ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR
ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm, elnök úr. Való igaz, hogy 16 évet töltöttem el ellenzékben itt, a tisztelt Házban, és a 12. évemet taposom kormánypárti politikusként, illetve miniszterelnökként. Ezért többekkel ellentétben jól emlékszem arra, hogy a rendszerváltás óta milyen gazdaságpolitikai koncepciók fogalmazódtak meg a Ház falai között. Az, amiről ön beszél, soha nem fogalmazódott meg kívánatos célként.
Ebben a Házban, amikor gazdaságpolitikáról beszéltünk 1990-től kezdődően, mindig azt vizsgáltuk, hogyan lehet orvosolni azt a történelmi bajt, hogy a kommunista gazdasági és politikai rendszer következtében Magyarországon tőkehiány van, és nekünk úgy kell a szabad világba belépnünk és versenyeznünk az osztrákokkal, a németekkel meg a jó ég tudja, még ki mindenkivel, hogy ott nem volt kommunizmus, ezért felhalmozódott sok-sok tőke, miközben itt kommunizmus volt, és itt nem halmozódott fel sem közösségi, sem magántőke. Azt a kérdést vitattuk meg 1990-től kezdődően, hogy hogyan kell orvosolni ezt a problémát.
Abban mindig is egyetértés volt itt, még a különböző politikai táborokhoz tartozó felek között is, hogy két lehetőség van. Segíteni kell a belső tőkefelhalmozást, hogy létrejöjjenek Magyarországon azok a kis-, közép-, majd később nagyvállalkozások, amelyek képesek arra, hogy versenytársai legyenek a külföldieknek, versenytársai legyenek Magyarországon, és versenytársai lehessenek később külföldön is. Ezenkívül, miután tőkehiányosak vagyunk, Magyarországnak tőkeberuházásokra van szüksége külföldről is, vagyis jó dolog, ha különösen külföldről termelő tőke érkezik Magyarországra, amely olyan termékeket állít elő, amelyeket nemcsak Magyarországon, hanem azon kívül is el tudunk adni. Ez volt itt a konszenzus. Ezt a két elemet kell kombinálni, és ez adja ki a mindenkor érvényes gazdaságpolitikát. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)
(15.40)
