SZÁVAY ISTVÁN,

Teljes szövegű keresés

SZÁVAY ISTVÁN,
SZÁVAY ISTVÁN, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Néhány általános megjegyzést szabadjon az elején összefoglalásként elmondani. Az egyik ilyen megjegyzés, amit összefoglalásként mondhatunk, hogy ismét - nem először, sőt a civiltörvény történetében sem először - egy olyan javaslat fekszik előttünk, egy olyan javaslattal van dolgunk, amelyben vannak üdvözlendő, jó és helyes elemek, olyan elemek, amelyek valós problémákra és a civil szervezetek valós igényeire reagálnak. Örülök, hogy ebben egyetértünk képviselőtársammal. Abban már nem biztos, hogy egyet fogunk érteni a nekem bólogató Nacsa Lőrinc képviselő úrral, hogy ugyanakkor ebben a javaslatban sajnos olyan elemek is vannak - amelyeket szintén megszokhattunk önöktől -, amelyek viszont az átláthatatlanságot növelik, és a fideszes pártállam erősítésének az irányába hatnak.
Másrészt megint egy olyan javaslatot láthatunk, amihez most egy olyan kormánypárti hozzászólás hangzott el, amelyről ismét feltételezhető, hogy képviselő úr az ülés előtt nem sokkal kapta meg valamelyik minisztériumból a felszólalását, különben valószínűleg nem mondta volna el kritikátlanul ezeket a dicsőítő mondatokat a javaslat kapcsán.
(13.10)
Nézzük először az anyagiakat, hisz tulajdonképpen erről van szó! Államtitkár úr, egész elképesztőnek tartom azt a szemfényvesztést, amivel ön elkezdte itt a felszólalását azzal kapcsolatban, hogy a polgári kormány micsoda mértékben megnövelte a civil szervezeteknek adható támogatások arányát. (Tuzson Bence és Nacsa Lőrinc: Így van!) 3,3 milliárdról 5 milliárd forintra sikerült ’12-től kezdve emelni azt az összeget, ami a szocialista kormányzás utolsó évében 8 milliárd forint volt, államtitkár úr. Én erre nem lennék annyira büszke az önök helyében.
A Jobbik egyébként minden évben élt módosító javaslattal. Önök reálértéken számolva a szocialista kormányzás alatt erre a célra biztosított összegnek a felét sem adják ma oda azoknak a civil szervezeteknek, ráadásul ennek az elosztásának a módját lényegesen megszigorították. Nyilván ezt is a kormány alá rendelték. Miközben a Nemzeti Civil Alapprogramon kuratóriumában tízből egy kormánydelegált volt, és kilencet a civilek választottak, aközben önök olyan rendszert hoztak létre a Nemzeti Együttműködési Alappal, hogy mind a tanácsban, mind pedig a kuratóriumunkban a kilenc tagból hat tulajdonképpen a Fidesztől nyeri a kinevezését, és ők döntenek az egyébként - még egyszer mondom - feleakkora összegnek az elköltéséről, mint amekkorát a különösebben nem polgárbarát és a civil szervezetek ügyét annyira nem felkaroló vagy legalábbis ezt nem annyira hangoztató szocialista kormányzás tette annak idején.
Ha már a NEA-nál járunk, a Nemzeti Együttműködési Alap élén önöknek tökéletesen megfelel az a Csizmadia László, aki az önök rendszerét és rezsimét is ugyanolyan szervilizmussal szolgálja ki, mint ahogy kiszolgálta annak idején a kommunistákat. Be is fogok adni egy módosító javaslatot, ami arról fog szólni, hogy sem a NEA, sem a tanács, sem a kollégiumok tagjai ne lehessenek olyanok, akik bármiféle szerepet az előző pártállam idején vállaltak, majd pedig az önök nemzeti és keresztény kormányzása ezt majd szépen le fogja szavazni, mert önöknek megfelelnek az egykori szocialista elvtársak, ha önöket is ugyanilyen szervilizmussal kiszolgálják.
Önök tehát arra az emberre bízzák a Nemzeti Együttműködési Alap 5,5 milliárd forintját, aki a CÖF nevű, kamu civil szervezet vezetőjeként folyamatos botrányokba keveredik; éveken át nem volt hajlandó félmilliárd forintnyi, tulajdonképpen közpénzzel - hiszen a Magyar Villamos Művektől kapta - elszámolni. Ehhez önök és a kormány még védelmet is nyújtott neki, hiszen megpróbálták megmagyarázni, hogy a közpénz miért nem közpénz, majd amikor végre évek után sikerült kiperelni belőle némi információt, akkor az derült ki, hogy 443 millió forintot saját maguk reklámozására, 4,5 percnyi kisfilmre költöttek el úgy egyébként, hogy ezekben még korábbról bevágott felvételek is voltak. Ez percenként 98 millió forintjába került, kedves képviselőtársaim az adófizetőknek, miközben a CÖF honlapjáról az derül ki, hogy az önreklámra költött összegnek a töredékét sem fordították az általuk propagált tevékenységek egyébként tényleges elvégzésére. Egyébként ez az összeg, ez a percenként 98 millió forint pontosan 246-szor annyi pénzébe került az adófizetőknek, mint az Oscar-díjas Mindenki című filmalkotásra a Filmalap által szánt percenként 400 ezer forint.
Én a feljelentésemet megtettem csalás, sikkasztás és hűtlen kezelés gyanújával, ez egyébként érinti Csizmadia urat és társaságát, mind pedig azokat a vezetőket, akik a Villamos Művek részéről ezt a kifizetést és annak a teljesítését jóváhagyták. Csizmadia úrnak pedig innen üzenem, hogy pár héttel ezelőtt azzal fenyegetett, hogy jogi következményei lesznek az állításaimnak. Csizmadia úr, legyen kedves és pereljen akkor be, várom, mert akkor talán ki fog derülni, hogy önök mire költötték a félmilliárd forintot. Megismétlem innen is: arra költötték, hogy ebből finanszírozták a Vona Gábort Gyurcsány Ferenccel összemosó és lejárató plakátkampányt. Önök ezt a pénzt erre költötték, Csizmadia úr.
No, nézzük akkor magát a törvényt részletesen és pontok szerint is! Az egyik legfontosabb dolog, amit mi természetesen üdvözölni szeretnénk, erre az előttem felszólalók is részben kitértek: egyrészt az elején megtörténik a normatív és az egyszerűsített támogatás definiálása, ez nyilvánvalóan helyes technikai módosítás. Szövegszerűen is bekerül a törvénybe, hogy ez alatt mit értünk.
Ami mindenképpen jó irány, az, hogy az összegyűjtött adományok után adható normatív támogatás arányát 5-ről 10 százalékra kívánja emelni a javaslat. Ez nyilvánvalóan ösztönzi a civil szervezeteket az adománygyűjtésre, mint ahogy az elhangzott, egyébként az 5 százalék olyan csekély összeget jelentett eddig, hogy tulajdonképpen nem érte meg a bajlódást.
Tehát hogy világos legyen, arról van szó, hogy bizonyos civil szervezetek, ha adományokat gyűjtenek, akkor ennek az adománynak az éves összegének az 5 százalékát pályázás nélkül, normatív támogatásként megkaphatták. Az irány tehát jó, mi viszont az elmozdulást kevésnek tartjuk.
Annak a megfontolását kérem önöktől, államtitkár úrtól és a kormánypárti képviselőktől, hogy ezt az összeget emeljük föl 15 százalékra. Ehhez valószínűleg szükséges lesz a rendelkezésre álló keret növelése is. Tavaly az ilyen formában elnyert összeg egyébként 64 millió forint volt, amely a rendelkezésre álló keretet nem merítette ki; nyilván ezért, mert a javaslat 5-ről 10 százalékra emelné ezt a keretet, mert a rendelkezésre álló összeget nem merítették ki. Azért nem merítették ki, mert az 5 százalék olyan kevés volt, hogy miközben elképesztő bürokratikus akadályokat kell leküzdeni, a legtöbb szervezet számára ez tulajdonképpen nem érte meg. Tehát 64 millió forint volt, államtitkár úr, szeretném felhívni a figyelmét, ha idefigyelne, nem 60 és 70 milliárd. (Tuzson Bence jelzésére:) Nem baj, majd a jegyzőkönyvben benne lesz. Tehát nem 60 és 70 milliárd forintról beszélünk, mint ahogy azt államtitkár úr mondta, hanem 64 millió forintról összesen. Azért ez talán nem ugyanaz. Tehát ezt mindenképpen üdvözöljük, és kérjük annak a megfontolását, hogy ezen a kereten egy kicsit még próbáljunk emelni.
Másrészt meg egyébként, hogy kicsit magam ellen is beszéljek vagy a beszédem koherenciája ellen is szóljak, egy picit azért csodálkozunk ezen a javaslaton, hiszen ez egyik-másik részről a politikai alapú elbírálások ellen is hathat. Nagyon sok civil szervezet nem föltétlen csak azért nem pályázott, mert túlzottan bürokratikus volt, hanem azért, mert éveken keresztül pályázott, csak éppen a helyi fideszes kiskirályok ezt nem tartották támogatásra méltónak, és egy idő után ráuntak. Úgyhogy ez a lehetőség most megnyílik, főleg, ha emelkedik. Főleg, ha önök elfogadják azt a javaslatunkat, hogy ez 15 százalék legyen, akkor még több olyan szervezet juthat támogatáshoz, akik eddig esetleg ezt politikai okok miatt nem tehették meg.
A következő pont… - elnök úr, közben jelezném, hogy nem látom az időmet, illetve az órámat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem