DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Abban semmilyen jóérzésű emberben nincs vita vagy nincs kétség, hogy azok, akik valóban otthon ápolják akár a gyereküket, akár a hozzátartozójukat, emberfeletti erőfeszítéseket tesznek meg azzal, hogy a gyermeküknek, szüleiknek vagy bármilyen más hozzátartozójuknak könnyebbé, élhetőbbé tegyék a hétköznapjait.
De ha már ön megemlítette a tükröt, tisztelt képviselő úr, ettől függetlenül hadd tartsak önnek egy tükröt! Ön itt fölállt, és most érzelmesen szónokolt. De amikor ön három éven keresztül a Gazdasági Minisztériumnak az államtitkára volt, akkor egyetlenegy fillérrel egyetlenegy ápolási díjat sem emeltek. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Most ön itt nyilván úgy szónokol, amivel minden jóérzésű ember egyetért, hogy legyen emelés, minél hamarabb, minél nagyobb arányú emelés legyen (Kunhalmi Ágnes közbeszól.), minél több segítséget nyújtsunk azoknak, akik otthon ápolják a gyereküket. De ha ön tükörről beszél, megnézte, hogy amikor saját maga ott volt, és az EU-s pénzekről is dönthetett, milyen döntéseket hozott akkor, amik ezeknek az embereknek a javát szolgálták? Hogy a miniszterelnöke erre használta-e a hatalmát, vagy arra, hogy nagyobb osztalékot vegyen ki a saját cégeiből, meg különböző állami vállalati kedvezményeket kapjon? Vagy felszólalt akkor, amikor Mátrai Márta képviselőtársunk 2004 környékén egy javaslatot nyújtott be, hogy emeljék ezeknek az embereknek a juttatásait? 2004 környékén, 14 évvel ezelőtt. És akkor felszólalt, hogy azt a javaslatot támogatni kellene?
Egyetértünk tartalmilag azzal, amit mond, el is fogom mondani, nyilván már többször elmondtam, ma is elismétlem önnek, hogy mennyi mindent teszünk is ennek érdekében, tettünk és teszünk, és folytatni fogjuk a pozitív intézkedéssorozatunkat ebben a kérdésben. De kérem, amikor feláll, és megpróbál (Varju László: Halljuk, mit fognak csinálni, állam-titkár úr! - Az elnök csenget.) minket egyfajta kioktató hangnemben számonkérni, azért gondoljon vissza a saját hároméves államtitkárságára, és arra, hogy akkor nulla forinttal emelték ezeknek az embereknek a juttatásait. Mi viszont nemcsak emeltük tételenként az alap és az emelt összegű ápolási díjat, hanem egy új kategóriát is bevezettünk, a kiemelt ápolási díjat, pontosan azért, hogy akik a legsúlyosabb helyzetben lévő gyermeküket, hozzátartozójukat ápolják, azoknak még magasabb összegű juttatás legyen.
(13.10)
Persze, mindenki szeretné emelni, csak van, amikor befagynak ezek az összegek, amikor ön államtitkára a Gazdasági Minisztériumnak, és van, amikor növekednek; van, amelyik kisebb, van, amelyik nagyobb mértékben. (Varju László: Önök csökkentették, államtitkár úr!)
Az alap ápolási díj is 28 500-ról 32 600 forintra nőtt, 37 ezerről 48 900-ra nőtt az emelt; és akik pedig a legsúlyosabb állapotú hozzátartozójukat ápolják, nekik 37 050 forintról 58 680 forintra emelkedett az ápolási díj. Valóban lehet ezen emelni, ebben nincs közöttünk - és soha nem is volt - semmifajta vita. De mégiscsak, az elmúlt években 60 százalékkal növeltük ezt a tételt. És azt fogjuk folytatni, hogy a következő években is érezhető emelések legyenek. De ez nem egy most elkezdett intézkedéssorozat, tisztelt képviselő úr, hanem évek óta zajló és éppen ezért a nehéz helyzetben levőknek már 60 százalékos emelést produkált eddig. Az ön nulla százalékával áll szemben az elmúlt évek 60 százalékos emelése.
És kérem, nyugtassa meg, nyilván megnyugtatni nem tudja, de tájékoztassa azt, aki önnek ezt a levelet írta, hogy pontosan azért, hogy aki ezt a beteg gyermekét otthon ápolja és ezért nem tud dolgozni, nekik vezettük be azt az 50 ezer forintos többletet, amely nyilván még mindig lehetne több, csakhogy még ezt az 50 ezer forintot is mi vezettük be, amit a nyugdíjához kiegészítésként azért kap, mert nyilván a nyugdíjat eredményező jövedelme alacsonyabb mértékű, minthogyha nem gyermekápolással töltene napi 24 órát, hanem dolgozna napi 8 órát.(Közbeszólás ellenzéki padsorokból: Nem szégyelled magad, tényleg?! - Zaj. - Az elnök csenget.)
Ezért vezettük be ezt a többlet 50 ezer forintot. Önök is bevezethették volna 2004-ben is, amikor Mátrai Márta képviselőtársam javasolta itt a parlamentben, vagy amikor ön három éven keresztül a gazdasági tárca államtitkára volt. És nyugdíjjogosultságot is szereznek, a szolgálati időbe is beleszámít, és egészségügyi szolgáltatásra is jogosultak ezek az emberek, akik tényleg emberfeletti munkával ápolják a hozzátartozóikat. (Varju László közbeszól.) Szeretnénk ezt emelni.
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztában vagyunk mindnyájan ezzel az élethelyzettel. Ön is találkozott velük, én is találkoztam velük. Ön is egyeztetett velük, én is egyeztettem velük, és nemcsak én, hanem a minisztériumunk más államtitkára is, más tisztségviselője is, az önök által említetteken kívül az Autisták Országos Szövetségével, az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Szövetségével, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, valamint a Siketvakok Országos Szövetségének képviselőivel; és ők másfajta hangnemben távoztak, mint amit ön itt most előadott.
Ők azt mondták, hogy valódi megoldásra törekvő, konstruktív egyeztetések zajlanak. A kormány a következő hetekben ezt az előterjesztést meg fogja tárgyalni, döntést fog róla hozni, erről még az ősz folyamán minden érintett tájékoztatást fog kapni, értesülni fog róla, és januártól ennek fényében tovább emelkednek az ápolási díjak.) Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem