HORVÁTH LÁSZLÓ,

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH LÁSZLÓ,
HORVÁTH LÁSZLÓ, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Törvényalkotási bizottság 2019. június 27-én tartott ülésén megtárgyalta az egyes törvényeknek az épített és a természeti környezet védelmével, valamint a kulturális örökségvédelemmel összefüggő módosításáról szóló T/6350. számú törvényjavaslatot. Az összegző módosító javaslatot és összegző jelentést a bizottság 24 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 5 tartózkodás mellett elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! A kormány által benyújtott törvényjavaslat többek között érinti az épített környezet szabályozását, így az építésügyi törvény és a Normafa-törvény módosítását, a természeti környezet védelmét, így a területrendezési és az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény módosítását, valamint a kulturális örökségvédelem rendszerét, például a világörökségi és a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítását. Ezen szabályokra építve indulhat meg a leromlott állapotú, jellemzően környezetszennyezéssel terhelt területek fejleszthető területté alakítása.
Az önkormányzatok által szintén régóta várt módosítás biztosítani fogja annak lehetőségét, hogy a képviselő-testületek által helyi rendeletben védetté nyilvánított épületek védettsége jogi jelleggel is megjelenjen a tulajdoni lapokon, és így széles körben nyilvánossá váljon az, hogy az épület milyen értéket hordoz.
Tisztelt Ház! Az előttünk fekvő törvényjavaslat kiemelt célként fogalmazza meg a barnamezős területekre vonatkozó alapvető szabályozást, a világörökségi területekre vonatkozó egyértelmű szabályozási környezet kialakítását, a Normafa park-törvény szabályainak pontosítását, az állami vagy helyi önkormányzati fenntartású közgyűjtemény, muzeális intézmény alapleltárából visszaigényelt kulturális javak visszaadhatóságára vonatkozó törvényi szabályok rögzítését, valamint a Magyarország és egyes kiemelt térségeinek területrendezési terveiről szóló törvény területfelhasználási és övezeti szabályainak pontosítását,illetve a nemzeti összetartozás emlékhely kiemelt nemzeti emlékhely részévé válását.
Tisztelt Ház! Úgy gondolom, valamennyiünk számára fontos hazánk kultúrájának és természeti adottságainak védelme, ezért kérem önöket, hogy szavazataikkal támogassák a benyújtott javaslatot. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem