RIG LAJOS

Teljes szövegű keresés

RIG LAJOS
RIG LAJOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Nagyon nehéz szavakat találni egy ilyen felszólalás után, hiszen én is személyesen ismertem Jánost. Nagyon jó ember volt, egy nagyon jó szakembert és egy végtelen jó embert ismertem meg benne. Isten nyugosztalja!
Hétfőn köszönetet mondtam itt a parlamentben napirend utáni felszólalásomban Svájcnak és az adományozóknak, akik több alkalommal már segítettek Magyarországnak és magyarországi intézményeknek. Most ezt a sort folytatva, bár kronológiailag kicsit megszakítva, hiszen Németországból már 2015 óta mind Tapolca, mind egész Magyarország több városa többször kapott már adományt. Ha végigjárjuk Magyarország egy-két közintézményét, és betekintést nyerünk abba az állapotba, amelyben ezek az intézmények szenvednek, megnézzük, mondjuk, egy iskolának a bútorzatát, megnézzük, mondjuk, egy egészségügyi intézménynek a berendezését, felszerelését, hát, kritikus hangok hallatszanak ezekből az intézményekből.
Az elmúlt időszakban nagyon sokszor és sok alkalommal kaptunk már Regensburgból ilyen adományokat, és engedjék meg, hogy pár intézményt fel is soroljak, a teljesség igénye nélkül. Elsősorban Tapolca város önkormányzata kapott több alkalommal irodafelszereléseket, a Batsányi János általános iskola padokat, székeket, a tapolcai kórház egészségügyi felszerelést, ágyakat, az ajkai kórház egyszer használatos felszereléseket, ágyakat több millió forint értékben, a tapolcai idősek otthona, a mindszentkállai idősek otthona - mind-mind elektromos ágyakról van szó -, illetve ugyanígy az ajkai idősek otthona is.
Regensburgban van két olyan úriember, akik az egészségtanácsban töltik mindennapjaikat, és segítőkész szándékuk kiapadhatatlan, és napjainkban is érkeznek majd tőlük felszerelések. Ez a felszólalás értük és miattuk van. Szeretném innen is megköszönni az ő önzetlen segítségüket. Az egyik úriembert úgy hívják, hogy Josef Troidl, a másik Rudolf Eberwein. Mindketten Regensburgban a CSU-frakció régi alapító tagjai. Szeretném innen is még egyszer megköszönni nekik, és ugye, nem elég a regensburgi kapcsolat, Magyarországon kell egy kapocs, ami összeköti ezt a két szálat, az pedig nem más, mint Sándor László, az IPA szervezetnek a jegyzője.
Számtalanszor érkezett és fog érkezni ilyen szállítmány, ilyen adomány. Én arra hívom fel innen a parlamentből az intézmények vezetőit, hogy ne féljenek, keressenek meg minket, mi segíteni fogunk nekik, hiszen tudjuk azt, nagyon nehéz ezeket az irodai felszereléseket vagy tantermi felszereléseket önerőből lecserélni, és ezáltal mi segítséget tudunk nyújtani nekik. Köszönjük még egyszer, Regensburg és Németország! (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem