szemben és a terrorizmussal szemben fel kell lépni. Ugyanakkor Sallai R. Benedek képviselőtársam is pontosan jól utalt arra, és Mirkóczki Ádám képviselőtársam is, hogy nem Magyarország okozta ezt a konfliktushelyzetet, és igenis Magyarországnak ilyen esetben mérlegelnie kell azt, hogy miben veszünk részt és hogyan veszünk részt egy-egy ilyen tevékenységben. Ugyanakkor Magyarország valamilyen jelképes szerepvállalása az Iszlám Állam és a terrorizmus elleni küzdelemben, azt gondolom, elkerülhetetlen. Hogy mi ez a jelképes szerepvállalás? Ez lehet, amit akár az MSZP-s képviselőtársam említett, akár Mirkóczki Ádám említett, olyan humanitárius segítségnyújtás is, amelyben egyébként Magyarország részt vehetne.
Amiatt, hogy a katonáinkat ilyen övezetbe küldjük, felmerül bennem egy kérdés egyébként, és szeretném, ha erre az államtitkár úr nyíltan válaszolna. Csak az a célja a kint lévő kontingensnek, hogy az Iszlám Állam elleni és a terrorizmus elleni küzdelmét segítse a különböző országoknak, vagy egyébként rejtett, bújtatott célja az, hogy az Erbíl mellett lévő MOL-kutak védelmét ellássa, vagy a térséget biztosítsa azért, hogy a MOL-kutak biztonságban tudjanak működni? Szeretném, ha erre válaszolna, ugyanis nem mindegy az, és erről tudniuk kell a magyar állampolgároknak, hogy a magyar állampolgárok pénzét és a magyar katonákat miért küldjük egy övezetbe. Van-e ilyen szándék egyébként, vagy van-e ilyen feladata a kint lévő katonáknak? Ugyanis nem mindegy, hogy ezt megtudjuk, és kérem, hogy erre válaszoljon, mert ennek megfelelően lehet döntést hozni egyébként. Ez egy olyan kérdés, azt gondolom, amire jogosan tartanak igényt a magyar állampolgárok, hiszen ez egy magyar cég ugyan, de nem feltétlenül kell az ilyen cégeket egyébként a Magyar Honvédségnek őriznie adott esetben vagy biztosítani ennek a működését, erre megvannak a különböző magáncégek, magánhadseregekkel szoktak ilyen válságövezetekben őriztetni objektumokat vagy biztosítani annak a nyugodt működését.
(11.20)
Ezt szerettem volna elmondani; ja, és fontos, azt gondolom, hogy azzal a szerepvállalással, azzal a 100-150 fős kontingenssel, amivel kint van most Magyarország, azt a jelképes dolgot biztosítani tudtuk, és nem valószínű, hogy egyébként Magyarország lenne az, amelyik eldöntené az Iszlám Állam elleni harcot. Ezért én azt gondolom, hogy magának a kontingensnek a bővítését én a magam részéről nem tudom támogatni, már csak azért sem, mert valóban létszámhiánnyal küszködik jelen pillanatban a Magyar Honvédség, és az erőforrásainkat sokkal inkább arra kellene fordítani, hogy feltöltsük a létszámot, azt követően pedig a megfelelő technikával lássuk el a Magyar Honvédség állományát. Köszönöm a szót.
