TUZSON BENCE,

Teljes szövegű keresés

TUZSON BENCE,
TUZSON BENCE, a Miniszterelnökség államtitkára, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! 2010-ben Magyarországon a családalapítási és gyerekvállalási kedv a mélyponton volt, ennek több oka is volt annak idején. Egyrészt a szocialisták eltörölték a korábbi otthonteremtési rendszert, devizahitelbe lökték a magyar családok jelentős részét, Gyurcsány Ferenc kormánya 2005-ben eltörölte az egy- és kétgyerekes családok adókedvezményét is, a háromgyerekesekét pedig radikálisan csökkentették, a szocialisták ráadásul a gyes időtartamát is jelentősen lerövidítették.
A magyar kormány 2010-ben első intézkedéseként - az Orbán-kormány - helyreállította a hároméves gyes intézményét. Ennek megfelelően a jelenlegi kormány változtatott a korábbi kormány álláspontján és a családokhoz való hozzáállásán, és elkötelezetté vált a magyar családok támogatásában. 2019-ben 2000 milliárd forint jutott már családtámogatásokra, ez duplája annak az összegnek, amit Magyarország 2010-ben fordított erre. Egymillió magyar családnak segített a családi adókedvezmény, és az első házasok adókedvezménye is évente több mint 50 ezer házaspárt érint. 2014-ben a gyed extra is életbe lépett, ami lehetővé teszi azt, hogy az anyák munkát vállaljanak a gyes, illetve a gyed mellett a gyermekeik egyéves korától, és 2016-tól pedig már a gyermekek féléves korától kezdve. Fontos változás volt a testvérgyed is, amely lehetővé teszi a juttatás továbbfolyósítását a következő gyermek vagy az újabb születendő gyermek esetében is. Ugyanakkor fontos intézkedés volt a diplomásgyed is.
Az egyik legfontosabb intézkedés az új otthonteremtési rendszer kialakítása volt, ami lehetővé tette azt, hogy három- vagy többgyermekesek esetében akár 10 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatást is kapjanak, amennyiben új lakást kívánnak vásárolni vagy házat akarnak építeni, sőt 15 millió forintos kedvezményes hitelre is jogosulttá váltak. A kétgyermekesek esetében biztosított a 10 millió forintos kedvezményes kamattámogatású hitel is, tehát a kétgyermekesek is komoly kedvezményeket kaptak. 2015-ös bevezetésétől kezdődően több mint 100 ezer család igényelte a családi otthonteremtési kedvezményt, és ez 300 milliárd forint értékű támogatást jelentett. A CSOK már 420 ezer ember lakhatását segítette elő, és hozzájárult nagyságrendileg 50 ezer gyerek vállalásához is.
Fontos megjegyeznem, hogy a családtámogatási rendszerhez szorosan kapcsolódik a „Magyar falu” program is, amely amellett, hogy azt segíti elő, hogy a falut fontosnak tartsuk a későbbiekben is, és megőrizzük a magyar falut, illetve fejlesszük a magyar falut, a családi otthonteremtés rendszerében is július 1-jétől külön segítséget jelent, hogy létrejött az úgynevezett falusi CSOK, amelynek keretében a 10 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nemcsak új lakásra vagy lakás építésére, ház építésére, hanem használt lakás vásárlására és bővítésére is fel lehet használni. A CSOK tehát bővítésre és felújításra is használható, és az intézkedés körülbelül 2500 magyar települést is érint, tehát Magyarország kistelepüléseinek, fogyatkozó lakosságú kistelepüléseinek jelentős részét. Januártól ráadásul 5 millió forintos adó-visszatérítésre is lehetőség nyílik, ha valaki új lakóingatlant épít, vagy akár használt lakóingatlant bővít vagy pedig felújít.
A kormány nagyon fontos új intézkedése a családvédelmi akcióterv, mely 2019. július 1-jétől lép hatályba, ami 10 millió forintos kamatmentes kölcsönt ajánl a fiatal házasoknak, a kedvezményes CSOK-kölcsönt már használt lakások tekintetében is igénybe lehet venni. A második gyermek születésétől kezdődően 1 millió, a harmadik gyermek születésétől kezdődően pedig 4 millió jelzáloghitel elengedésére is sor kerülhet, illetve életbe léphetnek az autóvásárlással kapcsolatos kedvezmények is, amelyek a nagycsaládokat komolyan segítik. 2020. január 1-jétől újabb intézkedés kerül bevezetésre, az élethosszig tartó szja-mentesség azoknak az anyáknak a tekintetében, akik négy gyermeket vállaltak, és bevezetésre kerül a nagyszülői gyed is. 2022-ig pedig 21 ezer új bölcsődei férőhely fog létrejönni.
A 2010-től bevezetett új intézkedések következtében jelentősen nőtt Magyarországon a gyerekvállalási kedv. A termékenységi ráta, azaz amely megmutatja, hogy egy szülőképes nőnek hány gyereke van, 2010-ben 1,25 volt, és mára ez, 2018-ra, illetve ’19-re 1,5 fölé emelkedett, ami 20 százalékos növekedést jelent, tehát jelentős változás 2010-hez képest. Ezen az úton természetesen tovább kell mennünk, mert akkor lehet egy társadalmat fenntartani, ha ez a ráta el fogja érni a 2,1-et. Ehhez szükséges az, hogy mi itt az Országgyűlésben, mondhatnám azt is, hogy talán az összes országgyűlési képviselőnek az összefogásával előre tudunk jutni azon az úton, hogy Magyarországon ösztönzött legyen a család támogatása, ösztönzött legyen a gyerekvállalás, és minél többen vállaljanak Magyarországon gyereket.
Tisztelt Országgyűlés! A mostani törvényjavaslat az illetéktörvény módosítását tartalmazza. A tárgyi illetékmentesség körét terjeszti ki a babaváró támogatáshoz szükséges társadalombiztosítási jogviszony fennállását igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása esetén, amennyiben a járási hivatalok ilyen döntést hoznak. Ennek megfelelően tehát az illetékmentesség már ezen a területen is érvényesülni tud, hasonlóan egyébként a családtámogatási rendszer más intézményeihez képest.
Sőt, a személygépkocsi szerzéséhez kapcsolódóan is egy egyértelműsítést tartalmaz a mostani jogszabály, ami azt jelenti, hogy a Magyar Államkincstár ügyfélszolgálatain, illetve a kormányablakoknál ingyenesen benyújtható a kérelem, azaz az eljárásnak nem lesz illetéke, illetékmentes lesz az ehhez kapcsolódó eljárás is.
Úgy szeretnénk megalkotni ezt a mostani jogszabályt, és arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ennek megfelelően támogassák, hogy mindezek a változtatások július 1-jétől is olyan módon használhatók legyenek, hogy akik már korábban benyújtották a kérelmüket, a folyamatban levő eljárásokban is lehessen ezt a szabályt alkalmazni, illetve akik esetleg befizették a korábbi illetéket, azoknak a NAV visszatérítse ezt az összeget.
Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy ezekkel az intézkedésekkel is segítsék a magyar családok támogatását, azt, hogy Magyarországon a családalapítási kedv, a gyermekvállalási kedv is növekedjen.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem