DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR
DR. STAUDT GÁBOR (Jobbik): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Hallgatva az előttem felszólalókat, alapvetően a kormánypárti képviselőket és a kormány képviselőit egy olyan szemlélet jellemzi, hogy mennyi pénzt tudunk lehívni, mennyi pénzt tudunk elkölteni, de az elköltött összegek önmagukban csak felemás eredményt mutatnak, lévén többször kértük, hogy egy mérleget vonjunk az EU-csatlakozásunktól kezdve a napjainkig. Egy valós mérleget, ami úgy gondolom, hogy ha valóban egy sikertörténetről beszélünk, akkor önöknek és az Európai Uniónak is érdeke lenne megvonni azt, hogy milyen formában jött ki Magyarország a makroszámok tekintetében, tehát ne csak a befolyt, átfolyt összegeket figyelembe véve, a makroszámok tekintetében előrejutottunk, esetleg nem jutottunk sehova, vagy hátrébb kerültünk.
Sokszor kimarad az, hogy az idejövő EU-s források mellett, amikor csatlakoztunk az Unióhoz, mik voltak azok a hátrányok, amiket el kellett szenvednünk. Elég itt a piacnyitással megvalósuló iparunknak, feldolgozóiparunknak a gyakorlati tönkretételére, kisvállalkozások, középvállalkozások tönkretételére gondolni, és mindezeket a mérlegbe ugyanúgy bele kellene vonni, és nemcsak a bejött összegekről kellene beszélni. Ugyanúgy igaz, hogy amikor kinyitjuk a költségvetést, amit tavaly itt a Házban és idén is meg fogunk tenni, el fogunk fogadni, akkor olyan számokat láthatunk, én a 2016-os költségvetés számait idéztem fel, hogy a hozzájárulás az EU költségvetéséhez cím alatt nagyjából 315 milliárd forintot fizetünk be mindannyiunk adójából, mindannyiunk pénzéből. Azt már nem is kell hogy mondjam, mert oly sokszor elhangzott, hogy például brit korrekcióra még tavaly is 21 milliárd forint volt beírva a költségvetésbe. Nyilván a britek távozásával ez megszűnik, mondhatnák önök, de nagyon érdekes, hogy ilyen tételeket is sikerült kiharcolniuk, ugyanúgy, ahogy az Ausztria, Dánia, Hollandia, Svédország számára fizetendő kifizetés 2,4 milliárd forint. Lehet, hogy nem tűnik soknak, de azért ez is érdekes, hogy még a magyar költségvetésből kell ezeket a befizetéseket teljesíteni.
És hogy miért fontos ez? Mindenki, minden magyar állampolgár gyakorlatilag évente több mint 30 ezer forintot fizet be az EU költségvetésébe. Ez mindenkinek a pénzéből megy, a befolyó források viszont, úgy tűnik, hogy nagyon is csak egy irányba hatnak, vagy kevésbé élvezik azt a magyar adófizetők vagy legalábbis a nagy része.
Többször idézték önök is, ellenzéki oldalról is Oettinger német EU-biztosnak a nyilatkozatát. Csak azt látom, hogy ebből önöknél nem következik semmi, nem kérték ezt Brüsszelben számon. Több részletét is idézték ennek. Én azt írtam fel magamnak, amikor kifejtette, hogy amit Lengyelországnak adnak - ez igaz Magyarországra is és a térségre -, az Németországba jön vissza nagy részben; és a fontosabb rész: gazdasági szempontból Németország nem nettó befizető, hanem nettó kedvezményezett. Ezt mondtuk már jó régóta, csak ezt mindig tagadta egyébként a Fidesz is javarészt, amikor a Jobbik azt mondta, hogy ki a nettó befizető. Miért, önök azt mondták, hogy Magyarország nettó befizetője az EU-nak? Ezt mondták? (Csepreghy Nándor jelzésére:) Akkor legalábbis ezt nem hallottam ilyen fajsúlyosan. Mindig azt mondták, hogy többet kapunk, mint amit befizetünk. Én ezt hallottam önöktől, de akkor javítsanak ki. Egyébként, ha pedig ez így van, hogy Németország és a német EU-biztos nem tartja magát nettó befizetőnek - ahogy ezt hallhattuk hivatalosan - az EU költségvetésébe, akkor nyíl-vánvalóan a keleti térség és Magyarország tartozik ebbe a körbe. Akkor viszont már az egész EU-mérleg meghúzása megint csak aktuálisabb, mint valaha, hiszen akkor ki kellene találni, hogy hol állunk ebben a történetben.
Dömötör államtitkár úr azt mondta, igyekeztem pontosan felírni, hogy nagyjából 80 százalék áramlik vissza a pénzekből különböző csatornákon keresztül a német gazdaságba, és azt mondta, hogy ezzel tulajdonképpen kvittek vagyunk. Szerintem akkor nem vagyunk kvittek, ha 80 százalék visszaáramlik, akkor ezt lehet, hogy újra kellene gondolni. Arról meg nem is beszélve, azokról a pénzekről nem is beszélve, amelyek egy az egyben sajnálatos módon elherdálásra, ellopásra kerülnek. Elég egyébként - többször idéztük ezt is, nem is magyar, hanem külföldi kimutatás - a Tax Justice Networkre gondolni, amely néhány évvel ezelőttig, tehát még nem is napjainkig arra jutott, hogy Magyarországon a teljes államadósság nagyjából két és félszeresét vitték ki a kilencvenes évek eleje óta offshore irányba, és ez még egy óvatos becslés. A világon a 12. legtöbb pénzt vesztett ország vagyunk. Egyébként magunk mögé utasítjuk Ukrajnát, Törökországot, Kazahsztánt, és nem az egy főre jutó kivitelben, elsíbolt vagyonokban, hanem abszolút értékben. Egyébként ezt ők közel 250 milliárd dollárra tették. Azóta, azt hiszem, hogy ez a szám csak nőtt.
Itt azt is el kell mondjam - fölírtam magamnak néhány számot, hogy azért megint csak az uniós csatlakozásunk mérlegéhez fontos ezt elmondani -, a V4-ek egy főre jutó GDP-je az EU-átlaghoz képest 2004-ben - felsorolnék néhány számot -: Csehország esetében 78 százalék volt, Magyarország esetében 61 százalék volt, tehát másodikak voltunk, Szlovákia 57 százalék, Lengyelország 50 százalék. Innen indultunk 2004-ben, és 2015-ben Csehország 87 százalék, nyilván ők előrejutottak, de a 78 százalékról már nehezebb eredményt elérni, megtették; Szlovákia 77 százalék, jelentős, 20 százalékos előrelépést könyvelhetnek el; Lengyelország 69 százalék, 19 százalékkal léptek előre; és Magyarország 68 százalék, tehát így lettünk sereghajtók a régióban is úgy, hogy gyakorlatilag Csehország mögött a másodikok voltunk. És ha összehasonlítjuk, hogy ki mennyivel tudta növelni a GDP-jét, akkor azt kell mondjam, hogy Magyarország ebben is a sor végén kullog.
Ezért érzik a magyar emberek azt, hogy az ő béreik sem nőttek megfelelően, és ezért érzik azt bizony, hogy lemaradtunk. Tehát amikor a számokat nézzük, akkor ezeket a makroszámokat sem szabad elfelejteni, mert lehet, államtitkár urak, államtitkár asszony, hogy sok pénz bejön folyamatosan, csak sajnos ezek sok esetben vagy papíron jönnek be, mert a német gazdaság felé és a nyugati gazdaságok felé ki is áramlanak, vagy ami bejön, az hosszú rendszereken keresztül, közbeszerzéseken, „csak elköltsük bármi áron” mentalitással kerül a végén elköltésre.
(19.20)
Sok esetben egyébként még nem is csak a magyar kormány felel azért, hogy az EU mire adja ezeket a pénzeket, tehát van ebben egy cinkosság, összekacsintás az Unió felé, miközben nem tudtuk jelentősen növelni a magyar termelés hozzáadott értékét. Erről is már sokan szóltak előttem, hogy sajnálatos módon a munkaerőpiaci helyzetben sem léptünk előre, a bérek egyre inkább leszakadófélben vannak, nem felzárkózóban.
Úgyhogy ezeken kellene változtatni, és nagyon remélem, hogy előre tudunk lépni, bár az elmúlt lassan három évtizednek, ami a rendszerváltás illeti, illetve az EU-csatlakozásunk után eltelt lassan 15 év rendszere - annyi még nem, de lassan már másfél évtized - nem azt mutatta meg, hogy előre tudtunk lépni. Ezen kellene változtatni, államtitkár úr, ezekkel a számokkal, azt hiszem, sajnos nehéz vitatkozni. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
