SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS
SZABÓ SZABOLCS (Független): Köszönöm szépen, elnök úr. Valóban, itt szóba került gyakorlatilag mindenki által, hogy azért az egyik legkényesebb kérdés a magyar kulturális életben, azt gondolom, a színházigazgatók választása, és nem az elmúlt hét évben, hanem nagyon-nagyon sok évre visszamenőleg. Egyébként, ha most józan fejjel az ember ezt átgondolja, akkor azt lehet rá mondani, hogy igazából tökéletes, jó megoldás erre nincs, és valószínűleg nem is lesz soha, mert ha valaki, mármint egy fenntartó nagyon szeretne kinevezni egy olyan embert igazgatónak, akit ő oda akar rakni, akkor azt oda fogja tenni. Innentől kezdve igazából egyetlen feladata marad mindenkinek: valahogy a fenntartó felelősségi körét próbálja meg egy kicsit jól meghatározni, meg hogy közben váljon mindenki számára egyértelművé: hogyha olyan embert választanak meg színházigazgatónak, aki az adott színházba járó választóknak nem tetszik, akkor majd a következő választáson elzavarják. Körülbelül ez a lényeg, mert politikai felelősséget kell nyilván vállalni aztán a végén mindenkinek.
Éppen ebben az időszakban, amikor a Jordán Tamás-ügy még nem kapott ilyen nagyon nagy visszhangot országosan, csak Szombathelyen volt ennek nagyobb hírértéke még, akkor lent voltam Szombathelyen, vagy egy fél napot ott beszélgettem az igazgató úrral, meg sétáltunk a városban, és megdöbbentő volt az, hogy kettőt nem tudott lépni, és jöttek hozzá folyamatosan az emberek, mondták neki, hogy most halljuk, hogy mi történik itt veled, meg nem akarják a város vezetői, hogy színházigazgató legyél továbbra, nahát, ezekre mi soha többet nem fogunk szavazni. Ez a lényeg végső soron, azt gondolom: ha rossz döntést hoz egy önkormányzat, akkor azért fogja vállalni a felelősséget azáltal, hogy el fogják zavarni a francba. Főleg egy olyan méretű településen, mint Szombathely, teljesen egyértelmű, hogy ennek még ilyen direkt hatása is lehet.
Innentől kezdve az a kérdés merül fel tényleg, hogy mit érdemes meg hogyan érdemes szabályozni törvényben. Azt gondolom, nagyjából az a keretrendszer, ami ezzel a módosítással még további pontosításra szorul, voltaképpen erre alkalmas. Mert mi történik? Van pályázat, beadják a jelentkezők a programjukat, egy bizottság azt véleményezi, valamelyikre azt mondja, hogy szerinte az támogatható, valamelyikre azt mondja, hogy nem támogatható, attól függően, hogy a bizottság erre mit mond. Nyilván a legideálisabb az lenne, hogy akire azt mondja, hogy nem támogatható, azt vonultassuk vissza a pályázattól, mert azt mondta rá a bizottság, hogy nem alkalmas, amelyekre meg azt mondja, hogy alkalmas, azok közül a fenntartó, mondjuk, egy települési önkormányzat képviselőtestülete, válassza ki azt, amelyiket ő szeretne az általa fenntartott intézmény élén látni, és mint említettem az előbb, aztán a választók meg majd a következő önkormányzati választáson eldöntik, hogy ők ezzel egyetértettek vagy sem, mert olyan színházat csinál-e az az igazgató, ami nekik tetszik avagy sem.
Azt gondolom, hogy ennél különösebben, részletesebben a szabályozásba kár is belemenni, mert mondom, úgyse lehet olyan szabályt kidolgozni, ami mindenki számára tökéletesen megfelelő lesz, és úgyse lehet azt kialakítani, hogy olyan rendszer legyen, hogy ne lehessen odaültetni valakit akár politikai megfontolások alapján is, és főleg azért, mert egy nagyon világos szabály benne van ebben az anyagban is: „A vezető munkakör betöltésének feltételeit és a feltételek alól adható felmentés szabályait a kormány rendeletben határozza meg.” Meghatározza, hogy kit mi alól ment fel, és akkor így el van boronálva a dolog, mert csak azt kell elérni, hogy megfelelő szabályok szülessenek a rendeletben, aztán meg aki ezt a felmentést adja, annál már csak lobbizni kell, és akkor el van intézve a dolog. De mondom, ez nem csak az elmúlt hét évre vonatkozik, ez korábban is egy nagyon kényes és kritikus kérdés volt.
Amit itt összességében akarok mondani, nem tudom, az mennyire volt egyértelmű. A probléma az, hogy van egy nagy fokú bizalmatlanság igazából a politikával szemben, amikor színházigazgató-válasz-tásról beszélünk. A mostani kormánnyal is, az előzővel meg az azt megelőzővel meg mindegyikkel szemben volt egy ilyenfajta bizalmatlanság, most legfeljebb ez egy kicsit kulminálódott Jordán Tamás ügye miatt.
(14.50)
Éppen ezért nyilván, amikor kiszivárgott az a bizonyos tervezet, akkor mindenki felhorkant. Most azért azt zárójelben megjegyezném, hogy azért ne csináljunk már úgy, mintha akkor ehhez semmi köze nem lenne, mert valaki azt leírta, és leírta, hogy van A- meg B-verzió, és nyilván nem gondolta azt a B-ről, hogy az teljesen hülyeség, de odaírom mellé, hogy az A mellett mégiscsak legyen valami. Nyilván komolyan gondolták, hogy önöknek az is jó meg az is jó, aztán döntsünk róla majd, hogy mi történik. Csak valószínűleg mivel kiszivárgott, ezért rájöttek, hogy ez már egy kicsit durva lenne, mármint hogy nyílt pályázat nélkül egy meghívásos pályázaton lehessen valakit kinevezni, mert az már teljesen egyértelmű lett volna, hogy onnantól kezdve ráböknek valakire, hogy téged meghívlak, legyél szíves pályázni, és akkor te leszel, akit aztán egyébként mindenféle feltétel alól mentesítek, hiszen kormányrendelettel majd ezt jól meghatározom.
Nyilván ezért visszakoztak ebből, és jött ki voltaképpen, ha magát a törvényjavaslatot nézzük, akkor taxatíve egy olyan szöveg, amire azt lehet mondani, hogy önmagában, mondom, ez rendben van, meg azt is tudjuk, hogy ezeket a fajta pontosításokat, technikai részletezéseket különböző szervezetek elég régóta duruzsolják és mondják, hogy ezt úgy kéne csinálni, egy picit ott még kéne szigorítani, tehát önmagában ez rendben van, csak az a probléma mögötte, hogy van egy ilyen nagy fokú bizalmatlanság, ismerve az előzményeket. Meg az aztán különösen emeli ennek a bizonytalanságnak a fokát, hogy persze, itt most az államtitkár úr felolvassa a kormányrendeletnek a szövegét, holnap reggel felkelnek, és hoznak egy határozatot vagy rendeletet, ami pont az ellenkezője - és akkor mi történik? Mert akkor mi itt örültünk volna, hogy hú, de jó, majd aztán másnap elfogadják, és 24 órával később a Közlönyben olvassuk, hogy éppen akkor most hogy változott meg. Tehát ebben olyan különösebben a jelenlegi légkörben, azt gondolom, felesleges áltatni magunkat, hogy majd akkor mi önmagában azért támogatjuk, mert egyébként bizonyos pontokban a törvénymódosításban a kormány olyan lehetőségeket ad magának, ami révén bármikor az alapvető szabályokat átírhatja, mondjuk, a színházigazgató-választásnál.
Nem olyan régen volt nálunk egy konferencia, az Együtt pártalapítványa rendezte, ott beszéltünk többek között erről a témáról is. Mi ott is világossá tettük, hogy az Együtt nem akar különösebben beleszólni abba és nem akarja nagyon túlszabályozni, hogy az ilyen intézményvezetők választása miként történjen. Egyszerűen azt gondoljuk, hogy az legyen átlátható, transzparens, a minimális szabályokat tartsa be mindenki, legyen az például egy színházigazgató-választásnál az a bizottság, amelyik azt mondja, hogy alkalmas vagy nem alkalmas az a program arra, hogy ez alapján lehessen vezetni egy intézményt. Ha azt mondja, hogy alkalmas, akkor a fenntartó válasszon, és lesz szíves a politikai felelősséget ezért magára venni, és onnantól kezdve viszont senki ne panaszkodjon akkor, amikor, mondjuk, egy önkormányzatot az általa fenntartott intézmény élére választott igazgató miatt vagy éppen a kormány például a Nemzeti Színház igazgatójának a kiválasztása miatt támadja és mondja azt, hogy a saját elvei szerint döntött és rosszul választott - ilyen ez a popszakma.
Sajnos, mondom, ezt jobban, azt gondolom, nem lehet megoldani, legfeljebb némi önmérsékletet kell néha gyakorolni, és akkor talán lehetne egy normális országban élni és normális módon választani színházigazgatókat. Köszönöm szépen.
