KUCSÁK LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KUCSÁK LÁSZLÓ
KUCSÁK LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy egy-két gondolatra reflektáljak az eddig elhangzottak közül! Elsőként Dúró Dóra szavaira szeretnék visszautalni. Nyilván köszönjük, hogyha van olyan az anyagban, amiben egyet tudunk érteni, átmeneti intézkedésről van szó, ezt megerősíthetem, hiszen az anyag is tartalmazza, és úgy gondolom, hogy az átmeneti intézkedés, egy lehetőség megnyitása előremozdíthatja ezt a dolgot.
Így természetesen nem értek egyet azzal, amit Szabó Szabolcs ma is elmondott, a korábbiakban is előszeretettel használta a „reszelgetés” kifejezést - lelke rajta! De ha már reszelgetést emlegetett, hogy nem is tudja, már hányadszor történik ez az oktatási tárgyú törvények vonatkozásában, akkor jóllehet ez nem a Tippmix című műsor, de lehetőségként felajánlanám, hogy érdemes megvizsgálni, hogy a szocialista-liberális kormányok idején hányszor történt ez meg.
(20.40)
Már csak azért is bátorkodom ezt mondani, mert az ellenzéki padsorokban igen sokan vannak, akik azt a létező világok és a létező oktatási törvények legjobbikának tartották. Ehhez képest, ha ötvenig eljutott a módosítások számlálásában, akkor vegyen egy mély levegőt, és haladjon tovább, mert lényegesen több történt ennél. Én magam ezt egyébként gyakorló pedagógusként és gyakorló intézményvezetőként éltem meg, néha csak kapkodtuk a fejünket, hogy lám-lám, már megint módosult. És persze ahhoz kellett újragombolni a helyi szabályozókat is.
Az a vita valószínűleg nem feloldható most, hogy a szocialisták hogy látják, mi vezetett oda, hogy bizonyos pedagógusállásoknál nincs kellő számú jelentkező, tehát ezt most nem is nyitnám meg igazán. Viszont a szakszervezetekkel összefüggő felvetésre azt tudnám mondani, illetve kérdezni, afféle költői kérdésként: ki akadályozta meg a szakszervezeteket abban, hogy részt vegyenek a köznevelési kerekasztal munkájában? Az államtitkár úr is többször invitálta őket, mi magunk is többször javasoltuk, hogy kapcsolódjanak be. Ott kifejthették volna a véleményüket. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem