FÖLDI LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

FÖLDI LÁSZLÓ
FÖLDI LÁSZLÓ (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-KDNP-kormány sikeres gazdaságpolitikájának eredményeként lehetőség nyílt 2014 őszén elindítani azt az energiahatékonysági programot, melynek keretében pályázati úton, állami támogatással lehetőség nyílt az elavult, nagy energiaigényű eszközök cseréjére, és ennek köszönhetően modern, energiatakarékos gépek kerültek a magyar háztartásokba.
Az „Otthon melege” program eddig több mint 300 ezer háztartás energetikai korszerűsítését tette lehetővé 36 milliárd forint támogatással. A 2014-ben indított „Otthon melege” program eddigi intézkedései a lakóépületek és a háztartások energiahatékonyságának javítására, valamint megújuló energiát hasznosító rendszerek telepítésére irányultak. A program része Magyarország nemzeti éghajlatváltozási stratégiájának is, így környezetvédelmi célokat is szolgál. A teljes program által éves szinten évi 300 millió kilowattóra lakossági energiamegtakarítást és évi 130 ezer tonna szén-dioxid-kibocsátáscsökkenést lehetett elérni.
Tisztelt Államtitkár Úr! Nemrégiben új pályázati kiírás jelent meg. A legújabb alprogram keretében távfűtéses épületekben lévő lakások fűtésének szabályozására, illetve korszerűsítésére lehet pályázni. Magyarországon még mindig jelentős számú olyan távfűtéses lakás van, ahol a fűtés egyedileg nem szabályozható, ami az egyik legpazarlóbb megoldás.
Azt gondolom, mindannyiunk közös célja, hogy a lehető legszélesebb körben tudjunk segítséget nyújtani a családoknak, amellett, hogy a beruházás családok ezreinek további rezsicsökkentést is eredményezhet.
Tisztelt Államtitkár Úr! A fentiek kapcsán az „Otthon melege” programmal kapcsolatban tisztelettel kérdezem: hogyan értékeli az államtitkár úr az „Otthon melege” program eddigi eredményeit? Kik és milyen feltételek mellett nyújthatnak be pályázatot a jelenlegi támogatási programra? Milyen lakossági energiamegtakarítást ösztönző program várható a jövőben?
Tisztelettel várom az államtitkár úr válaszát. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem