CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER innovációs és technológiai minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A világosság kedvéért akkor nézzük: 53 milliárd forint, ennyi volt az a hitelállomány, amit 2010 előtt a balliberális Demszky Gábor által vezetett fővárosi vezetés felhalmozott a BKV Zrt.-nél, és amit mi, a polgári kormány konszolidáltunk.
Kettő: több mint 217 milliárd forint, ez volt az az érdemi fejlesztések megvalósítása nélkül felhalmozott hitelösszeg, amit Budapest Gyurcsány Ferenc által támogatott vezetése miatt az Orbán-kormánynak kellett konszolidálnia.
Mintegy 300 milliárd forint - ennyi volt azoknak a kintlévőségeknek az összege, amelyekbe a Magyar Államvasutakat a 2010 előtti balliberális kormányok lassú kivéreztetésre törekvő politikája belekényszerített. Innen indulva kellett 2010 után helyreállítanunk a magyar vasutat.
Ezek a szédületes összegek mutatják, hogy mennyire érdekelte Budapest, a főváros közösségi közlekedésének sorsa 2010 előtt a baloldali kormányzó pártokat és főpolgármesterüket. Ugyanúgy, ahogy az Etele tér és Kelenföldi pályaudvar helyzetével, állapotával kapcsolatban valóban kérdései vannak, akkor először tudakolja meg párttársaitól, ezt javaslom, hogy miért hagyták a végletekig leromlani a főváros közterületeit és közlekedését, miért vontak el jelentős forrásokat az önkormányzatoktól, ezzel egyidejűleg újabb és újabb feladatokat telepítve hozzájuk.
Ezzel szemben 2010 óta a kormány és a főváros közösen csak a közlekedésfejlesztés terén több mint 700 milliárd forintnyi budapesti beruházást valósított meg. Még a baloldali városvezetés zászlóshajó projektjét, a 4-es metrót is a polgári kormánynak kellett befejezni, miután önök vagy az ön elődei a munka elvégzése helyett inkább széthordták ezt a beruházást is.
Tisztelt Képviselő Úr! Természetesen, válaszolva az ön kérdésére, a nekem jutó egy percben Kelenföldről is szeretnék néhány szót említeni. (Taps a kormánypártok soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem