DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: …centiről centire, paragrafusról paragrafusra vizsgálták át különböző notifikációs eljárásokban, és hagyták jóvá. Ha tehát önök azt mondják, hogy a közbeszerzési törvény a korrupciónak nyit kaput, akkor az önök brüsszeli barátai nyitnak a korrupciónak kaput, hiszen ezt a törvényt nekünk a fennálló jogszabályok szerint a Bizottsággal, a brüsszeli apparátus tagjaival pontról pontra végig kellett néznünk.
Az viszont fontos, hogy az EFOP-ból akár Békés megyében, akár más megyékben összességében már 689 milliárd forintot meghaladó összeg jutott el a nyertesekhez egészségügyi fejlesztésekre, oktatási fejlesztésekre, szociális fejlesztésekre, felzárkózási projektekre, kulturális intézmények támogatására, egyházi és civil szervezetek projektjeire (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), sportot támogató programokra, valamint család- és ifjúságpolitikai célokra. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
(16.50)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem