DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT

Teljes szövegű keresés

DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT
DR. KERESZTES LÁSZLÓ LÓRÁNT (LMP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt ellenzéki Képviselőtársaim! - akik az ülésteremben tartózkodnak. Először is engedjék meg, hogy boldog, eredményekben gazdag és a változás reményét magában hordozó esztendőt kívánjak minden magyar embernek.
Egyetértek az előttem szóló képviselőtársaimmal, az előttem szóló frakciókkal, annyi különbséggel, hogy szerintem senkit nem lephetett meg, hogy a Magyar Országgyűlés kormánypárti képviselői a mai napon nem jönnek be a munkahelyükre, nem tartózkodnak az ülésteremben. Ők gyalázatos módon megszavazták ezt a rabszolgatörvényt és sok egyéb más gyalázatos törvényt, ők úgy érzik, hogy elvégezték a munkájukat, és most gyakorlatilag otthon pihennek. Távollétükkel konkrétan azt üzenik mindenkinek, azt üzenik minden magyar embernek, hogy nem érdekli őket a munkavállalók sorsa, nem érdekli őket a magyar emberek helyzete, nem érdekli az őket, hogy milyen károkat okoznak a magyar nemzetnek és a magyar társadalomnak, nem érdekli őket az a tiltakozási hullám, ami egyébként nem meglepő módon elindult a magyar közéletben és a magyar társadalomban. Ez egy szimbolikus lépés a fideszes képviselők részéről, ne csodálkozzunk rajta, nem vártunk mást tőlük, őszintén szólva.
Ugyanakkor az is szimbolikus lépés, hogy az ellenzéki képviselők közösen tudtak szervezni egy parlamenti ülést, annak ellenére, hogy ahogy elhangzott: jelentős különbségek vannak az ellenzéki pártok között, óriási, áthidalhatatlan ideológiai különbségek, ugyanakkor megmutatták ezek az ellenzéki pártok, hogy ebben a fontos ügyben tudnak egy történelmi együttműködést kialakítani, és egymás mellé tudnak állni annak érdekében, hogy ezt a rabszolgatörvényt meg lehessen semmisíteni. Ez a kiállás is szimbolikus, és ez az ellenzéki kiállás azt szimbolizálja, hogy nem lehet hátrálni ebben az ügyben, ugyanis nem lehet hova hátrálni.
Konkrétan Orbán Viktor és a Fidesz rárontott a nemzetre. Orbán Viktor és a Fidesz elárulta a magyar munkavállalókat, elárulta a magyar embereket, kiszolgáltatja őket a nagyvállalatok érdekeinek. Orbán Viktor gazdaságpolitikájának a lényege, amit 2010-től folyamatosan megfigyelhetünk, hogy a kiszolgáltatott, olcsó bérért dolgoztatott magyar munkaerőre próbál befektetést ösztönözni, így próbál megfelelni a multinacionális cégek érdekeinek. Ennek a politikának a hatásait láthatjuk az elmúlt nyolc évben. Több százezer ember volt kénytelen elvándorolni az országból, pontosan az e miatt a politika miatt kialakult bérválság következtében.
Magyarország már a régión belül is leszakadt a bérszínvonal tekintetében. Az Európai Unión belül mára már csak Bulgáriában van nagyobb szegénység, mint Magyarországon. Ennek a politikának a következménye az a nemzeti tragédia, ami megtörtént, hogy több százezer ember volt kénytelen - nem kalandvágyból - elmenni ebből az országból, egész egyszerűen azért, mert a tisztességesen elvégzett munkája után nem élt meg a fizetéséből. És a magukat nemzetinek hazudó fideszes politikusok, akik nincsenek itt jelenleg az Országgyűlés ülésén, tagadják ezt a problémát, még vitatkozni sem hajlandóak róla.
Most be kívánják vezetni ezt a rabszolgatörvényt, aminek a hatása ugyanez, csak fokozva - ez gyakorlatilag olaj a tűzre. Kialakult egy rendkívül súlyos munkaerőhiány, amit már elismert a miniszterelnök is, és ez a munkaerőhiány már olyan mélységű lett, hogy egyes ágazatokban gyakorlatilag az összeomlással fenyeget. Ez a törvény nem orvosolná a problémát még rövid távon sem, egész egyszerűen olaj lenne a tűzre, ez megnövelné az elvándorlásnak a kérdését, és olyan károkat okoz, ha ez így marad, ha jelen állapotában ez a törvény hatályos marad, aminek a hatásai beláthatatlanok. Egy kormányváltás esetén is akár egy évtized kellene ahhoz, hogy ennek a rendkívül súlyos romboló hatásait meg lehessen szüntetni.
Ezért kell az ellenzéknek azt üzenni innen az Országgyűlésből is és az utcáról, mindenhonnan, hogy ez a küzdelem nem ért véget az elmúlt évben, ennek a küzdelemnek most kell elindulnia. Az ellenzéki pártoknak egymás mellé kell állni a küzdelemben, de egyetértek a képviselőtársaimmal, hogy ebben a küzdelemben az érdekképviseleteknek, a szakszervezeteknek kell az élen állni, a szakszervezeteknek kell felemelni a zászlót, és az ellenzéki pártoknak pedig - félretéve a köztünk meglévő különbségeket - oda kell állni szorosan a szakszervezetek mögé. Azt is el kell mondani, hogy ebben a küzdelemben mindenkinek a maga eszközeivel ki kell venni a részét, és mindenki a részévé kell hogy váljon ennek az ellenállásnak a maga lehetőségeinek megfelelően, bátran, erőteljesen, hangosan, de hozzáteszem, és ez rendkívül fontos: erőteljesen.
Orbán Viktornak és a Fidesznek meg kell érteni, hogy a magyar emberek nem túlórázni akarnak, a magyar emberek meg akarnak élni a fizetésükből; meg akarnak élni abból a fizetésből, amit 8 órányi tisztességes munka ledolgozásával kaphatnának. Ehhez kívánunk bátorságot, küzdelmet mindenkinek, és találkozunk az utcán. Köszönöm szépen. (Taps az LMP és a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem