BODÓ SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BODÓ SÁNDOR
BODÓ SÁNDOR pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány a központi költségvetés biztosította lehetőségeket szem előtt tartva hozta meg és hozza meg a jövőben is az életpályák kialakítására, illetve a bérek emelésére vonatkozó döntéseit. Bizonyára ön előtt is ismert a pedagógus-életpálya 2013. évi bevezetése, amely előbb a pedagógusokra, majd pedig a pedagógus-szakképzettséggel nem rendelkező, nevelő-oktató munkát segítő alkalmazottakra is vonatkozik. A 2015-ben elindított rendvédelmi és honvédelmi életpálya öt év alatt összességében 50 százalékos átlagos illetményemelkedést jelentett, és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal foglalkoztatottjait is érintette.
Az állami tisztviselők életpályája a járási kormányhivatalok dolgozói után 2017-től a megyei kormányhivatalokra is kiterjed, és biztosít mintegy 30 százalékos illetményemelkedést. Ezenfelül tavaly 15 százalékos bérfejlesztés valósult meg a kulturális ágazatban. A felsőoktatásban az oktató, kutató és tanár munkakörben foglalkoztatottak garantált illetménye 2016-ban 15 százalékkal, 2017-ben és 2018-ban pedig további 5-5 százalékkal növekedett.
(Az elnöki széket Jakab István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Az egészségügyi ágazatban megvalósuló bérfejlesztésre a szakdolgozók esetében négy, az orvosok esetében két lépcsőben került sor. Így az egészségügyi szakdolgozók esetében a 2016. évi 26,5 százalékot követően 2017 novemberétől 12 százalék, majd 2018 januárjától 8 százalék, és 2019 novemberétől további 8 százalék emelés várható. A szociális ágazat 2014. január 1-jétől differenciált mértékű ágazati pótlék bevezetésében részesült, a kiegészítő pótlékok átlagosan mintegy 20 százalékot meghaladó bérnövekedést biztosítottak.
(15.00)
A bölcsődékben dolgozó, felsőfokú végzettségű kisgyermeknevelőkre ’16. január 1-től lett kiterjesztve a pedagógus-életpálya, majd pedig ’17. január 1-től megkapták azok is a támogatást, akik középfokú végzettséggel rendelkeznek.
A kormány a költségvetés biztosította lehetőségek keretei között a következő években is folytatni kívánja a bérintézkedéseket, illetve az életpályák kialakítását. Ennek keretében 2019 januárjától a kormány- és köztisztviselői réteg illetményének rendezésére kerül sor. A központi költségvetési szerveknél foglalkoztatott kormány- és köztisztviselők esetében 2019. január 1-től átlagosan mintegy 25-30 százalékos illetményemelkedés várható. A részletszabályok kidolgozására az ősz folyamán kerül sor. A központi költségvetés céltartalékában erre 51,9 milliárd forint áll rendelkezésre.
Mint ismert, 2017 óta a településeknek lehetőségük van arra, hogy a köztisztviselők bérének saját hatáskörben történő emelését megvalósítsák, és ennek köszönhetően a dolgozók több mint fele már most is a törvényi minimumszintnél magasabb illetményben részesül. A kormány fontosnak tartja ugyanakkor, hogy az elvándorlás megelőzése és a szakmai feladatok biztonságos ellátása érdekében azoknak a településeknek is legyen módja a hivatali munkatársak juttatásainak érdemi emelésére, amelyek megfelelő saját forrás hiányában erre képtelenek. Éppen ezért a 2019. évi költségvetési törvényjavaslatba beépült egy 11 milliárd forintos kiegyenlítő bérrendezési alap, amelyből ezek a szegényebb önkormányzatok igényelhetnek támogatást a béremelés megvalósításához. Az alap kiegyenlítő jellegét alapvetően az adja, hogy a támogatás fedezetét a béremelést saját forrásból megvalósítani képes, nagyobb bevételi lehetőséggel rendelkező önkormányzatok biztosítják a szolidaritási hozzájárulás mértékének megemelésével.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmét és kérem válaszom elfogadását. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem