DR. GYÜRE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. GYÜRE CSABA
DR. GYÜRE CSABA (Jobbik): Tisztelt Államtitkár Úr! Engedje meg, hogy három apró kritikát fogalmazzak meg, amelyet alapvetően, azt gondolom, építő jelleggel kívánok mondani, nem pedig kritikaként, de el kell hogy mondjam, amit a helyiek, illetve polgármesterek jegyeztek meg ezzel kapcsolatban.
Körülbelül két napig úgy érezték, hogy nincsenek összehangolva a kárelhárítási munkák. Tehát mindenki próbálja egyénileg megoldani, ahol éppen van, de nem tűnt összehangoltnak az ott folyó tevékenység. Erre kellene tehát egy kicsit jobban odafigyelni a jövőben. Illetve tudták-e, hogy ekkora vihar fog jönni, a meteorológiai intézet jelezte-e, és önök például vagy a katasztrófavédelem tudtak-e róla, és miért nem jelezte a helyi önkormányzatoknak, mint korábban ez már többször megtörtént. Illetve a helyiek azt fogalmazták meg, hogy jólesett volna nekik, amikor a legnagyobb kárban vagy tető nélkül voltak, ha megjelent volna akár a miniszter úr, akár a miniszterelnök úr a helyszínen. Ez jólesett volna a helyi lakosságnak.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem