DR. VAS IMRE,

Teljes szövegű keresés

DR. VAS IMRE,
DR. VAS IMRE, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A Törvényalkotási bizottság a mai ülésén az elfogadott házszabálytól való eltérésnek megfelelően megtárgyalta a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény módosításáról szóló T/14298. számú törvényjavaslatot, és ahhoz összegző javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
A bizottság az alábbi módosító indítványokat tárgyalta. Egyrészt egy technikai módosítást tárgyalt, amit ott helyben a bizottság elnöke nyújtott be, ez a 7. §-nál a módosító törvényt egy 6-ossal egészítené ki, hogy ezt a módosítást az eredeti törvényben is megfelelően meg lehessen különböztetni a többi módosítástól. Továbbá egy „a” betűt javasolt az elnök úr elhagyni, ezt a bizottság jóváhagyta.
Az MSZP-s képviselők által benyújtott módosító indítványt a bizottság nem támogatta.
Ellenben támogatta Németh Szilárd István és Hollik István képviselőtársainknak a 6. számon benyújtott módosító indítványát, amely ara irányul, hogy megegyezés esetén, ha a becsértéket lejjebb szállítják, az ily módon lefolytatott árverésből befolyt árverési vételár felosztását követően fennmaradó követelés megszűnik, a végrehajtási eljárás pedig befejeződik. Tehát ezt a módosító indítványt a bizottság támogatta.
Támogatta képviselőtársaimnak azt a módosító indítványát is, hogy egyéves folyamatos árverés után ne 80, hanem 90 százalékon lehessen minimum eladni az ingatlant, tehát ennyi legyen a minimum vételár a végrehajtási eljárás során.
A bizottsági ülésen konstruktív vita zajlott, tényleg az látszott, hogy minden frakció igyekezett javítani a törvényjavaslaton. Ez a kompromisszum született, nagyon ritkán látható, nagy egyetértéssel, úgyhogy kérem önöket, hogy mind a módosító indítvány, mind a törvényjavaslat elfogadásakor igennel szavazzanak. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
(17.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem