DR. HARGITAI JÁNOS,
DR. HARGITAI JÁNOS,
DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részérőll: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! A Jobbik első vezérszónoka, talán a második azt mondta, hogy itt két világ csatázik, amikor ezt a törvénytervezetet tárgyaljuk. A túloldal ugyan sok frakcióba szakadozottan ül, tehát az ellenzékre gondolva, de mégis azt gondolom, egy egységes világot képviselnek, amikor velünk szembejönnek. És ebbe az egységes világba a Jobbik is beletartozik.
Az ő gondolkodásukra, most elsősorban a szocialista kormányra gondolok, amikor ők alkottak költségvetéseket 2010-ig, talán az volt a jellemző, hogy „szerezz forrásokat” - a „szerezz” mögött nyilvánvalóan, azt gondolom, külföldről, hitelből szerezz forrásokat -, lesz, ami lesz, és a saját társadalompolitikai céljainknak megfelelően ezeket a forrásokat osszuk szét. A kereszténydemokrata költségvetési gondolkodás nem ilyen, hogy szerezz forrásokat és ezeket a forrásokat osszuk szét. Margaret Thatcherre hivatkozom, hogy a szocialistákat mindig eléri az a baj, hogy előbb-utóbb kifogynak más pénzéből. Az ilyen típusú gondolkodásra ez mindig igaz.
Az a költségvetés-politika, amit mi képviselünk 2010 óta, nem arra épül, hogy szerezzünk forrásokat, hanem termeljük meg a forrásainkat, álljunk a saját lábunkra. A források egy részét fordítsuk működésre, a jövőre gondolva fordítsunk jelentős forrásokat beruházásokra, és nyilvánvalóan a saját céljainknak, társadalompolitikai céljainknak megfelelően történik egy költségvetésen belül is, természetes módon, egy újraelosztás, a mi gondolkodásunknak megfelelően ez elsősorban a családok támogatását jelenti.
A Jobbik ugyan még nem volt kormányon, de ugyanazt a gondolkodást képviseli. Itt lehet szavakkal nagyszerű kritikákat megfogalmazni, de amit a tetteikben csinálnak a mindennapokban, az ugyanaz a gondolkodás, mint amit a szocialista kormány is képviselt: szerezz forrásokat. Magánembertől, tiltott pártfinanszírozás útján, és azokat használd saját céljaidra. (Z. Kárpát Dániel: Ez egy költségvetési vita.) Amikor a baj nagy, amikor lefülelik őket, akkor újra forrásokat szereznek, most már a választóktól. Vannak választók, akik kegyesen támogatják is őket - tőlük hallom a sajtón keresztül; hogy így van-e, nem tudom. De már ezeket a forrásokat is elköltötték. És majd lesz, ami lesz.
Tehát ez a gondolkodás kétségtelenül ugyanaz, amit a szocialisták képviselnek. Ilyen szempontból, tisztelt jobbikos képviselőtársaim, igaz az, hogy az önök túloldali egységes világa képviseli azt a gondolkodást, amit itt felvázoltam. Mi egy egészen más gondolkodást képviselünk a költségvetési politikánkban. Nemcsak ebben a költségvetésben, amiről majd beszélni fogok, hanem ez így van 8 éve, amióta a második és a harmadik Orbán-kormány benyújtotta mindig a maga költségvetéseit. Mindig ezt a konzervatív, kereszténydemokrata költségvetési politikát képviseltük, és ennek van eredménye. Akkor is van eredménye, ha a Jobbik ezt megkérdőjelezi, a jobbikos vezérszónokok ezt megkérdőjelezik.
Ezt az eredményt egyébként a választások igazolják. Itt nemrég eredményt hirdettek. Nekem úgy tűnik, hogy ezt a Jobbik még nem vette észre. Azt gondolom, hogy a választási sikereink mellett alapvetően és döntően az az érv van, hogy sikeres a költségvetési politikánk. Az emberek nagy többsége racionálisan gondolkodik, és ezt a választások során tudja kimutatni. Azért szavaznak mellettünk, mivel meghaladtuk azt a helyzetet, amit a szocialistáktól 2010-ben megörököltünk, és ezt az emberek a mindennapos életviszonyaikban is érzik, hogy ez ma már egy más ország. Mert ma már eljutottunk odáig, hogy a gazdaság minden szektorában bérfejlesztésekre vagyunk képesek vagy a gazdaság képes ezeknek a bérfejlesztéseknek a kitermelésére. Tehát amikor a választóink, a választópolgárok megítélnek minket, a saját teljesítményünket, a közös teljesítményünket ítélik olyannak, ami alapján nekünk a folytatásra adtak lehetőséget. Ez az a gondolkodás, amit az ellenzék nem tehet félre, vagy ha félretesz, akkor mindig tévúton fog járni. Erre figyelmeztetem a jobbikos képviselő urakat is. A többieket nem tudom, mert még nem szólaltak meg, ezt csak utánam fogják megtenni.
Érdemes visszatekinteni, mielőtt a most beterjesztett költségvetési tervezetet megítéljük, hogy milyen állapotot kellett meghaladnunk, mert enélkül, ennek az állapotnak a felvázolása nélkül a beterjesztett törvény sem értelmezhető. Tizedik évfordulóját üljük annak a tragikus eseménynek, tíz évvel ezelőtt is néhányan itt voltunk a parlamentben, amikor kimondva vagy kimondatlanul tudtuk, hogy az ország államcsődben van. Vagy legalábbis az államcsőd előtti állapothoz elérkeztünk valamikor 2008 őszén. Tíz évvel ezelőtt.
Ezt az államcsődöt akkor a szocialista kormány azzal tudta elhárítani, hogy nagyon ügyesen, nagyon gyorsan 20 milliárd euró hitelt vett fel nemzetközi pénzintézetektől, az IMF-től. Ennek eredménye volt az akkor, hogy a magyar választó azonnal nem érezte meg az államcsődöt. Továbbra is lehetett nyugdíjakat fizetni és az állami közkiadásokat teljesíteni. Ezt követően a Bajnai-kormány természetesen élt a korrekció kényszerével, megszorításokat alkalmazott, és így jutunk el 2010-hez, amikor az Orbán-kormány veszi át a kormányzást.
Mi az, ami jellemezte még az akkori állapotokat azon az egyszerű és nagyon szomorú tényen kívül, hogy az államcsőd megérintette Magyarországot Görögországgal együtt? Itt jegyzem meg, nézzük meg, hogy a görögök ma hol tartanak, és hol tart ma Magyarország, mivel az Orbán-kormány az államcsőd kezelésére egészen más gazdaságpolitikát alkalmazott, mint amit a nemzetközi pénzvilág kínált számunkra. Mindenfajta támadás, ami tíz éve ér minket, ide vezethető vissza. Zajlanak ezek a támadások, persze mindig ideológiai síkon, alkotmánymódosításokról, Stop Sorosról és bármifajta nagyon fontos dolgokról, de az egésznek a fundamentuma az az egészen más gazdaságpolitika, amivel a világban érvényesülő pénzügyi trenddel szembement Magyarország, és ezt nehezen emészti a boldog nyugati világ, ami ma még másként szerveződik.
Találkoztunk azzal az állapottal, hogy az első Orbán-kormány idején mi képesek voltunk arra, hogy csökkentsük az államadósságot, a szocialista kormányzás eredményeként az az államadósság 80 százalék fölé ment. Mindig előkerül a Házban, amikor mi az eredményeinket méltatjuk, egy közép-kelet-európai összevetés (sic!), és sokszor megkapjuk azt a kritikát, hogy ha mi eredményekről beszélünk, akkor nézzünk rá a közép-kelet-európai versenytársainkra, és ha ott még jobb számokat látunk növekedés tekintetében vagy bármilyen tényező tekintetében, akkor legyünk szerények.
(10.50)
Ezt a kritikát egyébként el is fogadom, csak hozzáteszem, hogy a közép-kelet-európai versenytársainknak nem kell egy ilyen irdatlan államadóssággal birkózniuk. Még a szocialista érában sem cipeltek magukkal akkora államadósságot, amivel Magyarország mindig küszködött, és ők nem is voltak olyan balgák, mint a szocialista kormány, hogy az egekbe tornázták volna fel ezt az államadósságot.
Tehát Magyarország minden évben, amikor a költségvetését elkészíti, igen, a továbbiakban is, a további években is, belátható ideig az államadósság törlesztésére kénytelen hatalmas összegeket fordítani, de hála istennek, GDP-arányosan egyre kevesebbet. Másra lehetőségünk nincs, mint hogy egy egyre növekvő GDP-vel ezt az államadósságot lassan kinőjük. A múlt terhes öröksége akkora, hogy másra gondolni sem lehet.
Nemcsak a magyar állam volt eladósodva, hanem el voltak adósodva az önkormányzatok, a vállalatok és a magánszemélyek is, tehát az államháztartás minden szereplője nyakig úszott az adósságban. Ezzel valamit tenni kellett. Ezért az Orbán-kormánynak kormányzása második ciklusában elsősorban válságot kellett kezelnie. Ez az államadósság, amiről beszélek, ennek jó része, meghatározó része devizában volt, ezért az ország nagyon sérülékeny volt. Emlékezzünk vissza, itt csak utalok azokra a keserves döntésekre, hogy az államháztartás különböző szereplőit hogyan próbáltuk megszabadítani attól a csapdától, amibe csak részben önmaguk lavírozták magukat, hiszen ehhez kormányzati és banki biztatást is kaptak. Azt a kritikát is elfogadom, hogy még ma is vannak olyanok, magánszemélyekre utalok elsősorban, akik még mindig várhatnának és joggal várnak tőlünk segítséget, de a probléma alapvető részét, azt gondolom, kezelni tudtuk.
Aztán mi jellemezte a foglalkoztatás területén azt a világot, amit meg kellett haladnunk? Kevés volt a foglalkoztatott. Utalt miniszter úr az expozéjában, sőt a fideszes vezérszónokok is utaltak arra, hogy az akkori helyzethez képest 750 ezer emberrel többen vannak foglalkoztatottak. (Gréczy Zsolt: Londonban!) Akkor 750 ezer emberrel kevesebb dolgozott. Sőt, akik dolgoztak, azoknak egy része sem fizetett adót. Egy olyan adórendszert örököltünk, amely a kollektív hazugságra épített.
Egyrészt nem ösztönzött a többletmunkára, mert a többletmunkát adóztatták, a személyi jövedelemadóra gondolok, másrészt a közepesen, a magasan keresőktől jövedelmet vontak el, és a nagyon keveset keresők, a minimálbéren foglalkoztatottak pedig adómentesen éltek. Ez volt az a kollektív hazugság, amire építettük az adópolitikánkat: fizess minimálbért, abból nem kell fizetni, és a többit add oda zsebbe! Na, ezt a rendszert kellett felszámolnunk. Sokszor még mindig ezért kapunk kritikát a túloldalról, mert ezt a rendszert meghaladtuk.
Arról már beszéltem, hogy hitelekből gazdálkodtunk nyakló nélkül, eladósodtunk. Nyilvánvalóan ezt a helyzetet kezelnünk kellett. Az országnak nem voltak igazi erőforrásai, vagy legalábbis nagyon szűkösek voltak az erőforrásaink. A bankrendszer meghatározó része külföldi tulajdonban volt. A közművek és az energiaszektor külföldi tulajdonban volt. A médiaszektor külföldi tulajdonban volt. Nincs idő itt arról beszélni, de meghaladtuk ezeket az állapotokat, ma már minden szektorban a magyar tulajdonosi többségről tudunk számot adni.
A torz adószerkezetet is megemlítettem azzal, amikor mondtam, hogy egy kollektív hazugságra épített, és nem ösztönzött az érdemi munkára, mert a többletmunkát nem becsülte meg a kormány az adószerkezeten keresztül. Ezt az állapotot azzal haladtuk meg, hogy dinamikusan csökkentettük a személyi jövedelemadót, ma egy egységes 15 százalékos kulccsal adóznak azok, akik munkát végeznek.
Áfa - igen, megkapjuk mindig azt a kritikát, hogy Európában a legmagasabb áfakulcsot alkalmazzuk. Ez igaz, hogy 27 százalékos általános adókulcs nincs, de ha számításba vesszük azt is, hogy hogyan csökkentettük nagyon fontos területeken az áfát, akkor ez már árnyalja ezt a képet.
Nyilvánvalóan, ha a bért terhelő adókat csökkentjük, akkor valahol egy másik területen a költségvetés mozgásterét megtermelve adókat is kell beszednünk. Továbbra is azt az elvet képviseljük, hogy jobb a fogyasztást adóztatni, és célszerű a bérekre rakódó adókat csökkenteni. A társasági adót Európában példátlanul 9 százalékra csökkentettük.
Tehát amikor ezt a nyolc évet, amit leírtam önöknek, értékeljük, és az ott elért eredményeinket is felvillantottam, akkor azt mondhatom, hogy kezdtük egy válságkezeléssel. Emlékeztetnék azokra a gazdaságpolitikai döntésekre, amelyeket akkor unortodoxnak írt le a magyar gazdaságpolitika. Ma már ezek egyre inkább elfogadottak a világban. Aztán következett egy növekedésösztönző fázis, és most, amikor erről a költségvetésről tárgyalunk, akkor már a növekedés fenntartásában tudunk gondolkodni. Ma már ezt természetesnek tekintjük, de nagyon keserves út volt, mire idáig eljutottunk.
Joggal jellemezzük ezt a költségvetést azzal az egy mondattal, hogy ez a biztonságos növekedés költségvetése, és ezen belül a biztonságos növekedésen belül is négy célt szolgál a beterjesztett költségvetés.Magyarország biztonságának megőrzését és növelését; azt gondolom, hogy a választók erre nekünk egyértelmű felhatalmazást adtak, és itt most nemcsak a gazdasági biztonságra gondolok, hanem az ország, az államhatárok megvédésére és nyilvánvalóan ennek gazdaságpolitikai vetületeire. A másik ilyen cél a már elért növekedés fenntartása. A harmadik, és ez következetesen végigkíséri az elmúlt nyolc évet, a családok támogatása, a negyedik pedig a teljes foglalkoztatásra való törekvés.
Azt, hogy ez a költségvetés biztonságra épít – megjegyzem, mindig minden polgárnak az egyik legfontosabb célja, az egyik legfontosabb mutatója, az egyik legfontosabb értéke, amikor a biztonságra törekszünk -, az is mutatja, hogy a költségvetés megnöveli az eddig is jelentős tartalékok szintjét, ahogy a miniszteri expozéban elhangzott, a tavalyi év másfélszeresére. Igen, mert válságjelenségek érzékelhetők a világban, mert az Egyesült Államok és a világ többi része között elindult egy kereskedelmi háború és nyilvánvalóan a magyar költségvetésnek erre reagálnia kell. Konzervatív, kereszténydemokrata költségvetési gondolkodás az, amikor jelentős tartalékokkal készül egy költségvetés.
Eredményként tekinthető-e az, amikor a miniszter úr expozéjában arról ad számot, hogy a 2013 óta elmúlt időszakban beszélhetünk egy növekedési fordulatról, onnan számolva 3,6 százalék az átlagnövekedés Magyarországon? A jelenlegi költségvetésben ennél többel kalkulálunk, de ez az átlagszám, ez a 3,6 százalékos átlagszám, és azt gondolom, hogy egy üdvözölhető szám, mindig több, mint az európai növekedési átlag. Ha ezeket a számokat tartani tudjuk, tehát 4 százalék körül legalább növekedni tud az ország az elkövetkezendő időszakban, akkor folytatódhat az a tendencia, amit az Orbán-kormány mindig is produkálni tudott. Történik egy felzárkózás Magyarország és a fejlett nyugati világ között - ránk fér ez. Ha a rendszerváltás óta nézzük az időszakot, akkor ez a felzárkózás, konvergencia nem feltétlenül érvényesül, olyan mértékben biztos nem érvényesül, ahogy szeretnénk, csak itt is hozzáteszem azt, hogy a zuhanás a szocialista kormányzás időszakában következett be, a konzervatív, kereszténydemokrata kormányzás időszakában azonban egy érdemi felzárkózás történik, a 3,6 százaléknyi átlagnövekedés is ezt tükrözi.
Az is fontos megjegyzése volt a miniszternek, hogy ezt a növekedést nem úgy érjük el, hogy nyakló nélkül hiteleket veszünk fel. Nem is veszünk fel, legfeljebb hiteleket cserélünk ki, a régi kedvezőtlen hiteleket újítjuk meg új hitelekkel.
(11.00)
Mi nem gondolkodunk ebben a költségvetési évben sem a hiteleink növekedésében. Tehát úgy értünk el növekedési fordulatot, hogy közben az államadósságot fokozatosan csökkenteni tudtuk. 70 százalék alá fog esni reményeink szerint az államadósság a 2019-es évben, sőt miniszter úrnak volt egy optimista becslése - remélem, ezt tartani is tudjuk -, hogy majd a ciklus végére, tehát négy év múlva arról adhatunk számot, hogy 60 százalék alá esik ez az államadósság. Ez nagyon szép, ambiciózus cél, nyilvánvalóan küzdeni is fogunk érte, hogy ez megvalósuljon.
Foglalkoztatás. 3,8 százalékos munkanélküliségi rátánál tartunk most, és 4,4 millió foglalkoztatottunk van. Értékeljük azt, hogy ez 750 ezerrel több ember, mint amikor meghirdette a miniszterelnök úr ezt a programot. Tíz év alatt egymillió plusz munkahelyet ígért. Azt gondolom, hogy időarányosan ez többé-kevésbé teljesül is.
A foglalkoztatás persze nemcsak mechanikusan emberek foglalkoztatásának millióival, százezreivel írható le; az is fontos, hogy ezek az emberek, akik ott foglalkoztatottak, akkor azon a helyen elégedettnek érezhessék magukat. Én fontosnak gondolom itt megemlíteni a 2016-ban kötött bérmegállapodást. Önmagában, hogy egy költségvetés vagy egy ország kormányzása képes arra, hogy a partnereivel, a foglalkoztatókkal sok évre előre megállapodjon, ez egyrészt bizalmat is feltételez. Azt gondolom, hogy ez a bizalom a jelenlegi kormány irányába megvan a munkáltatók részéről, ezért voltak képesek egy bérmegállapodást kötni, és nyilvánvalóan feltételez egyfajta gazdasági stabilitást is. Hosszú távra, több évre csak az tudja elkötelezni magát vagy azok a partnerek tudják elkötelezni magukat, akik egymásban megbíznak, és egyszerűen az eddig követett gazdaságpolitika eredményeként biztosak is abban, hogy amiben megállapodnak, az megvalósulhat.
Ennek eredménye az, hogy nőttek a reálbérek az utóbbi időszakban. Varga miniszter úr úgy fogalmazott, hogy 63 hónapja nőnek a nettó reálbérek. Ez 2017-ben 10,3 százalékos növekedést jelentett. Ez 2018-ban is folytatódni fog, és úgy kalkulálunk, hogy 2019-ben is.
Nyilvánvalóan a foglalkoztatottság viszonylag biztató számai mögött ott van a 9 százalékos társasági adó. Persze, hogy egy ilyen kedvező társaságiadó-szintnél a külföldiek is itt akarnak beruházni. A beruházási aktivitás növekedése az ország hosszú távú gazdasági növekedését eredményezheti.
4000 milliárdot fordítunk fejlesztésekre. Megint csak a jobbikos vezérszónokra utalok, amikor kritikaként megkapjuk, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk mi az Európai Uniónak, amikor - mondják ők - a fejlesztéseink nagyrészt európai uniós forrásokra épülnek. Hát nyilvánvalóan, ha tagjai vagyunk egy európai közösségnek, az Európai Uniónak, ahol közös gazdálkodás is folyik, magyar befizetések is történnek, természetes, hogy építünk azokra a forrásokra, amelyek külföldről - külföldről?, az nem is külföld -, amelyek Brüsszel irányából megszerezhetők. 2019-ben 2000 milliárdnyit akarunk kifizetni azoknak, akik ezeket a beruházásokat megvalósítják. De 4000 milliárdról beszélünk összességében 2019-ben. Ebből az következik, hogy 2000 milliárd, tehát a fejlesztésre szánt források fele hazai forrásokra épít.
Én emlékszem azokra a költségvetési időszakokra, amikor álmodni nem mertünk arról, hogy egy huncut fillér hazai forrást fejlesztésekre tudjunk költeni. Vagy volt európai uniós forrás valamilyen mértékben, és akkor jutott fejlesztésekre, vagy ha valamiért nem volt korábban, akkor nem voltak hazai fejlesztések, mert a magyar gazdaság ezeket nem termelte meg, ezek nem voltak ott a magyar költségvetésben.
Nő a kiskereskedelmi forgalom. Ez a legbiztosabb jele annak, hogy az emberek zsebében több pénz van, és ezért képesek többet fogyasztani, többet költeni. Itt jegyzem meg azért, hogy lássuk árnyaltan ezt a képet, mert amikor azt mondjuk, hogy nő a kiskereskedelmi forgalom, akkor gondoljunk arra, hogy persze ez a Sparban, a Tescóban és egyéb nagy áruházláncokban nő, de Baranya, Zala megye és más kistelepülések, kisfalvak kis boltjaiban ez nem érződik. Tehát amikor a kormánynak lehetősége lesz arra gondolni, hogy ne csak általánosságban örvendjünk ennek a ténynek, hogy nő a kiskereskedelmi forgalom, próbáljuk azokat a kiskereskedőket előbb-utóbb valamilyen módon pozitívan segíteni, ahol ez nem igaz, mert mondom, ez a kiskereskedelem egészére igaz, de a Tesco, a Spar, a Lidl, az Aldi és a többi számai eltakarják azt a nem túl üdvös valóságot, ami Baranya kistelepülésein van az ottani kiskereskedelmi egységek tekintetében.
Beszéltem arról, hogy átlagban 3,6 százalékkal növekedett a magyar gazdaság az utóbbi években. 2019-ben 4,1 százaléknyi növekedéssel kalkulál a kormány 2,7 százalék infláció mellett és 1,8 százalékos hiánycéllal. Fontos megjegyezni azt, hogy most már több év óta képesek vagyunk arra, hogy a magyar állam működésére csak annyit költsünk, amennyi egyébként rendelkezésünkre áll. Összegészében már csak azért nincs nullszaldós költségvetésünk, mert a hosszú távú beruházásaink érdekében fogadjuk el ezt az 1,8 százalékos hiánycélt. Tehát hiányunk csak azért van, mert hosszú távon gondolkodunk, és beruházásokra fordítjuk ezt a többletet.
Szakpolitikai célokra - mert nyilvánvalóan még várható ennek kapcsán kritika - is képesek vagyunk többletforrásokat biztosítani. Persze lehet majd azt mondani, hogy miért nem még többet, meg ha más kormányozna, akkor még több lenne. De én eredménynek tekintem azt, hogy a ’19-es költségvetés oktatásra 15 milliárddal szán többet, egészségügyre 101 milliárddal és közbiztonságra - döntően honvédelemre - 156 milliárddal. Bár ezen lehetne spórolni, és bár ezt lehetne más irányba vinni, de a világ olyan, hogy erre költeni kell!
NATO-kötelezettségeink alapján is elvárás velünk szemben, hogy a GDP 2 százalékának megfelelően fordítsunk honvédelmi kiadásokra. Az Egyesült Államok más típusú gondolkodása is jelzi azt, hogy megunta Trump elnök úr azt, hogy a NATO-partnerek nem költenek eleget a hadseregre; de a határaink mentén tapasztalható nehéz világ - Baranyából ezt közelről látjuk - még évtizedekig fennmarad. A józan eszünk alapján is azt mondom, hogy igen, költeni kell katonákra, seregre, határvédelemre, mert most egy ilyen világot élünk. Ezért én üdvözlöm ezeket a nagyobb honvédelmi kiadásokat. Megjegyzem, a választó erről a kérdésről, mert ez valahol a választási kampány fókuszában volt, markánsan döntött, és ehhez nekünk biztatást is adott.
Családpolitika. Minden költségvetési gondolkodásunknak hosszú éve a fókuszában van. A miniszter úr úgy fogalmazott, hogy 2000 milliárdot költünk családpolitikára; valószínű, hogy az Európai Unió tagállamai közül GDP-arányosan messze a legtöbbet. Ez egy helyeselhető törekvés. Sok kormányzati cikluson át kell ezt tennünk, hogy ennek mérhető eredményei legyenek. A családpolitikánknak most is van eredménye. Ha mi komolyan hiszünk abban, hogy Magyarország jövőjét nem a gazdasági bevándorlókra építjük, mert meggyőződésem szerint ez az út sehova nem vezet, akkor csak önmagunkra építhetjük, családpolitikára kell többet költenünk, és ezt tesszük is, amikor bölcsődéket fejlesztünk.
Az étkezést hadd emeljem ki. Mindig központi kérdés, hogy mennyi gyerek étkezik ingyen. Most is itt rögzítsük a világnak, hogy ebben a 2019-es költségvetésben is ott van minden forrás arra, hogy minden rászoruló gyerek ingyenes étkeztetéshez jusson, és nyilvánvalóan az ingyenes tankönyvellátási program is folytatódni tudjon.
A hatéves bérmegállapodást már érintettem. Itt csak arra utalok, hogy ennek eredményeként a szociális hozzájárulási adó 2019-ben 2 százalékkal csökken, 17,5 százalékra.
Életpályamodellek. Volt egy olyan mondatom, hogy fontos az, hogy a magyar költségvetési és gazdaságpolitika eredménye az embereknél is megjelenjen. Ez alapvetően nyilvánvalóan bérekben jelentkezik. Örvendetes az, hogy a katonák, rendvédelmi dolgozók bére további 5 százalékkal tud növekedni 2019-ben, és az egészségügy bizonyos szegmensében is további 8 százalékos béremelés várható.
(11.10)
Az önkormányzatokat, önkormányzati köztisztviselőket szóba hozom; tényleg nagyon rájuk fér már az a fizetésemelés, amit itt a kormánytisztviselők mellett ez a költségvetés megcéloz. Az a technika, amit alkalmazni fogunk - ha jól látom, 11 milliárd van erre elköltve, és majd valamifajta pályázati rendszerben a gyengébben teljesítő, nehezebb sorsú önkormányzatokhoz kerülhet ez az összeg. Én jobban örültem volna, ha valami normatív rendben került volna, de ez is megoldás arra, hogy a fizetések végre ellépjenek arról a szintről, ahol vannak, és amit már célszerű meghaladni.
Az Állami Számvevőszék és a Költségvetési Tanács véleményére csak annyiban térek ki - az Állami Számvevőszéket húsz éve figyelem, azt, amit nekünk, képviselőknek mond -, soha ilyen pozitív számokat még nem mondott a költségvetés megalapozottsága kapcsán, a bevételi tervezés és a kiadások tervezésének a realitása kapcsán is.
Tehát azt gondolom, hogy egy olyan költségvetés van a Ház előtt, ami megalapozott, ami folytatja az eddigi konzervatív gazdaságpolitikai gondolkodást, ezért a kereszténydemokrata frakció a fideszesekkel egyetemben ezt tárgyalásra messzemenően alkalmasnak gondolja, sőt jó szívvel támogatja, még az ellenzéknek is megfontolásra javasolja. (Taps a kormánypártok soraiban.)
