DÖMÖTÖR CSABA,

Teljes szövegű keresés

DÖMÖTÖR CSABA,
DÖMÖTÖR CSABA, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára: Érzem magamon a nyomást, hogy ne használjam ki a tízperces időkeretet, ezért csak röviden szeretnék szólni, tisztelt elnök úr.
A most tárgyalt törvényjavaslat célja kettős. Egyrészt szeretnénk, ha a magyar filmgyártás tovább erősödne, ugyanakkor magas színvonalú alkotások szülessenek, amelyek erősítik a nemzeti büszkeséget is. Nem a nulláról indultunk, hiszen az elmúlt években a magyar filmek szép sikereket értek el, a filmalap támogatásával készült alkotások az elmúlt években 310 nemzetközi díjat nyertek. Csak a legkiemelkedőbbeket említve: ezek között volt Oscar-díj, Arany Glóbusz, cannes-i Nagydíj, berlini Arany Medve és diák-Oscar-díj is. Csak tavaly 70 fesztiváldíj, köztük 12 közönségdíj jutott a magyar filmeknek.
Az is nagyon fontos körülmény, hogy a magyar filmek nézőszáma a hazai mozikban meghaladta az 1,2 milliót, ez tízéves csúcs, és egy biztató folyamat kezdete lehet. Még egy fontos körülmény az, hogy hazánkban a filmgyártási költségek 2016-ban és 2017-ben is meghaladták a százmilliárd forintot, és Magyarország országképének rendkívül jót tesz az, hogy az egyik világsztár a másik után posztol képeket a feltörekvő Budapestről.
A mostani törvényjavaslat szeretné még hatékonyabbá tenni a szabályozást, a módosítások érintik a filmvagyon fogalmát, a vagyonkezelői jogokat, a támogatási szabályokat, a fiatalkorúak alkalmazását és többek között a frekvenciahasznosítási eljárásokat is. De ami talán a legfontosabb, és ezt azért szeretném külön hangsúlyozni, mert az ellenzék is részben felvetette ezt a kérdéskört: létrejön egy tévéfilmes mecenatúra program, aminek köszönhetően további minőségi alkotások születhetnek, köztük történelmi témájú alkotások is. Az első vita óta benyújtott módosítások egyértelműen elhatárolják majd a filmalapot és a tévéfilmes mecenatúra programot, valamint egyértelműsítik a Médiatanács vonatkozó feladatait.
Mindent összegezve: ezek a módosítások egyszerre felelhetnek meg a filmszakma igényeinek, egyúttal további magas színvonalú alkotásokkal gyarapíthatják, gazdagíthatják a magyar kultúrát, éppen ezért a tárgyalt törvényjavaslat véleményünk szerint alkalmas és érdemes arra, hogy minden párt jó szívvel támogassa. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem