Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Értettem a célzást. Úgy gondolom, a tárgykörhöz tartozik, hogy ha a széles értelemben vett Európa külső határait sikerrel védjük, akkor a magyar határvédelemre kevesebb teher hárul. Itt láttuk az összefüggést, úgy látom, államtitkár úrral együtt, akinek először is köszönöm a bátorságát, hogy tudunk egy érdemi vitát folytatni. Így van értelme a parlamenti diskurzusnak. Sajnos, ez nagyon ritka, ezért minden elismerésem az öné. Emellett szeretném megnyugtatni, hogy ez nem az a műfaj, ahol nekem el kéne fogadnom az ön válaszát, tehát az én elégedettségi mércém indifferens ebben a kérdésben. Köszönöm az érdemi választ.
Ugyanakkor szeretném figyelmeztetni arra, hogy Európában mi a vizsgálódásaink során nem találtunk a letelepedésikötvény-konstrukcióhoz hasonlót, tehát az adott befogadó országra nézve ennyire előnytelen szerződéses feltételeket nem találtunk sehol. Ha a nemzetbiztonsági szűréssel kapcsolatos adatokat átküldené, átküldenék az én privát parlamenti e-mail-címemre, sokat segítenének az épülésemen, hiszen nem nagyon látom át, hogy ezt a több mint 20 ezer embert milyen módszerekkel, milyen kiadások mentén milyen szervezetek vizsgálták át. Az összes nyilvános információt beszereztem erről, de nyilván nem látok bele olyan mélyen a kérdésbe, mint önök, akik a nem nyilvános információtömeggel is rendelkeznek.
Ha pedig a közvetítő cégek több mint 150 milliárd forintot tehettek zsebre a letelepedésikötvény-konstrukció mentén, a magyar költségvetést pedig 17,5 milliárdos kár érhette, akkor államtitkár úr, egyetlen kérdésem marad, és ezt a zárszóban is nyugodtan is megválaszolhatja: miért érte meg Magyarországnak mindez? Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem