DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Köszönöm a részletes és tárgyilagos, mindenre kiterjedő felszólalását. Nem kívánom elismételni azt, amit ön elmondott, csak egy-két dolgot a kormány elmúlt időszakban elvégzett tevékenységéről engedjen meg, hogy elmondjak önnek is, meg a jövőre vonatkozó tervekből.
Ahogy arra ön is utalt, a kormány a nyár folyamán egy konzultációt indított, ebben nagyon sok szervezettel egyeztettünk, és ezek, azt kell hogy mondjam, többségében előremutatók voltak, új és új javaslatok jöttek elő. Ön is mondta, hogy ahány ország, annyiféle rendszer, ki, hol, hogyan, milyen jogviszonyban áll, vagy hol; az ápoltnak az állapota, mint Magyarországon, ami befolyásolja az ápolási díj összegét, máshol egy ápolásinapló-szerű kimutatás; van, ahol két részből tevődik össze, egy fix részből és egy változó részből a havi ápolási díj. Tehát nem lehet olyan egyszerűen egyiket a másikkal összehasonlítani. Nekünk egy célunk van, hogy ez a díj emelkedjen nyilvánvalóan, és nyilván differenciáltan: akik a legnagyobb feladatot vállalták, nyilván azok számára a legnagyobb mértékű legyen az emelés.
Az elmúlt időszakban tehát túl azokon a szervezeteken, amelyeknek a levelét sokan itt megkaptuk az ülésteremben és a tegnapi nap folyamán, a kormány tárgyalásokat folytatott az Autisták Országos Szövetségével, szintén az ápolási díjnak az emeléséről és az egész rendszernek, nemcsak a díjnak, hanem az egyéb állami közszolgáltatások rendszeréről; az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítők Országos Szövetségével, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségével, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségével, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségével, valamint a Siketvakok Országos Egyesületének a képviselőivel is, és nagyon valószínű, hogy ezek a tárgyalások a szervezetek jó részével még folytatódni is fognak.
Ami ezeknek a hangulatát vagy eredményességét illeti: itt a MEOSZ-nak, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége elnökét idézném, a saját közleményüket, amit a honlapjukon mindenki olvashat. Azt írja az egyeztetésen tapasztaltakról, hogy valódi megoldásra törekvő, konstruktív egyeztetések zajlanak ebben a kérdésben. Ennek során az érintett tárcák képviselői előremutatóan gondolkodnak a probléma megoldásán. Tovább idézném a közlemény másik részét: „Az érdekvédelem üdvözli, hogy az egyeztetések eredményeként körvonalazódik az ápolási díj ügyének tényleges megoldására törekvő komplex kormányzati intézkedés.”
Mi nemcsak egy egyszeri intézkedésben gondolkozunk, hanem ha a különböző érdekvédelmi szövetségek ezt jónak tartják, akkor egy intézkedéssorozatban; nemcsak pénzben nyújtott támogatásban, hanem természetben nyújtott közszolgáltatásban, segítségben is, tehát egy komplex rendszerben mindenképpen, azért is, mert valóban, ezeknek az embereknek a mindennapi tevékenységét meg kell becsüljük.
Itt egy olyan helyzetet örököltünk, amire a képviselő úr is célzott, amikor tényleg méltánytalanul alacsony szinten voltak ezek a díjak. Itt azt hagyták örökül az elődeink, hogy 28 ezer és 37 ezer forintot kaptak ezek a családok. Ma már ott tartunk, hogy nem 37 ezer forintot, hanem 58 ezer forintot kapnak azok, akik - ahogy ön is mondta - a legsúlyosabb helyzetben lévő gyermeküket ápolják. De minden jóérzésű ember egyetért abban, hogy ez az összeg további emelésre szorul, még akkor is, ha bevezettük a támogatást azoknak, akik nyugdíjasok, de 20 éven keresztül a gyermeküket ápolták saját családjukban, ők 50 ezer forintos úgynevezett távitot, tartós ápolást végzők időskori támogatását kapnak. Ez egy új intézmény, amit az elmúlt években vezettünk be. A bruttó díjakból nyugdíjjárulékot fizet az állam, így nyugdíjjogosultságot is szereznek; szolgálati időként kell számításba venni ezeket az éveket, és egészségügyi ellátásra is jogosultak.
Így próbáltunk többféle segítséget nyújtani az elmúlt években. És ahogy az elmúlt években is bővítettük a jogcímeket is, a támogatási formákat is, az összegeket is, ahogy a tegnapi napon is említettem, a kormány ezzel az ősz folyamán is foglalkozni fog, ebben az évben döntést fog hozni, és mindenki utána megismerheti, a következő évben vagy a következő években milyen további emelésekre, milyen további bővítésekre lehet számítani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem