HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző heves vita Churchillnek egy mondatát juttatta eszembe, amely így szól: amikor ellenzékben voltam, vigyáztam arra, hogy külföldön egyetlen rossz szót se szóljak hazám kormányáról. (Taps a kormánypártok soraiban. - Gréczy Zsolt: De olyat se tett volna, hogy vegyék el a hazájától az uniós támogatást! Orbán Viktor hazaáruló! - Zaj. - Az elnök csenget.) Evezzünk békésebb vizekre!
(11.00)
Gyakran rácsodálkozunk arra, hogy milyen gazdag és szép világban élünk, és nemcsak a természet szépsége, hanem az ember világának gazdagsága is meghatározó élmény; természetesen nem erre a parlamenti gazdagságra gondolok.
Amikor ezek sérülékenységét látjuk, akkor felébred bennünk a védelem ösztöne, de a tudatos védelemnek van eszmei alapja és világnézeti gyökere is. Két ilyen, egymástól különböző, de megoldásaiban és céljaiban itt-ott közös vonást is tartalmazó gyakorlat van. Az egyik a liberális, ökocentrikus védekezés, a másik a keresztény, antropocentrikus környezeti gondolkodás. (Folyamatos zaj.) Most nem célom az előző bírálata, még ha jólesnék is, hanem a keresztény teremtés, védelem bemutatása. Ha egy mondatban akarom ezt összefoglalni, akkor azt kell mondanom, az ember legyen gondoskodó gazdája a teremtett világnak.
Mit jelent a gazdája és mit jelent a gondoskodó? Nem felejthetjük el, hogy a teremtett világ az emberért van. Nálam sokkal szebben fejezi ki ezt Babits Mihály, és ha megengedik, néhány mondatot idéznék tőle: „Tudod, hogy érted történnek mindenek - mit busulsz? / A csillagok örök forgása néked forog / és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog (…) Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket, / hogy benned teljesedjenek;…”
Ez nemcsak az embert, a legtökéletesebb és legnagyszerűbb teremtményt mutatja be, hanem az „érted van minden” gondolatát is tükrözi. És tegyük hozzá, hogy ezt még ki kell egészítenünk a gondoskodással. (Folyamatos nagy zaj. - Az elnök csenget.)
Ha a mai ökológiai problémáinkat nézzük, akkor látnunk kell, hogy ezek a gondoskodás hiányából fakadnak. Hadd idézzem II. János Pál pápa mondatát: az ökológiai válság erkölcsi probléma. Ennek a problémának a végső okát az emberi telhetetlenségben, közvetlen okát pedig az emberi tevékenységben találjuk.
Ha már keresztény felelősségről van szó, egy egyházi dokumentumot hadd idézzek: „Gazdasági berendezkedésünk a korlátlan növekedésen és az ezt megteremtő piaci versenyen alapul. A növekedési kényszer egy véges térben, amilyen a Föld is, óhatatlanul problémákhoz vezet.” A kérdés tehát ez: haszonmaximálás vagy közjó?”
Meggyőződésem, hogy a gazdasági tevékenység és a természet megőrzése között megvalósítható az összhang. A gazdasági verseny növelése és kizárólagossága viszont előbb-utóbb környezeti katasztrófához vezet. Önmérsékletre van szükség, elsősorban a verseny dobogós résztvevőinek. Magyarország alig képes arra, hogy világméretű folyamatokat befolyásoljon. Az a tény persze, hogy nem tartozunk a nagy kártevők közé, nem jelenti azt, hogy ölbe tett kézzel kell ülnünk. Egyénként és közösségként is van mit tennünk.
A konkrét tények azt mutatják, hogy a károsanyag-kibocsátás hosszú távú alakulása szempontjából Magyarország jól áll. Rövid távon is javultak az ipari és lakossági kibocsátás adatai. Javítani viszont a közlekedés és szállítás területén kell. Az igaz persze, hogy ez elsősorban az autógyárak feladata. De tény az, hogy Magyarország kész a 2003-as (sic!) klímacél teljesítésére.
Befejezésül még egyszer, ennek a problémának a fő elvi mondanivalóját hadd ismételjem meg: a fejlődés és a növekedés igényét a felelősség követelményének kell korlátoznia. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)
