DR. STAUDT GÁBOR,

Teljes szövegű keresés

DR. STAUDT GÁBOR,
DR. STAUDT GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen elnök úr. Én is rövid leszek. Természetesen támogatható az előttünk fekvő javaslat. Nekem egy dolog merült fel, hogy a 750 millió euró nem túl magas-e, mert 240 milliárd forintról beszélünk éves bevétel szintjén. Magyarországon szerintem nagyon kevés cég felel meg ennek. Amerika nyilván ilyen szempontból más tészta, tehát lehet, hogy náluk ez kis összegnek számít, sőt biztosan.
Gondolom, a viszonosság jegyében egy összeget kell mind a két fél részére meghatározni, de egyébként abszolút támogatható a javaslat, és ha már az OECD keretében ezt sikerült létrehozni, akkor így kétoldalú megállapodásként természetesen támogatható.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem