DR. HARGITAI JÁNOS,

Teljes szövegű keresés

DR. HARGITAI JÁNOS,
DR. HARGITAI JÁNOS, a Mentelmi bizottság elnöke: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ahogy elhangzott, a legfőbb ügyész átiratában indítványozza Demeter Márta országgyűlési képviselő asszony mentelmi jogának felfüggesztését hivatali visszaélés bűntette miatt.
Az átküldött iratokból megállapítható, hogy Demeter Márta akkor még a Honvédelmi bizottság alelnökeként 2018. szeptember 19-én Kecskeméten belépett a repülőbázisra, és ott a honvédelmi miniszter előzetes tudtával repülési naplóba tekintett bele. Az ott lévő szakreferens tájékoztatta a képviselő asszonyt arról, hogy azok az adatok, amelyekbe betekint, közérdekből nem nyilvánosak. Demeter Márta képviselő asszony ott Kecskeméten megismert egy olyan engedélyokiratot is, amely 2018. szeptember 6-ai keltezésű, és ebben az arra illetékes parancsnok engedélyezi azt, hogy Ciprusról Kecskemétre egy katonai repülőgéppel egy Orbán Flóra nevű fiatal hölgy is utazhasson. Tehát ezeket a tényeket a képviselő asszony megismerte.
(11.50)
Ezt követően október 16-án a képviselő asszony, élve országgyűlési képviselői jogával, Benkő Tibor honvédelmi miniszterhez és Pintér Sándor belügyminiszterhez is írásbeli kérdést intézett, ahol már alap nélkül ezeket a tényeket elferdítve arról érdeklődik, hogy hogyan történhetett meg az, hogy a miniszterelnök lánya utazott egy ilyen katonai repülőgépen. Még aznap, amikor ezeket az iratokat elküldte az Országgyűlés Hivatalának, lefényképezte ezeket, és a saját Facebook-profiljára is feltöltötte ezeket, és ott hasonló tartalmú kommenttel látta el ezeket az adatokat.
A nyomozati iratok alapján az látszik, hogy itt a célzat arra irányult, hogy közérdekből nem nyilvános adatok meghamisításával a képviselő asszony a Magyar Honvédséget és Orbán Viktor miniszterelnök urat szerette volna negatív társadalmi megítélésben feltüntetni, és arra helyezni… (Dr. Vadai Ágnes: Ezek hazugságok! - Közbeszólások az ellenzék soraiból.) A legfőbb ügyész a cselekményt a Btk. 305. § c) pontjába ütközőnek minősíti, hivatali visszaélés bűntettének megalapozott gyanújára alkalmasnak gondolja. A bűncselekmény megalapozott gyanúját tanúvallomások és okiratok támasztják alá.
A mai mentelmi bizottsági ülésen a képviselő asszony megjelent, és ott kifejtette az álláspontját. Az Országgyűlés Mentelmi bizottsága többségi szavazással követte az eddigi gyakorlatát, és 4 igen szavazattal, 2 nem ellenében azt indítványozza az Országgyűlésnek, hogy az adott ügyben a képviselő asszony mentelmi jogát függessze fel az Országgyűlés. Köszönöm. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem