HAJDU LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

HAJDU LÁSZLÓ
HAJDU LÁSZLÓ (DK): Tisztelt Elnök Úr! Képviselőtársak! A június 15-ei napon, pénteken befejeződött a tanítás az iskolákban, és megkezdődik a gyerekeknek az a nagyon várt két hónap, ami alatt a gyerekek nem a tanulással, hanem igazán a pihenéssel, szabadsággal foglalkoznak.
Amiért szót kértem, az éppen ezzel függ össze, hogy a tíz hónapos tanév után ki foglalkozik abban a két hónapban a gyerekekkel a nyári időszakban. A KLIK bezárja az ajtót, mert vége a tanévnek. Kinél lesznek ezek a gyerekek abban a két hónapban, amikor a szülő dolgozik, a pedagógus pihen? Mi történik egy körzet gyermekeivel, mondjuk, egy tankerület gyerekeivel?
Ehhez szeretnék hozzászólni, ugyanis a következők miatt alapos ez a kérdés. Az egyik ok az, hogy erre az időszakra, erre a két hónapra az iskola ajtaja bezárul, tehát az a közösségi tér, ahová a gyerekek járnak tíz hónapon át - a tornaterem, a sportpálya, sok minden egyéb -, amit jelent az iskola még ma is, ez nem áll rendelkezésre, a tanévnek vége van.
Marad az, hogy az az önkormányzat, akitől államosították ezeket a gyerekeket, államosították tőlük a pedagógusokat, a közalkalmazott pedagógusokat, ezáltal a szülőket, a családokat is, és államosították a vagyont is, amelyben ezek a gyerekek vannak, tehát az iskolaépületeket, az udvarokat és sok minden egyebet… - marad önként vállalt feladatként a település tehetősségének függvényében az, hogy mit fog tudni kezdeni a gyerekekkel. Tud-e olyan nyári tábort, ügyeleti nyári tábort két hónapon keresztül saját pénzén megfinanszírozni, ahol a gyerekek étkezést kapnak, felügyeletet kapnak, szakszerű felügyeletet, programot kapnak? Mert ugyanis erre a két hónapra ezeknek a gyerekeknek nem jár az a sokat emlegetett ingyenes étkeztetés, erre az időszakra nem jár semmilyen normatíva. Erre az időszakra, erre a két hónapra ezeknek a gyerekeknek, különösen az alsó tagozatnak, akikre felügyelet kell, még a felsősökre is, a középiskolásokra talán nem annyira, de azt gondolom, hogy tapasztalataim alapján ők is szívesen mennek ilyen táborba, ott egy önkormányzati tehetősségtől függ, hogy van-e gondoskodás a gyerekekről. Ugyanis a KLIK-nek onnantól kezdve erre a két hónapra semmi tennivalója nincsen a gyerekeknek.
Az én választókerületemben azt a gyakorlatot csináljuk továbbra is, amit több évtized óta, hogy van nyári tábor 200-300 gyerekkel, az önkormányzat saját reggeliztetésével, saját ebédeltetésével, saját uzsonnáztatásával, normatíva nélkül, önkormányzati forrásból kell ezt megcsinálni. Mivel az iskola be van zárva, a tábort a futballpályán kell megcsinálni. Felállítottunk sátrat, és a 180-200-210, mikor mennyi gyerek van nyaralni, és ki az, akire felügyelni kell, egy sátorban van, a méretes hőségben, most például minden légkondi nélkül. Igaz, hogy a sportpályán lehet szaladgálni, mozogni, sok mindent, de a saját iskolájukba, ugye, nem tudnak bemenni.
(19.50)
Az én kerületemben még azt is megteheti az önkormányzat, hogy van táboroztatás, tehát van üdültetés, egyhetes vagy kéthetes változatban, valami jelképeset a szülő fizet. Az önkormányzatnak több tízmillió forintjába kerül ez a két hónap az én választókerületemben.
Ami miatt a napirend utáninak, úgy gondolom, hogy illetékessége van: az előző vita a családvédelemről szólt, hogy milyen gondoskodás van a családokról, a gyermekek támogatásán keresztül a szülők, a családok hogyan vannak ösztönözve. Ha végignézem azt, hogy mi is történik a gyerekekkel a nyári két hónapban, akkor mindaz, amiről beszéltünk az előző napirendnél is, az egy levegőbe kiáltott buborék, úgy gondolom. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem