TORDAI BENCE

Teljes szövegű keresés

TORDAI BENCE
TORDAI BENCE (Párbeszéd): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kedves Polgártársak! Talán mindenki emlékszik még a rabszolgatörvényre, amikor a fideszes többség az emberek, a dolgozók érdekével és akaratával szembemenve, kiszolgálva a nemzetközi nagyvállalatokat és a Fidesz-közeli oligarchákat, drasztikusan rontotta a munkafeltételeket, a munka világát szabályozó törvénykönyvet.
Talán arra is emlékeznek, hogy a német sajtóban ezt BMW-rabszolgatörvénynek hívták, és talán arra is emlékeznek - jó is, hogy itt van Kósa Lajos a teremben -, hogy éppen akkortájt derült ki, hogy Kósa Lajosnak, illetve édesanyja cégének hirtelen BMW luxusautói, sportmotorjai támadtak valahonnan, és azt is tudjuk, hogy ez az egész éppen akkor történt, amikor a BMW a debreceni gyára tervezését folytatta.
Ez az a debreceni beruházás, amely 135 milliárd forintnyi állami támogatást kap, illetve kapna, ha megvalósulna, ami azt jelenti, hogy egy munkahelyre vetítve ez 135 millió forintot tesz ki, vagyis a magyar állam mindannyiunk pénzéből húsz évre előre kifizeti a bérét ennek az ezer munkásnak. És akkor ezek után, amikor kiderült, hogy kissé kevésbé szerepelnek jól a piacok, a BMW nem biztos, hogy mégis kapacitásbővítő beruházásokat akar megtenni itt, Magyarországon, akkor kitört a pánik, és mindenki elkezdett aggódni, de Szijjártó miniszter úr megnyugtatta az embereket, hogy mégiscsak meglesz a BMW beruházása, ellentétben a piaci hírekkel.
A kérdés a Párbeszéd részéről az, hogy akkor vajon mit ígértek nekik a 135 milliárd forinton túl. Egy újabb rabszolgatörvényre számíthatunk-e, megint szembemennek-e az emberek érdekével, megint a nagytőkét szolgálják-e ki, megint a német autógyárakat szolgálják-e ki? - legyen szó akár a klímaváltozás elleni küzdelemről vagy a magyar munkatörvénykönyv újabb megváltoztatásáról. Várom válaszát. (Kocsis-Cake Olivio tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem