POGÁCSÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Saját kérdésére, azt gondolom, saját maga meg is adta a választ, hiszen mindjárt a kérdésének első harmadában elismerte azt a nagyon fontos tényt, miszerint a magyar rendőrség, a magyar rendőrök közmegbecsülése igen magas, és ez úgy igaz, amit szintén köszönök, hogy elmondott, hogy a 2006-os események után a magyar rendőrségbe, a magyar rendőrökbe vetett bizalma az embereknek nagymértékben meggyengült, összeomlott, és nagyon nehezen viselte ez a társadalom, hogy a rendőröket, a rendőrséget az akkori hatalom politikai célokra használta fel.
Valóban így van, ez a helyzet megváltozott. 2010 után a magyar rendőrökbe, a magyar rendőrségbe és a közbiztonságba vetett hite az embereknek, a polgároknak jelentősen megváltozott, és hála a Jóistennek és a kormány tevékenységének, a mai napokra elmondható, hogy a magyar rendőrség a magyar intézményrendszerben az egyik legmegbízhatóbb és a polgárok által is legelfogadottabb intézmények közé tartozik. Ezt az is segítette, hogy egyfelől Magyarország határait sikeresen megvédték ezek a rendőrök, ezt segíti az, hogy az országban a közrendet, a közbiztonságot nagyon jól, szakszerűen tartják fenn, és ez segíti azt, hogy Magyarországon a bűncselekmények az elmúlt években drasztikusan csökkentek. Tudjuk jól, hogy a 2010-es viszonyokhoz képest közel 50 százalékos az ismertté vált bűncselekmények számának csökkenése.
Összességében azt mondhatom önnek, hogy mindazon a lépések, amelyeket Magyarország Kormánya a rendőrökért, a rendőrségért és ezzel természetesen átvitt és közvetlen értelemben is a polgárokért tesz, az meghozta a gyümölcsét és sikeresnek tekinthető. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem