TUZSON BENCE,

Teljes szövegű keresés

TUZSON BENCE,
TUZSON BENCE, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Csak röviden szeretnék reagálni, egyrészt azért, mert az általános vita kereteit semmiképpen sem szeretném átlépni. Voltak olyan kérdések, amelyek már egy részletes vitára tartoznak, ugye, az általános vita azért a törvény céljáról és annak főbb rendelkezéseiről kell szóljon.
Először is Szávay képviselőtársamnak, jegyző úrnak szeretném megköszönni a javítását, igen, igaza van, valóban millió forintokról beszélünk. Viszont a másik kérdésben, ahogy arra Nacsa Lőrinc képviselőtársam is utalt, ami a NEA-n keresztül megvalósuló támogatási rendszer, az csak egy kis része a támogatási rendszernek. Összesen valóban 144 milliárd forintról 240 milliárd forintra nőtt a támogatások összege. Az, hogy a támogatások egyébként széles körűek, sokféleképpen igénybe vehetőek, sok szálon lehet támogatásért pályázni, azt gondolom, ez nem baj, ez jó. Ebben van egy nézetkülönbség közöttünk. Én azt gondolom, ha a civil társadalmat többféleképpen próbáljuk meg segíteni, van, akit ilyen támogatási forma alapján, van, akit olyan támogatási forma alapján, de mégis a lényeg az, hogy ezek a civil szervezetek Magyarországon támogatásban részesülhetnek. Tehát különböző helyekről, különböző csatornákon, de támogatva vannak a civil szervezetek.
Varga László képviselőtársam, bár nincs bent a teremben, nagyon furcsának tartom a megszólalását, főleg azt, amikor feleslegesnek nevezte egy ilyen támogatási rendszernek a kialakítását. Nem lehet feleslegesnek nevezni, ez mégiscsak 62 ezer civil szervezetet érint, 62 ezer szervezetet nem lehet megsérteni. Én tudom, hogy az ő időszakukban másképp volt. Tudom, hogy nem helyeztek nagy hangsúlyt a civil szervezetek támogatására. Más koncepcióban élték az életüket, ezt a szférát nem tartották fontosnak.
(Szávay Istvánt a jegyzői székben
Arató Gergely váltja fel.)
De mégis azt gondolom, itt az Országgyűlés falai között 62 ezer civil szervezetet megsérteni, semmibe venni méltánytalan és méltatlan dolog. Fontosnak tartom ezeknek a szervezeteknek a támogatását, és a mostani jogszabályt is, hiszen ez egy olyan támogatási lábat erősít meg, ami jelentős a civil szervezetek támogatásának kérdésében.
Arató Gergely volt, aki még fölszólalt a DK nevében, és azt hiszem, hogy közöttünk kibékíthetetlen ellentétek vannak a nézeteink kapcsán, hogy mit tekintünk valós és mit valótlan szervezeteknek. Azért mégiscsak arról van szó, hogy vannak olyan szervezetek, amelyek valósan a civil szférát támogatják és a civil kezdeményezéseket erősítik a társadalomban, és vannak olyan szervezetek, amelyek nem ezt teszik. Nem lehet összekeverni őket.
Léteznek politikai pártok, a politikai pártok mögött van érdekképviseleti rendszer, a politikai pártok mögött van egy finanszírozási rendszer, egy átlátható, jól működő finanszírozási rendszer, de az, hogy valamilyen civil szervezet vagy civilnek mondott szervezet álcivil szervezetként bebújik a civil szervezet álruhájába, és a valóságban politikai pártként működik csak azért, hogy az ottani támogatási formákat kikerülje, azt gondolom, megengedhetetlen. Megengedhetetlen, mert nem lehet az, hogy Magyarországon olyan szervezetek működjenek, amelyek egyébként külföldről olyan támogatást kapnak, amelynek egyértelmű politikai céljai vannak, és a politikai célok úgy formálódnak, mintha ők politikai pártként viselkednének akként, hogy a politikai pártokra vonatkozó szabályokat egyébként nem tartják be.
Ez a fogalmi különbség egyébként köztünk és Csárdi Antal képviselőtársunk között is fennáll. Itt azért a bátorságra szeretném felhívni a figyelmet, hiszen azért a mi kormányunkat egy dologgal biztosan nem lehet vádolni, hogy nem elég bátor kormány bizonyos érdekek megvédése érdekében, az ország megvédése érdekében. Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a bátorság minden szempontból fennáll a kormány részéről a valós civil szervezetek támogatása és a valós civil szervezetek megerősítése érdekében is. Erről szól ez a mostani javaslat.
Kérem képviselőtársaimat, hogy fontolják meg a törvény rendelkezéseinek támogatását, és a lehető legszélesebb körben támogassák ezt a törvényjavaslatot. Ez egy jó törvényjavaslat, amelyik a magyar civil élet erősödését fogja elősegíteni. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem